Hanghullámvölgyek – Interjú Farkas Virág Zazie dalszerzővel

Korábban már szereztél zenét a Loupe Színházi Társulás Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című darabjához, most pedig a 4:12 előadásához bíztak meg zeneírással – ezek a dalok albumként is debütáltak. Hogyan zajlott az alkotási folyamat?

2024 tavaszán keresett meg Horváth János Antal, hogy lenne egy új darab, amihez megkaptam az angol nyelvű szövegkönyvet is. Az első perctől éreztem, hogy hangulatilag milyen zenét tudnék elképzelni hozzá, de János – ahogy korábban is a közös munka során – készült egy referenciadallal. Ez a 4:12-nél Billie Eilishtól a bury a friend lett, ami az egyik kedvenc Billie-trackem, így könnyen tudtam kapcsolódni hozzá.

Érdemben augusztusban kezdtünk el dolgozni a zenei anyaggal. A Peaq előadói néven futó Pitlu Gergőt kértem meg, hogy legyen az alkotótársam ebben a folyamatban, mert egyfelől szükségem volt produceri segítségre, és mert sokkal inspirálóbb számomra a közös zenélés.

Olyan zeneszerző vagyok, akinek kellenek a közös zenélések, ötletelések, improvizálások

– Gergővel ezt nagyon könnyű volt létrehozni. A kelenföldi stúdiójában sokat tudtunk kísérletezni, így készült el a fő téma is, az is it over yet?, ami zeneileg és történetileg is a darab csúcspontjának mondható. Később e köré építettük az összes többi dalt is. Ennek a tracknek és a nyitánynak a megalkotásában is részt vett Varga Tamás, művésznevén WaTa, aki a masterelésben segített – így tudott létrejönni magasabb minőségben ez a két szám. A zene mellé Mohácsi Júliának köszönhetően készült egy vizuális anyag is. Amellett, hogy a darabot is sok képi háttér támogatja, a zenei megjelenéshez is egy külön anyagot szerettem volna – ez lett az albumborító is.

A 4:12-ben komoly érzelmi és fizikai abúzushelyzetek kerülnek terítékre, az internetes világ árnyoldalaival kiegészülve. Korábban említetted, hogy téged nem ért ilyen típusú bántalmazás. Milyen érzéseken, helyzeteken keresztül kapcsolódtál a darab mondandójához?

Bár nekem nincs személyes élményem, könnyen bele tudtam helyezkedni a szülői szemszögbe, és az egész témába. Erősen tudok kapcsolódni a traumatikus élményekhez vagy olyanokhoz, amelyekhez valamilyen negatív érzés társul. Sokszor érzem, hogy ha ezeket kivetítem a saját életemre, később előre tudnak vinni.

Szeretek a személyiségfejlődéssel foglalkozni – analizálni, hogy ki mit és miért tesz, és mi áll a dolgok hátterében.

A darab során végigkövethetjük Diane (az édesanya) személyiségfejlődését, ahogy folyamatosan változik a véleménye egy adott helyzetről, miután egyre több részletet ismer meg belőle. Az apa karaktere szerintem elég tipikus a gondolkodásmódját illetően, és pont nála láthatjuk a kontrasztot az utóbbi tíz év és a mai nevelési körülmények között. Bizonyos értelemben sokkal tudatosabbak a szülők, másrészt viszont sokkal inkább elkényelmesedett a társadalmunk, ami nagyon szomorú.

Zeneművészeti szakközépiskolát, később klasszikus zenei szakot végeztél az egyetemen. Zenéltél a Zuboly zenekarban, és Henri Gonzo több projektjében is – ezek is inkább az „analóg” zene felé tendálnak. Jelenleg is több formációban működsz – ebből a Maluridéban jelenik meg igazán az elektronikus zene. Milyen út vezetett idáig?

A Covid alatt született a Liliomfi a Váci Dunakanyar Színházban – itt ismerkedtem meg Horváth János Antallal is, aki a darabot rendezte. Ágoston Béla (többek között a Zuboly zenekar alapítója) volt a zeneszerző, és én voltam a zenekari vezető. Ez annyit jelentett, hogy én feleltem a zenekarért, akik eljátszották Béla zenéjét, és hogyha János valamilyen változtatást kért, akkor azt nekem kellett eszközölnöm – ezt nagyon élveztem, megtisztelő volt számomra. Szerintem itt tűnt fel Jánosnak, hogy milyen improvizatív képességekkel rendelkezem, és a zenekarral is képesek vagyunk gördülékenyen együttműködni. Talán másfél-két évre rá jött a Városmajorban egy lehetőség, ami szintén János rendezése volt; Nyáry Krisztiánnal közösen írták a szöveget. Az előadás tulajdonképpen egy irodalmi áttekintés volt Száz év major, avagy az eszméimet nem cserélem címmel. Ott kaptam először felkérést zeneszerzőként a zenekari vezetés mellett. Én állítottam össze a zenekart, a hangszerelést – itt még nagybőgőre, klarinétre és tangóharmonikára írtam, de a következő projektnél, a Bármi lehetséges...-nél már az elektronikus zene lett a kikötés. Ennek örültem, mert a Zeneakadémián ének-zeneelmélet főtárgyas voltam hat éven át, de a „sok lekötetlen energiám miatt” először szaxofonozni tanultam, később pedig bejártam elektronikus zeneszerzés órákra is. Ezeken az órákon tanultam egy kis zajzenét, elektronikát, de valójában nem az a szintje érdekelt, hanem sokkal inkább a szoftverhasználat. Bár ezt lényegében nem itt tanultam meg, lehetőségem nyílt élesben kipróbálni ezeket a zenei programokat.

