© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
Vihar a csend után
Anathema: Weather Systems
Vincent Cavanagh hangját jól támogatják Lee Douglas vokálbetétei, és amely egész harmonizál a hangszeres alappal. A Weather Systems számaiban is megjelennek a prózai betétek, bevezetők (például az Internal Landscape-ben), amelyek szintén jól mutatják, hogy az Anathema dalai többek puszta zenénél: az élet érzelmi oldalának és az esztétikai értelemben vett szépnek művészi kifejezései.
A liverpooli Anathemát illetően azt kell mondanom, szerencsés helyzetben vagyok. Zenéjük változásait az első kislemezeiktől követhettem nyomon lépésről lépésre, és nem életművük közepén bekapcsolódva kellett felfedeznem őket. Másrészt stílusváltásaik, ha lehet így fogalmazni, összhangban voltak és vannak saját zenei látóköröm kitágulásával is. Az idén tavasszal megjelent Weather Systems című új sorlemezük ismét ékes bizonyítéka a Cavanagh fivérek zenei zsenialitásának.
A brit zenekar 1990-ben kezdte el pályáját mint death/doom metal együttes, majd az eltelt huszonkét év alatt fokról fokra eljutottak a mai progresszív rockig. Természetesen ennyi idő alatt a tagok is cserélődtek, variálódtak, de mára szinte újra az eredeti felállásban zenélnek. Az énekes, Vincent Cavanagh még 1995-ben Darren White kilépését követően állt az együttes élére, amellyel együtt a zenei irányváltások is megkezdődtek. Gitáros testvére (Daniel Cavanagh) és a dobos John Douglas mindössze egy-egy évre hagyták el a zenekart, míg Jamie Cavanagh basszusgitáros tíz év kihagyás után tért vissza 2001-ben. Lee Douglas énekesnő az idei évtől tekinthető állandó tagnak, hiszen korábban csak kisegítette a zenekart háttérvokáljaival, míg Les Smith billentyűs az új lemezt már nem jegyezhette, mivel tizenegy évnyi közös munkát követően az elmúlt télen kilépett a zenekarból, hangszerét az alapító Daniel Cavanagh vette át.
Hétévnyi hallgatás után 2010-ben törték meg a csendet új sorlemezükkel, a We’re here because we’re here-rel, amellyel kapcsolatban a kritika megjegyezte, hogy előző kiadványaikhoz képest sokkal pozitívabb hangulatú anyag. Ezt az irányváltást jelezte már a 2009-es Hindsight című kiadványuk is, ami nem sorlemez, hiszen korábbi dalaik áthangszerelt és átstilizált változatait tartalmazza. Ez utóbbi folytatásának tekinthető a tavaly ősszel kiadott Falling Deeper, amelyen szintén korábbi (1990 és 1996 közötti) dalok újrafeldolgozásai találhatóak.
A Weather Systems kétségtelenül a 2010-es lemez egyre pozitívabbá váló hangulatát folytatja. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a tipikus Anathema-stílusjegyek eltűntek volna, korántsem. A zenekar megalakulásától állandóan tapasztalható hihetetlen érzelmi telítettség ugyanúgy jellemzi az új dalokat is, ahogy az olykor szomorúbb hangvétel, Vincent jellegzetes énekstílusa, a zenei változatosság és a zsenialitás is.
A dalok szerkezete lineáris építkezésű, azaz finomabb akusztikusgitár- vagy zongorabevezetőket követően jól elkülöníthetően épülnek fel az ének és a további hangszerek folyamatos csatlakozásával egy „érzelmi napkitörésig” eljutva. Tulajdonképpen az egyszerűtől vezetnek egy összetett, expresszív és energikus zene irányába, amelyek lezárásai harmonikusan épülnek a szerkezetbe. A Weather Systems dalai dinamikusak, komplexek és változékonyak, akár az időjárás (az angol weather szó időjárást jelent). Ezek a szerzemények a hallgatótól teljes odafigyelést igényelnek, mert ha csak átsiklunk felettük, rejtve maradnak a dallamok mély tartalmai.
Az idő viszontagságai nemcsak a dalok címeiben jelentkeznek (The Gathering of the Clouds; Sunlight; A Storm Before the Calm – Gyülekező felhők; Napfény; Vihar a csend előtt), de zeneileg is megidéződnek. Például a lemezindító Untouchable, Part 1. gitártémája a szikrázó napfényt idézi, amelyre egyébként a szöveg is folyamatosan utal. Az akusztikus hangszereken, vonósok kíséretén túl a megfelelő zenei kifejezés érdekében a korong az elektronikusan rögzített hangokkal is operál. A Storm Before the Calm című dalban az utóbbit is felülmúlva a vihar egyfajta elektronikus zajösszességben kerül kifejezésre a tétel csúcspontján. E nóta egyébként is talán a lemez zeneileg legmesszebb elmenő darabja az elektromos alapot tekintve. Azonban kétségünk sem lehet afelől, hogy az időjárás témakörét felölelő dalok egy benső (lát)kép kifejeződései (ahogy erre a záródarab címe is utal: Internal Landscape – Belső látkép): a „lírai beszélő” vallomásai.
Az új lemez zeneileg a We’re here because we’re here folytatásának tekinthető, de a borítója a tavalyi Falling Deeperrel is párhuzamot mutat, sőt mintha ez utóbbi és a Weather Systems a 2010-es lemez szétdarabolása lenne, hiszen azon a lemenő nap fényében látható a vízfelszín. A tavalyi lemezen pedig a víz mélyének perspektívájából ábrázolódik az égszínkék víz felszíne, míg az új albumot rejtő borítón pedig a világoskék felhős égbolton egy talán a Földet és így az életet szimbolizáló kép vonzza a tekintetet.
