Nem ismerek magamra!

Mit tennénk, ha egyszer úgy ébrednénk fel, nem emlékszünk életünk nagy részére? Ha nem tudnánk felidézni az asztalnál ülő gyermeket, aki apának vagy anyának szólít minket? Ha nem jutna eszünkbe, hogyan építettük fel életünket, pályánkat? Amikor nem emlékeznénk arra, hogy kik is vagyunk valójában?

Találkoztunk már pár hasonló romantikus filmmel, több amerikaival. A Halhatatlan szerelemben Mel Gibson hibernáltatja magát, Az időutazó feleségében a férfi egy furcsa betegséggel küzd. Bár ezek a sztorik szerencsénkre igen egyediek, mindegyiket összeköti az idővel való (el)számolás, a vele való küzdelem, úgy, ahogyan a Valaki más életében is.

Marie (Juliette Binoche) huszonhat évesen szerelembe esik a jómódú, nagycsaládban felnőtt Paul Speranskival (Mathieu Kassovitz), majd születésnapjának reggelén arra ébred, hogy negyvenegy éves, és semmire sem emlékszik az elmúlt tizenöt esztendőből. Sem a gyermekére, sem arra, hogy mit tesz a mindennapokban, sem a szeretőjére vagy a szüleire, sem arra, hogy beadta a válókeresetet. Most régi, fiatal énjével, lelkével és benne a szerelem tüzével lehetőséget kap, hogy megváltoztassa életét és házasságát. Persze meg kell küzdenie azzal, hogy nem hisznek neki, mert már elvesztette hitelességét szerettei előtt.

Juliette Binoche (Az angol beteg; Csokoládé) személye biztosíték arra, hogy nagyszerű filmélményben lesz részünk. Vagy mégsem? Hiába tehetséges és tapasztalt, kétséges, hogy ő volt a legalkalmasabb erre a szerepre. Hisz nehéz ugyanannak az embernek egy huszonhat éves, még fiatalos „fruskát” és egy jóval idősebb asszonyt eljátszania. A film elejétől a végéig nézhetjük, hogy mennyire küzd, de ebbe a nyomasztó gyötrődésbe néha mi is belefáradunk. Felháborító viselkedése és játéka állandóan váltakozik a bolondos és a szigorú megformálása között, ráadásul egyikbe se tud teljes egészében belebújni. Tulajdonképpen ez az egész történet csak róla szól. Arról, hogyan szembesül felnőtt énje felületességével és barátságtalanságával. Ne tagadjuk, ebbe alig van „beleszólása” tehetséges filmbeli kedvesének, Mathieu Kassovitznak, a „francia betegnek”, aki sajnos nem kap elegendő időt arra, hogy dühét kitöltse, sem arra, hogy egy igazit sírjon vagy szomorkodjon válsága miatt, csak fetreng a még szerelmes művészi melankóliájában. Pedig bíztunk benne, hisz már korábban is láthattuk: jól áll neki a kicsit meseszerű, szerelmes szerep (Amelie csodálatos élete).

A szembetűnő hibák: kevéssé megfelelő szereplőgárda választása, zsúfolt forgatókönyv és kapkodás, ami mind Sylvie Testud rendezőnő és forgatókönyvíró számlájára írandó, akinek mentségére szóljon, hogy ez az első rendezése. A Lourdes, a Tokiói tortúra (Karlovy Varyban a legjobb női alakítás díját nyerte ezzel) és a Piaf című remek filmekből lehet számunkra ismerős a neve, melyekben különleges karaktereket igazán egyedien és emberien formál meg. Színészi játéka, ami leginkább gyermeki humorában, apró lélekrezdüléseiben és szorgalmában jelentkezik, voltaképpen a Valaki más élete rendezésében is megtalálható. Erőssége azon emberek megjelenítése, akik valamilyen változáson mennek keresztül, vagy eleve nehezen alakult az életük, s a pozitívabb sorsért még igazán sokat kell tenniük. Ezek a vonások Marie karakterében is visszaköszönnek.

A kevésbé lényeges szerepeket megformálók (Rita, a bejárónő, Mona, a gyerekfelvigyázó, Marie ügyvédje) nemcsak azért fontosak, mert megkönnyítik a család életét, és rendet raknak a káoszból. Barátságosak, emberien, logikusan gondolkodó karaktereik nekünk is segítenek abban, hogy élvezzük a szituációkat. Reakcióikban észrevehetjük saját magunkat, az ember kicsinységét, illetve kicsinyességét, hibáit, amelyeken szívből, kedélyesen lehet nevetni.

Habár a kiindulópont kissé elrugaszkodott (tizenöt év „átalvása”), annak mégiscsak nagy példája és tanulsága, milyen az, amikor húsz év után az ember visszatekint életére, és azon kezd el gondolkodni, hol rontotta el. A siker és a szép, egészséges család képével hamar elszalad a ló – útközben megállva egy rövid időre elgondolkodni kinek is jutna eszébe? Egy napon viszont lehet, eljön a kapcsolatunk, a házasságunk válsága, és rádöbbenünk, hogy felnőttként nem azok az emberek lettünk, akik valójában szerettünk volna lenni.

Valaki más élete (La vie d’une autre)
Rendezte: Sylvie Testud
Színes, magyarul beszélő, francia romantikus film, 2012.