A megbocsátás fénylő párája

Lynne Ramsay kilenc év után ismét egy könyvadaptációt vitt vászonra. Már az előző filmjében is, amely 2002-ben Cannes-ban elvitte a legjobb idegen nyelvű filmért járó díjat, látszott, hogy a rendező nagyon ügyel a képi szerkesztettségre. De amíg az Ellopott sikerben a párbeszéd és a csend, képiség még közel egy szinten volt, addig a Beszélnünk kell Kevinről képi világa sokkal nyomatékosabb. Az elbeszélésmód végig töredezett, a motívumok túlburjánzása jellemzi, s már-már szájbarágósan adja át azt a hőn áhított üzenetet.

(Töredezettség)

Egy teljesen széthullott személyiség, Eva (Tilda Swinton) önmarcangolásának és őrlődésének közepébe kerülünk, aki egy tragédia előzményeit gondolja át. Az emlékképeket végig uralja a ki nem mondottság, amely nyomasztóvá és feszessé teszi az egész mozit. Mivel a történet töredezett, a film így nagyon erősen játszik a képzettársításokkal, egyes jelenetekre rávetít hamarabb megtörtént eseményeket, mint például a börtön folyosóját az iskola folyosójára. Eva boldog, extatikus időszaka teljesen más színnel telítődik a vásznon, a sárga szín túlsúlyával, és ezt ellenpontozza a Kevin-korszak fehérsége. Eva sikeres utazóügynök, mámorosan jól érzi magát, majd egy átmulatott éjszaka után teherbe esik. Innentől indul meg a lejtmenet és a harag, az indulat, mert le kell mondania mindenről (karrier, bohém életvitel, New York), és az anyaszerepet kénytelen magára vállalnia. Egész terhessége alatt szenved, és a várandós nők hasának premier plánban való megmutatása is mintha a bűnt és az undort hangsúlyozná. A szülésnél a lámpában látjuk Eva arcát, ami a homorú tükörben teljesen elmosódik és eltorzul, mint ahogy a nő egész élete is ezután. Az egyik legmeghatározóbb jelenet a kórházi szobában játszódik, ahol a férj kezében tartja a gyermeket, és Eva megtörve ül az ágyon, élete legfájdalmasabb eseményének kezdetén – már nem szabadulhat Kevintől. A film végig csak sejtetni akarja a tragédiát, s ezt a töredezett szerkesztésnek köszönhetően jól végig is viszi. Eva szemszögéből nézve, vele együtt dolgozzuk fel a tragédiát, és ahogy ő kitisztul, mi is megvilágosodunk a történettel kapcsolatban.

(Burjánzás)

Mivel a film egész szerkezete töredezett, az idősíkok sokszor bizonytalanok. A hirtelen vágásokkal, a jelen és a múlt egymásra vetítésével az egész film szinte burjánzóan metaforikussá lesz. A jelentéseket ebből a hálóból kell kihalászni (ha már metaforáról van szó), és ezzel a néző befogadói munkája is megnövekedik. Az egész filmet áthatja a piros és a fehér ellentéte. A kezdésben egy paradicsomfesztivál közepébe kerülünk, ahol mintegy eluralkodik a piros lé, és Evát (a bibliai névválasztás is mintha ezt a bűn példázná) meg is fürdetik benne. Tobzódik a bűnben és a szenvedélyben. Amikor másnap felébred, a kép színében is a piros túltelítettsége lesz a nyomatékos. Háza és autója is piros festékkel van leöntve, amely rájátszik az életét uraló sötét foltra. Otthonát, és ezzel párhuzamosan lelkét is egészen addig takarítja, csiszolja, amíg fel nem dolgozza a történteket. A piros szín ugyanúgy megvan Kevin (Ezra Miller, Jasper Newell, Rock Duer) ruházkodásában, mint a tárgyakban, lásd a kórház piros székeit, vagy a boltban a paradicsomkonzerveket. A fehér szín kétszer jelenik meg, az egyik, amikor a nő elkészül a házzal, hófehér házának megtisztításával, a másik, amikor a film végén Eva megbocsát Kevinnek, és az utolsó jelenetben a börtön kapujából kilépve a kamera vakító fénybe siklik. A filmet átszövő motívum a Robin Hood-történet is, melynek hatására kezd el Kevin íjászkodni, és ami majd a végzetes tragédia legfontosabb előzménye lesz.

(Üzenet)

A film egyik alapvető problémája a túlzott didaktikusság. Igaz, hogy a néző nagyfokú koncentrációja szükséges ahhoz, hogy az események követhetőek legyenek, mégis az üzenet, a történtek feldolgozása túlságosan is közhelyszerű lett. Mindezek mellett nagy értéke a filmnek, hogy – többek között – olyan kérdéseket mer feltenni, hogy lehet-e gyűlölni a saját gyermekünket. Őt hibáztatni egész félresiklott életünkért? Lehetünk-e felelősek gyilkossá válásáért? Evának ezekkel kell megbirkóznia. Elfogadni minden múltbéli hibáját, és elfogadni, hogy nem tehet a történtekről. Nem a gyerekével volt problémája, hanem önmagával. Csakis abban hibázott, hogy úgy tett, mintha nem lett volna választása. Már terhessége alatt is gyűlölte az egész helyzetet, elindítva ezzel egy bosszúláncolatot, ami szükségképpen tragédiába torkollott. A történet végére a kölcsönös megbocsátásban feloldódik a harc. Eva megbocsát önmagának, és ezzel a fiának is, s leveszik egymásról a terhet. Összeölelkezve látják be, hogy ez a harc mindkettőjüknek csak szenvedést okozott. Kemény játék volt, melyben mindketten veszítettek. Szóval az üzenet? Szakítsd meg TE a bosszú láncolatát, akkor nem szenvedsz el visszakézből egy súlyosabb megtorlást!



Beszélnünk kell Kevinről (We Need to Talk About Kevin)
Rendezte: Lynne Ramsay
Színes, feliratos, angol-amerikai filmdráma, 2011.