© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Rémálom a Smaragd-szigetről
Titanic Hajónapló I.: ír horror
Idén huszadjára is kifutott a Titanic, fedélzetén sok-sok nagyszerű filmmel. Választhatjuk az Uránia pazar termeit, a Toldi, a Puskin vagy az Örökmozgó családiasabb hangulatát, sőt néhány film esetében még az A38 ringatását is, a lényeg, hogy átadjuk magunkat a filmfesztivál minden örömének – melyek közül csak egy a Citadella című horror nyújtotta borzongás.
Ciarán Foy nevéhez 2012-ig csupán rövidfilmek voltak köthetők, a Citadella című alkotással viszont belépett az egész estés mozik világába. A döntésnek örülhetünk, hiszen a film – annak ellenére, hogy néhány gyerekbetegség azért pettyezi a szövetét – igazán hangulatos darabja lett a horror világának.
A történet egy angolszász nyomornegyedben játszódik, ahol egy problémákkal küzdő fiatalember, Tommy (Aneurin Barnard) igyekszik megküzdeni a rettegéssel teli mindennapokkal. A férfi sora nem könnyű, hiszen tehetetlenül végig kellett néznie állapotos feleségének erőszakos halálát, aminek következtében attól is pánikrohamot kap, ha ki kell lépnie a lakása ajtaján. Az agorafóbia kezelését az sem lendíti jelentősen előre, hogy kedvese gyilkosai – kapucnis, tizenéves huligánok – újra megjelennek az életében, hogy elrabolják tőle pár hónapos kislányát. Az ideg-összeroppanás határán egyensúlyozó hősünk helyzetét csak tovább bonyolítja egy agresszívan káromkodó pap megjelenése, akinek – egyáltalán nem alaptalan – meggyőződése, hogy a támadók valójában nem is emberi lények…
A film sztorija érdekes, látványvilága hatásos, színészei ügyesek, gondolatisága pedig átütő, de ami igazán különleges darabbá teszi a Citadellát, az a lerobbant brit környezetből áradó atmoszféra. A közönség nagy része számára Harlem (vagy bármelyik amerikai nagyváros nyomornegyede) már nem számít újdonságnak, láttuk és ismerjük a környék problémáit, a bűnözést, a drogot és az emberi gyarlóságot. Itt azonban egy olyan világba nyerünk bepillantást, ami egészen ismeretlennek tűnik: mások az utcaképek, mások az emberek és mások a problémák, így – annak ellenére persze, hogy a Citadella korántsem az egyetlen, hasonló környezetben játszódó alkotás – más a filmélmény is. Ez a magával ragadó atmoszféra annak ellenére is élvezetessé teszi az alkotást, hogy a forgatókönyv egyes elemei hagynak kivetni valót magukból – találunk benne feleslegesnek tűnő és kidolgozatlan elemeket, a befejezés pedig kicsit hirtelenre sikerült, mindez azonban keveset ront a film összképén.
A fesztivál meghívott vendége volt maga Ciarán Foy rendező is, aki elmondta, hogy a film alapját személyes tapasztalatok adták – tizennyolc éves korában ő maga is támadás áldozatává vált, és ahogy a Citadella főszereplője, úgy ő is hosszú ideig agorafóbiában szenvedett. A film alapgondolata tehát egy kellemetlen élményből fakad, a stílusa pedig a rendező horrorfilmes elkötelezettségéről tanúskodik – Foy ezen belül is elsősorban Cronenberg Porontyok című alkotását emelte ki a vetítést követő interjúban. Hogy a kult-játékként számon tartott Silent Hill sorozat és az abból készült mozik vajon mekkora hatást gyakoroltak a film megszületésére, arra – első kézből származó információk híján – csak gyanakodni tudunk.