Hogyan egyezteted össze a különböző formációkban való működést? Mennyire segítik ezek egymást?

Kapcsolatépítésben egyértelműen segítik egymást a különböző projektek. A legtöbb felkérésre igent mondok, mert a hosszú távú célom, hogy teljes állásban alkalmazott zenész vagy zeneszerző legyek. De azért nehéz azt mondani, hogy ezek segítik egymást, mert a két zenekar is teljesen más stílusban alkot, és a színházi együttműködés is egy másik világ.

A Henri Gonzo és a Papírsárkányok sokkal improvizatívabb, rugalmasabb – ha például Henri azt érzi, hogy az adott közönség kevésbé vevő az adott setlistre, könnyen tudunk változtatni. Ezzel szemben a Maluridé esetében a HD-alapú számok miatt kötöttebbek a változtatási lehetőségek. A színházban pedig miután elkészült egy zenei anyag, a munkám véget ér; de megesik, hogy később, amikor már többször megnéztem egy előadást, szívesen kicserélnék vagy megváltoztatnék motívumokat. De a projektek összes különbözőségével együtt szeretem mindegyiket.

Milyen módszerek segítik az alkotói flow-élmény elérését?

A színházi zenélés hozza el számomra a teljes flow-élményt.

Alapjáraton reggeltől estig pörgök, még akkor is, ha éppen nem történik semmi – ez az érzés színházban teljesen lecsillapodik.

Valószínűleg azért van így, mert koncentrálnom kell arra, amit éppen csinálok, és sok múlik rajtam – figyelni kell a végszókra, a belépésekre, a karmesterre, hiszen ha ez nem történik meg, borul az egész produkció. Az alkotói folyamatokat nézve a kedvenc részem a főpróbahét. Ilyenkor áll össze az egész csapat, és már egy kész anyaggal tudunk dolgozni. Nem a nulláról indulunk, hanem jut idő a részletekkel foglalkozni, amik a zenében is kis változtatásokat jelentenek – például, hogy legyen egy szám pár másodperccel rövidebb vagy hosszabb –, de a vizuál, a jelmezes stáb, a díszlet és mindenki más közös jelenléte miatt heteket el tudnék így tölteni.

Horváth János Antallal ez már a sokadik együttműködésetek. Hogyan éled meg a vele való közös munkát?

A lehető legjobban. Jancsi szerintem egy erősen újhullámos rendező. A nagymarosi gyökereinek is köszönhetően érezhető rajta egyfajta vidéki természetesség, és egy erősen céltudatos attitűd. Érezni, amikor már kezdi elveszíteni a türelmét, de sosem teremtett le, pedig lehetett volna oka rá, amikor például késve adtam le valamit – de ilyenkor is képes a diszkrét jelzésekre. Gyönyörűen kommunikál a színészekkel és velem is; nem konfliktus-, hanem megoldásorientált. Hálás vagyok neki, hogy maga mellett tartott az évek alatt.

Milyen visszajelzéseket kapsz a zenéd kapcsán?

Leginkább pozitívakat. Pont a 4:12 kapcsán kaptam egy kedves üzenetet valakitől az album megjelenésekor. Bármilyen önmagával elégedett vagy elégedetlen alkotónak számítanak a visszajelzések – nekem is. De a legjobb megerősítés az volt, amikor a hallgatottságom nulláról az is it over yet? esetében pár ezerre ugrott. Itt láttam meg igazán, hogy mennyire fontos a megfelelő önmarketing – az előkészítés, az algoritmusokra hangolás. Ez is egy külön szakma, ami borzasztó nehéz, arról nem is beszélve, amikor a nemzetközi színtér elérése a cél Magyarországról.

Előreláthatólag készülsz még Loupe-előadáshoz zenével?

Igen – erről még nem mondhatok sokat, de ha minden terv szerint halad, akkor a következő darabba szeretnék belecsempészni egy kis Eufória-féle labrinthes világot, hangzást, úgyhogy valószínűleg lesz benne agyontorzított orgona is, és megkérek valakit, hogy énekeljen rá, hogy ne mindig csak az én hangomat hallják a nézők.