Az énektémákra és a lemez egészére vonatkozóan nincs kifejezőbb szó, mint a harmónia. Vincent Cavanagh hangját jól támogatják Lee Douglas vokálbetétei, és amely egész harmonizál a hangszeres alappal. A Weather Systems számaiban is megjelennek a prózai betétek, bevezetők (például az Internal Landscape-ben), amelyek szintén jól mutatják, hogy az Anathema dalai többek puszta zenénél: az élet érzelmi oldalának és az esztétikai értelemben vett szépnek művészi kifejezései.
A brit zenekar 1990-ben kezdte el pályáját mint death/doom metal együttes, majd az eltelt huszonkét év alatt fokról fokra eljutottak a mai progresszív rockig. Természetesen ennyi idő alatt a tagok is cserélődtek, variálódtak, de mára szinte újra az eredeti felállásban zenélnek. Az énekes, Vincent Cavanagh még 1995-ben Darren White kilépését követően állt az együttes élére, amellyel együtt a zenei irányváltások is megkezdődtek. Gitáros testvére (Daniel Cavanagh) és a dobos John Douglas mindössze egy-egy évre hagyták el a zenekart, míg Jamie Cavanagh basszusgitáros tíz év kihagyás után tért vissza 2001-ben. Lee Douglas énekesnő az idei évtől tekinthető állandó tagnak, hiszen korábban csak kisegítette a zenekart háttérvokáljaival, míg Les Smith billentyűs az új lemezt már nem jegyezhette, mivel tizenegy évnyi közös munkát követően az elmúlt télen kilépett a zenekarból, hangszerét az alapító Daniel Cavanagh vette át.
Hétévnyi hallgatás után 2010-ben törték meg a csendet új sorlemezükkel, a We’re here because we’re here-rel, amellyel kapcsolatban a kritika megjegyezte, hogy előző kiadványaikhoz képest sokkal pozitívabb hangulatú anyag. Ezt az irányváltást jelezte már a 2009-es Hindsight című kiadványuk is, ami nem sorlemez, hiszen korábbi dalaik áthangszerelt és átstilizált változatait tartalmazza. Ez utóbbi folytatásának tekinthető a tavaly ősszel kiadott Falling Deeper, amelyen szintén korábbi (1990 és 1996 közötti) dalok újrafeldolgozásai találhatóak.
A Weather Systems kétségtelenül a 2010-es lemez egyre pozitívabbá váló hangulatát folytatja. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a tipikus Anathema-stílusjegyek eltűntek volna, korántsem. A zenekar megalakulásától állandóan tapasztalható hihetetlen érzelmi telítettség ugyanúgy jellemzi az új dalokat is, ahogy az olykor szomorúbb hangvétel, Vincent jellegzetes énekstílusa, a zenei változatosság és a zsenialitás is.
A dalok szerkezete lineáris építkezésű, azaz finomabb akusztikusgitár- vagy zongorabevezetőket követően jól elkülöníthetően épülnek fel az ének és a további hangszerek folyamatos csatlakozásával egy „érzelmi napkitörésig” eljutva. Tulajdonképpen az egyszerűtől vezetnek egy összetett, expresszív és energikus zene irányába, amelyek lezárásai harmonikusan épülnek a szerkezetbe. A Weather Systems dalai dinamikusak, komplexek és változékonyak, akár az időjárás (az angol weather szó időjárást jelent). Ezek a szerzemények a hallgatótól teljes odafigyelést igényelnek, mert ha csak átsiklunk felettük, rejtve maradnak a dallamok mély tartalmai.
Az idő viszontagságai nemcsak a dalok címeiben jelentkeznek (The Gathering of the Clouds; Sunlight; A Storm Before the Calm – Gyülekező felhők; Napfény; Vihar a csend előtt), de zeneileg is megidéződnek. Például a lemezindító Untouchable, Part 1. gitártémája a szikrázó napfényt idézi, amelyre egyébként a szöveg is folyamatosan utal. Az akusztikus hangszereken, vonósok kíséretén túl a megfelelő zenei kifejezés érdekében a korong az elektronikusan rögzített hangokkal is operál. A Storm Before the Calm című dalban az utóbbit is felülmúlva a vihar egyfajta elektronikus zajösszességben kerül kifejezésre a tétel csúcspontján. E nóta egyébként is talán a lemez zeneileg legmesszebb elmenő darabja az elektromos alapot tekintve. Azonban kétségünk sem lehet afelől, hogy az időjárás témakörét felölelő dalok egy benső (lát)kép kifejeződései (ahogy erre a záródarab címe is utal: Internal Landscape – Belső látkép): a „lírai beszélő” vallomásai.
Az új lemez zeneileg a We’re here because we’re here folytatásának tekinthető, de a borítója a tavalyi Falling Deeperrel is párhuzamot mutat, sőt mintha ez utóbbi és a Weather Systems a 2010-es lemez szétdarabolása lenne, hiszen azon a lemenő nap fényében látható a vízfelszín. A tavalyi lemezen pedig a víz mélyének perspektívájából ábrázolódik az égszínkék víz felszíne, míg az új albumot rejtő borítón pedig a világoskék felhős égbolton egy talán a Földet és így az életet szimbolizáló kép vonzza a tekintetet.
Az énektémákra és a lemez egészére vonatkozóan nincs kifejezőbb szó, mint a harmónia. Vincent Cavanagh hangját jól támogatják Lee Douglas vokálbetétei, és amely egész harmonizál a hangszeres alappal. A Weather Systems számaiban is megjelennek a prózai betétek, bevezetők (például az Internal Landscape-ben), amelyek szintén jól mutatják, hogy az Anathema dalai többek puszta zenénél: az élet érzelmi oldalának és az esztétikai értelemben vett szépnek művészi kifejezései.