A Citadella tehát egy végtelenül ígéretes rendező első nagyjátékfilmje, amely üde színfoltként tündököl a Titanic filmfesztivál programjában. A horror műfajának rajongói számára talán kevés újdonságot rejteget a film története és képi világa, a nyomasztó környezet azonban bárki számára élvezetes alkotássá tudja tenni ezt az alacsony költségvetésből forgatott ír rémálmot.
Citadella (Citadel)
Rendezte: Ciarán Foy
Színes, angolul beszélő, ír horror, 84 perc, 2012.
Vetítik: Titanic Filmfesztivál, Puskin, 2013. április 10. 19:15
A történet egy angolszász nyomornegyedben játszódik, ahol egy problémákkal küzdő fiatalember, Tommy (Aneurin Barnard) igyekszik megküzdeni a rettegéssel teli mindennapokkal. A férfi sora nem könnyű, hiszen tehetetlenül végig kellett néznie állapotos feleségének erőszakos halálát, aminek következtében attól is pánikrohamot kap, ha ki kell lépnie a lakása ajtaján. Az agorafóbia kezelését az sem lendíti jelentősen előre, hogy kedvese gyilkosai – kapucnis, tizenéves huligánok – újra megjelennek az életében, hogy elrabolják tőle pár hónapos kislányát. Az ideg-összeroppanás határán egyensúlyozó hősünk helyzetét csak tovább bonyolítja egy agresszívan káromkodó pap megjelenése, akinek – egyáltalán nem alaptalan – meggyőződése, hogy a támadók valójában nem is emberi lények…
A film sztorija érdekes, látványvilága hatásos, színészei ügyesek, gondolatisága pedig átütő, de ami igazán különleges darabbá teszi a Citadellát, az a lerobbant brit környezetből áradó atmoszféra. A közönség nagy része számára Harlem (vagy bármelyik amerikai nagyváros nyomornegyede) már nem számít újdonságnak, láttuk és ismerjük a környék problémáit, a bűnözést, a drogot és az emberi gyarlóságot. Itt azonban egy olyan világba nyerünk bepillantást, ami egészen ismeretlennek tűnik: mások az utcaképek, mások az emberek és mások a problémák, így – annak ellenére persze, hogy a Citadella korántsem az egyetlen, hasonló környezetben játszódó alkotás – más a filmélmény is. Ez a magával ragadó atmoszféra annak ellenére is élvezetessé teszi az alkotást, hogy a forgatókönyv egyes elemei hagynak kivetni valót magukból – találunk benne feleslegesnek tűnő és kidolgozatlan elemeket, a befejezés pedig kicsit hirtelenre sikerült, mindez azonban keveset ront a film összképén.
A fesztivál meghívott vendége volt maga Ciarán Foy rendező is, aki elmondta, hogy a film alapját személyes tapasztalatok adták – tizennyolc éves korában ő maga is támadás áldozatává vált, és ahogy a Citadella főszereplője, úgy ő is hosszú ideig agorafóbiában szenvedett. A film alapgondolata tehát egy kellemetlen élményből fakad, a stílusa pedig a rendező horrorfilmes elkötelezettségéről tanúskodik – Foy ezen belül is elsősorban Cronenberg Porontyok című alkotását emelte ki a vetítést követő interjúban. Hogy a kult-játékként számon tartott Silent Hill sorozat és az abból készült mozik vajon mekkora hatást gyakoroltak a film megszületésére, arra – első kézből származó információk híján – csak gyanakodni tudunk.
A Citadella tehát egy végtelenül ígéretes rendező első nagyjátékfilmje, amely üde színfoltként tündököl a Titanic filmfesztivál programjában. A horror műfajának rajongói számára talán kevés újdonságot rejteget a film története és képi világa, a nyomasztó környezet azonban bárki számára élvezetes alkotássá tudja tenni ezt az alacsony költségvetésből forgatott ír rémálmot.
Citadella (Citadel)
Rendezte: Ciarán Foy
Színes, angolul beszélő, ír horror, 84 perc, 2012.
Vetítik: Titanic Filmfesztivál, Puskin, 2013. április 10. 19:15
