Keresztül-kasul az életeken

Tizennégy fejezet, amelyekben apró életképek villannak fel. Ezekből az élettöredékekből áll össze Budapest. Az író megfigyel, és leír. Nem kiábrándult, nem keres okokat, egyszerűen fest: kórképet… vagy inkább „kórtérképet”. Térey legújabb könyve nem ad elementáris olvasmányélményt, de megtanít látni, figyelni a részletekre.

Térey legújabb, Átkelés Budapesten című verses novelláskötete tizennégy elbeszélést tartalmaz. A 120 oldalas könyvecske pikantériája, hogy helymutató is szerepel benne, ugyanis az egyes szövegek alcímét Budapest egy-egy negyede adja (pl. VIII. Tisztviselőtelep, Golgota utca, Ganz-gyár), és minden fejezethez tartozik egy, a szöveghez választott fénykép. A Libri kiadó saját interaktív térképet is készített a könyvhöz, hogy az olvasásélmény egy amolyan virtuális városi-irodalmi sétával egészüljön ki.

A kötet értelmezhető novellafüzérként, hiszen a szereplők visszaköszönnek a későbbi fejezetekben, sőt Térey egész eddigi életművéből bukkannak fel elemek: szereplők, történések, problémák. Például a Protokoll hősei is feltűnnek a kötet egyes helyein. A novellákat a szerzőtől megszokott tematika, stílus és beszédmód jellemzi. Cselekményről nemigen beszélhetünk az egyes szövegekben, inkább csak bele-belepillanthatunk egy-egy életdrámába. Most is górcső alá kerül a társadalom, bár ezúttal nem kifejezetten a középosztályra összpontosul a figyelem. Ahogy Térey nyilatkozott a Port.hu-n megjelent interjúban: „itt már nem az új középréteg problémáit pedzegetem, hanem a megzuhant kisemberről beszélek.” Ami leginkább egyedivé teszi a kötetet, az a sajátos hangulat, amire a vizualitás révén tesz szert. Az erős képszerűségen túl az utazás motívuma is gyakran megjelenik a szövegekben.

Az első elbeszélés (A hurokban) egy villamoson játszódik. Az olvasó részese lehet Diószegi, a felszarvazott férj és alkalmazottja, a szerető státusban lévő Gyuri találkozásának és beszélgetésének. A rövid, kínos bájcsevegés és belső monológok révén pillanthatunk bele szerelmi háromszögük tragédiájába. A menetidő alatt nemcsak Budapesten, hanem a kiüresedett magánéleteken is végigrobogunk.

Az Aki élő, zajjal jár című fejezetben marad az utazás motívuma, de itt a magánélet útvesztői helyett időutazásban van részünk, ugyanis megelevenednek az 1944-es események. Az idős mérnök elkíséri a fiatal párt a Svábhegyre lakást nézni, miközben egyre élénkebben kísértik a tragikus múlt képei: az öreget éppen abban az épületben kínozta a Gestapo.

Egy másik szövegben Bárány, az életunt énektanár próbál kicsónakázni a társadalomból, a Háros-szigeten akar kikötni, hogy legalább ideig-óráig elbújjon a tolakodó világ elől. Ottléte azonban nem tarthat sokáig.

Az Öcskös című verses elbeszélésben Káin és Ábel története idéződik meg, amikor testvér a testvérre támad. Ez a szöveg jól illusztrálja, mi foglalkoztatja leginkább Téreyt: az általános emberi gyarlóság megragadása az egyéniben.

A történetekben szinte megelevenedik a környezet, az épületek. Egyes részek már-már Nemes Nagy Ágnes látásmódjához hasonlíthatók.

„Ó, a sárga-vörös téglás, oromzatos,
Középerkélyes villák! Patkó alakú ablakok!
Antoinette nyaraló, kertészlakkal.”

„Amikor még csak öregszik a gyár,
Életkora ötven-hatvan esztendő, az semmi;
Mikor még csak alattomos repedések
Mutatkoznak a porcelánfoglalatokon;
Amikor még csak szakadozik a szőttes,
A munkaruha…Aztán egyszer csak
Omlik a fal, dől, int hevenyészett,
Szecsuáni panel.”

Térey legújabb könyve nem ad elementáris olvasmányélményt, de megtanít látni, figyelni a részletekre. Az egyoldalú ábrázolás (csak antihősöket sorakoztat fel) miatt azonban rendkívül lehangoló. Hiába akar mentes lenni a pesszimizmustól, a szembesülés a félrecsúszott, kiüresedett emberi életekkel mégis nyomasztó. Ha egy mondatban kellene jellemezni, illetve ajánlani a kötetet: a fővárost jól ismerőknek exkluzív, lírai idegenvezetés, a tragédiáktól terhelteknek melankolikus, deprimált olvasmány.

Térey János: Átkelés Budapesten, Libri, 2014.