Kiszolgálva és kiszolgáltatva

Habár prózáról beszélünk, mégsem vegytiszta a műfajiság. Szabó T. Anna szövegei erősen lirizáltak, ismétlésekkel dolgoznak – gyakran inkább egy szuszra elszavalt szabad versre emlékeztetnek, mintsem novellára. A szerző a következőt nyilatkozta egy interjú ban ezzel kapcsolatban: „Ez a fajta beszéd nagyon fontos nekem, az átmenet a szerepversből a prózába. Van néhány verssűrűségű novella ebben a kötetben. Ezeket balladanovellának hívnám, mivel kihagyásos szerkezetükkel is a balladákra emlékeztetnek.” S valóban, némelyik írás (Kajafás és az aranycipő, Nyúlcsapda, Egy régi nő, Hold) tragikumával, a bűn és bűntudat ábrázolásával Arany János Vörös Rébék és Ágnes asszony című balladáit is megidézi.

Negyvenkilenc novella alkotja a Töréstesztet. Különösebb szerkesztési elvet nehéz felfedezni a könyvben, néhány egymást követő történetet azonban összekapcsolnak bizonyos motívumok: a víz, a tűz vagy a gyűrű. Természetesen ezek sem véletlenek, hiszen a négy elem közül a víz a női minőséghez, a tűz a férfihoz tartozik, a gyűrű pedig a házasság, az összetartozás egyik legfontosabb jelképe, amely azonban az egymásrautaltságot és a kiszolgáltatottságot is jelképezi a kötetben. De a baba mint a nőiesség üres, üvegszemű szimbóluma is visszatérő elem, kezdve Szilágyi Lenke fotójával a borítón, egészen a konkrét novellákig (Kicsibaba, Plüss). Ennek csúcsa, mikor a Tortasírban összefonódik a játék baba és a halott baba története. A narrátor gyermekkorában eltemeti műanyag babáját, amely elromlott, s nem akarja abbahagyni a sírást. Később, elvetélésekor ugyanazokat a mondatokat ismételgeti magának, mint amiket a játéknak mondott egykoron: „hallgass, te csináltad, szégyelld magad, szégyelld magad”.

A kiszolgáltatottság a tárgyakkal való viszonyra is jellemző. Több női figura megjelenik, aki a vásárlásba menekül, s mintha minden vágyát, amelyet sem megfogalmazni, sem kielégíteni nem tud, egyetlen objektumba helyezné bele: például egy csizmába. Azonban rendszerint ez a bizonyos tárgy lesz a vesztének okozója – a csizma sarka kitörik, a nő elesik, és megalázó pozitúrában fekszik férje előtt a földön. A kiszolgáltatottság érzésének egyik legerősebb tolmácsa a Hold című novella női alakja. Miután meztelenül, terhesen és kopaszon megmutatkozik a szeretője előtt, kiszúrja annak szemeit (s valószínűleg meg is öli), hogy az soha többé ne láthassa őt így.

A történetek közös eleme tehát a törés, ahogyan a szerző fogalmaz: vagy tárgyak törnek ketté bennük, vagy az emberi életek. A szituációk pedig egyértelműen a társas kapcsolatokhoz vagy éppen azok hiányához kapcsolódnak – emberi játszmákhoz. A főhősök többsége nő: anya, feleség, nagymama, középkorú vagy idősebb. A szövegek formája változó: van köztük leíró jellegű történet, monológ (melynek címzettje egy meg nem jelölt másik fél – akivel így az olvasó könnyen tud azonosulni) vagy párbeszédes formájú írás. Az utóbbi két típusba tartozó szövegek azok, amelyek leginkább sztereotipnak tűnnek, ahogy ezt a kritikusok is kiemelték. Macsó férfiak „man talk”-olnak: „Volt egy másik nőm, az is vörös volt, igaz, festett, na az meg is mondta, hogy ha otthagyom, megátkoz. Ettől aztán ki is vágtam azonnal, mint a macskát, engem senki nem fenyegethet büntetlenül, érted” (Cruelty free). A férfifaló nők pedig dicsekednek: „A nagy mell stimmel, csak én szép vagyok, és az is maradok. A szoptatástól még nagyobb lesz, és a gyerekeim rajongani fognak értem. A pasik majd lesik az ovi előtt, ahogy a fiam megcsókolja a számat” (Kőgyerek). Szabó T. Anna ezeknek a szövegeknek a megformálásában igyekezett a leghitelesebb képet adni, a megfogalmazás tekintetében is: „A tej az utolsó, amit meginnák, inkább halnák éhen” (Kajafás és az aranycipő). Ezek a szövegek tényleg sztereotipak, de nagy részben azért, mert performatív aktusok, ahogy a való életben is. Arról szólnak, hogy meggyőzzék hallgatójukat: a történetek gazdái tényleg menő férfiak és sikeres nők. Persze valószínűleg a nagyhangú beszélők magukat is győzködik mindeközben. Ezek mellett az alakok mellett pedig jelen vannak a kommunikációra képtelen figurák is a kötetben, akik saját igényeiket sem tudják megfogalmazni párjukkal szemben – nemtől függetlenül.

A tárcanovellákból összeállított kötet egyik úttörője Tóth Krisztina volt Hazaviszlek, jó? című kötetével. A könyv megjelenésekor, 2009-ben hasonló kritikákkal találkozott, mint Szabó T. Anna Töréstesztje, amelyek főleg a műfajiságából adódtak. Azonban Tóth Krisztina szövegei kevésbé hangsúlyosabban voltak a női nemhez köthetőek, inkább Budapest mint tér kapcsolta össze őket. Szabó T. Anna Töréstesztjének novellái „női szövegek” abban az értelemben, hogy nagy részük olyan tematikát dolgoz fel, melyben a szereplők saját nőiségüket s a rájuk erőltetett szerepeket problematizálják. Ez a szerzői attitűd nem idegen annak, aki az írónő eddigi életművét ismeri. A kérdés csak az, hogy elbírja-e a novellaforma azt a lírai sűrűséget, amelyet Szabó T. Anna a verseiben át tud adni, továbbá hogy nem lesznek-e didaktikusak a megrajzolt sztorik.

A válasz nem mindig egyértelmű, azonban a könyv legjobban működő szövegei érzékenyen át tudják adni a kapcsolatok hol kiüvöltött, hol ki nem mondott feszültségeit. Másrészt gondolkodásra késztetnek arról, hogy a szerepek, amiket vállalunk, mennyire saját döntéseink eredményei, s milyen eszközeink vannak ahhoz, hogy kitörjünk a skatulyákból. Ez pedig fontos misszió.

Szabó T. Anna: Törésteszt, Magvető, 2017.