Hogy sorsunk – forgandósága miatt – kiszámíthatatlan, s hogy gyűlölségből népirtást rendezni már szinte hagyománnyá vált az emberiség történelmében, arról a mindenkori zsidóság sajnos sokat tud mesélni, s ezt meg is teszi régtől kezdve mind a mai napig. Hol ironikusan, hol direkt módon hangsúlyozva a kegyetlen tragikumot beszél üldöztetésről, rabságról, megaláztatásról, ami érthető, tekintve, hogy az újra- és újra elmondás az egyetlen lehetséges gyógyír a traumára.
A sors forgandóságának, mintegy jobbra fordulásának ünnepe a zsidó purim, amely hagyomány eredetéről szól az ószövetségbeli
Eszter könyve. Elmeséli a perzsáktól üldözött zsidóság sorsát, s azt, hogyan vívták ki végül szabadságukat a szép és nemes lelkű Eszter révén. Ezen a történeten alapszik az Inversedance legújabb előadása, melyet március 20-án mutattak be a Nemzeti Táncszínházban.
A koreográfus Fodor Zoltán úgy vall a színlapon, hogy a történet megformálásában tér és idő megszüntetésére, a narratíva háttérbe szorítására törekedtek, s így minél inkább érzelmi alapú megnyilvánulásokra igyekeztek fektetni a hangsúlyt. Ezt valószínűleg az általános érvényűvé tétel gesztusaként értelmezhetjük. S egyetlen eseménynek efféle kiterjesztése mindenképpen elgondolkodtató, révén, hogy az interpretációs lehetőségek megsokszorozódását vonja maga után.
Ellentmond azonban ennek, hogy az előadás legelején Izrael látszik lézerrel festve körvonalazódni egy hálón, vagy ha mégsem, mindenesetre ez a forma önkéntelenül is egy térkép asszociációját vonja maga után. Ez pedig az ószövetségi háttértörténet ismeretével együtt már mindenképpen helyhez és időhöz köt. Annak ellenére is, hogy egyébként mind a díszlet, mind a táncosok öltözete (Iványi Árpád) semlegesnek mondható.
A színpadkép egyszerű, s benne egy faparavánszerű háttér szolgál a játék eszközéül, elhúzható, ledönthető ajtóival. Használattól függően hol Ahasvérus palotájaként, hol pedig Haman koporsójaként értelmeződik. A jelmez egyszerű pólóból és katonai nadrágból áll mind a férfi mind pedig a női táncosok esetében, illetve, amikor a férfi táncosok épp katonákat alakítanak, pulóverük kapucnija takarja el arcukat, s teszi őket ezáltal személytelen gyilkosokká. A darab legvégén azonban a társulat tagjai ortodoxoknak öltözve, ajándékokkal a kezükben, idétlen táncot lejtenek. Mindenképpen mosolyt csal az arcokra ez a jelenet, s mi más is lehetne a célja a túlélés vidám ünnepének, ha nem az önfeledt vigadás, ahogyan ezt egyébként az ünnephez tartozó szokások is őrzik. Mégis kissé furcsa ez a megoldás. Hagyományos ruhákba öltözött zsidók – ettől persze még lehetnek kortársak – mai ajándékcsomagokkal.
Sajnálatos módon ez a teljes jelenet elüt azoktól a finom, szimbolikus megoldásoktól, amelyek egyébként addig jellemezték az előadást. S így, összegezve a látottakat, leginkább azt lehetne megjegyezni, hogy ebből nem egy téren és időn kívüli világ rajzolódik ki, hanem sokkal inkább különböző idősíkok keveredése egy térben. Ez pedig azt jelenti, hogy a koncepció nem érvényesül sikeresen.
Az előadás olyan vonásait említhetjük pozitívumokként, amelyek a maguk egyszerűségében fejeznek ki minél több érzelmet, s hordoznak magukban fontos tartalmakat. Ilyen például Hámor József zenéje, amely végig nagyon meghatározó volt az előadásban, hiszen – mondhatni – magyarázatul szolgál a mozgáshoz, sőt talán úgy is jellemezhetnénk, hogy közegteremtő ereje van (az összes tényező közül a legerősebb mértékben). Ezen túl nagyon hatásos az is, ahogy az egyszerű térelemeket többféle módon értelmezi és használja a koreográfia. Az, hogy a zsidók félig meggörnyedve lépkednek egymás nyomában – szinte végig megmarad ez a testtartás – kifejezi mind a rabság, mind pedig a sorsközösség lényegét.
Visszatérő mozzanat, hogy a sötét színpadnak csak egyetlen apró részletére esik fény (Stadler Ferenc), ezzel minden figyelmet egyetlen mozdulatsorra irányítva. Ilyen például Eszter (Balkányi Kitty) jelenete, amely talán Ahasvérus képzeleteként értelmezhető.
Szintén többször előfordul, hogy a táncosok maguk elé tátognak hangtalanul, ezzel imitálva a komolyabb konfliktusokat. Ezek a részletek nagyon zavaróak, s teljesen értelmetlenek. Nem kell, hogy Ahasvérus egyáltalán kinyissa a száját, e nélkül is hihető s érthető, hogy éppen Hamannal veszekszik.
Az efféle megoldások talán azzal magyarázhatók, hogy az alkotók, miközben szeretnék érthetővé tenni az eseményeket, már túllőnek a célon, s ez egyébként gyakran előfordul más társulatoknál is. Talán kissé több bizalommal kellene a közönség felé fordulni, s nem arra törekedni, hogy az előadás mindent elmagyarázzon magáról. Egyrészt azért, mert nem is biztos, hogy szükség van rá, másrészt pedig azért, mert az ilyesmi könnyen ízléstelenségbe csaphat át. Mindezek ellenére annyi biztosan elmondható, hogy az Inversedance produkciója érdekes variáció egy témára.
Iversedance:
Eszter, Nemzeti Táncszínház, Budapest, 2012. március 20.
Táncolják: Balássy Szilvia, Balkányi Kitty, Dobrovics Réka, Somorjai Judit, Széki Zsófia, Fodor András, Fodor Zoltán, Nagy Tibor
Díszlet, jelmez: Iványi Árpád; zene: Hámor József; fény: Stadler Ferenc; koreográfus asszisztens: Balkányi Kitty; vallási tanácsadó: Verő Tamás rabbi; koreográfus: Fodor Zoltán