Elvágott kötelek

Egy család történetének elmesélése éppen akkor értékelődik fel igazán, amikor annak elmondása lehetetlen. Egy gyökértelen, központi értékrend nélküli világban az állandóság, vagyis a család identitást meghatározó szerepe már csak a gyermekes ábrándokban létezik. Inkább a megszakítottság és a meghasadtság az általánosan jellemző kórlelet, ahol nincsen múlt és hagyomány, csak a jelen zűrzavarának állandósága. Deák Krisztina új filmjében, az Aglajában is mintha ez a megszakítottság, a családi hagyománnyal és kötelékkel való leszámolás lenne a központi motívum, ahol Aglaja (Jávor Babett/Móga Piroska) próbál kitörni az anyja iránt érzett széttéphetetlen kötelékből, mely telve van tragédiával, szenvedéssel és szeretettel. S mindezt a cirkuszi világ varázslatosnak tűnő, de ugyanakkor mégis kegyetlen és gyötrelmekkel teli világába helyezi a rendező, ahol a rivalda csillámló fénykévéje a mélységekre és a nagy igazságokra irányítja a tekintetünket, nem kerülve a lélek bugyrainak megjelenítését.

A haj

Kevés olyan hely van már a földön, ahol a hagyománynak még szerepe van, az egyik kivétel: a cirkusz. De ez a zárt világ is mintha a széttöredezettség határán mozogna, mintha a vándorló és bizonytalan életforma kezdené a végét járni. A filmben egy cirkuszi família életét követhetjük nyomon, ahogy elhagyják Romániát, elmenekülve Nyugatra, hogy új életet kezdjenek, persze csak látszatra, mert a családi életformát magukkal viszik. Míg Romániában Sabine (Ónodi Eszter) ünnepelt sztár volt, addig nyugaton nem kap szerepet, mígnem egy napon megvásárol egy balesetet szenvedett artistától egy produkciót, a saját hajon való lógást, s ezzel újra visszatér az ünnepelt sztár szerepébe. De mégse ő a film központi figurája, hanem a lánya, Aglaja. Rajta keresztül látjuk ezt a világot, s az ő félelmei, kétségei és érzéki szemlélődése tárul elénk. Ebben a gyermeki szemen keresztül nézett világban minden sokkal élénkebb és egyszerűbb, még nincsenek tiltások és határok. Az egyetlen félelmet és szorongást az anyja elveszthetősége jelenti, akiért állandóan imádkozik, és akit állandóan félt a produkciója alatt. Ezt a szorongást érzékeltetik a felerősített hangok: a felfeszített haj ropogása, Aglaja nyelése és a kavics szájba vételének hangja. A haj központi motívummá válik, mert egyszerre jelképezi a hagyományt, a sikert, a csillogást és a nőkben rejtőző erőt. S miközben a produkció egyre sikeresebb, a haj egyre jobban körülszövi a család életét, s különösen Aglaja szorongásának tárgyává növi ki magát.

Kötelékek

A filmet nézve feltesszük a kérdést: Elszakíthatatlan-e az anya és lánya közötti kapcsolat? Aglaja végig az anyja szeretetéért és figyelméért küszködik, miközben neki a saját boldogulása sokkal fontosabb. Aglaja megtanulja, hogy nem szabad sírni, mert a sírás elgyengíti a hajat, s ez veszélyezteti szeretete tárgyát: az anyját. Mindig erősnek kell lennie, mindig erős akar lenni, ezért a külvilág felé nem mutatja ki fájdalmait. Még akkor sem, amikor elviszik az árvaházba, ahonnan az anyja nem is hozza ki hét éven keresztül. Ott is csak a kő van vele, amelyet mindig a szájába vesz, hogy ne tudja elmondani az érzéseit, s így ne látszódjon a gyengesége. Amikor anyja kihozza az árvaházból, akkor már nem az a lány áll előttünk, aki azelőtt volt, hanem egy megtört kiskamasz, akit az üresség leng körül. Végig féltékeny az anyja mellett lévő férfiakra, akiket gyűlöl, mert nem képes velük a szülői szeretetet megosztani. Amikor Sabine balesetet szenved, és egy darabig lebénul, akkor megkönnyebbülve veszi tudomásul, hogy figyelmét egyedül csak ő birtokolja. Az ő gondoskodásától függ minden. Eltéphetetlen kötelék a kettejük kapcsolata, mégis tele van sérüléssel, fájdalommal és haraggal.

El-vágás

Aglaja végig felnéz az anyjára, és olyannyira vágyik rá, a figyelmére, hogy az egyetlen kiút a vágyából, az egyetlen lehetőség, hogy megkapja a szeretetét, az az azonosulás lenne. Azonosulni az anyával, megismételni őt, és megélni az életét. Ezt nyújtaná a cirkusz világa, a produkció, amelynek a hagyományát Aglajának kellene továbbvinnie, de végül képtelen lesz megtenni. Rájön, hogy az a világ, amelyben felnőtt, számára megszűnt létezni. Teljesen megsemmisült, és csak a menekvés lehetősége maradt.Menekülni az anyjától, menekülni a terhes szeretettől, elvágni a kötelékeket. Az első rész varázslatos atmoszférája, a cirkusz meseszerűsége, a gyermeki szem mindenre rácsodálkozó mivolta a képi világot is varázslatosabbá és színesebbé teszi. De ahogy a gyermek kezd felnőni, úgy a kép is egyre jobban tisztul a meseszerűség ködéből. Az igazi törés a vásznon az árvaház után következik be, mert onnantól a film hangulata teljesen megváltozik, sokkal szürkébb lesz. És az Aglaját körülvevő melankóliát már csak a menekvés képes feloldani. Amivel talán a múltat is képes önmagától elszakítani.

Aglaja
Rendezte: Deák Krisztina
Színes, magyar-lengyel-román játékfilm, 2012.