Aranyhalas

Kelebi Kiss István a Grimm testvérek egyik legismertebb meséjét, az Aranyhalat folytatta versben. Míg azonban az Északi-tengerből kifogott aranyhal története leginkább a nagyravágyásról és a következményeiről szólt, Kelebi a hiszékenység témájára fókuszál csípős humorú versében.

Kelebi Kiss István

Aranyhalas

Enyészve bár, de gézen-gúzosan
egy agg madár a tó fölé suhan,

csőrében gyűrű, (Mátyásé vala),
elejté s nyelé a tó aranyhala,

melyet Pitykó – flúgos henteslegény –
kifog, s szóla a hal: „Öcsém, legyél

gazdag, zseni akár, mert tehetem,
ha visszadobsz s így jót teszel velem”.

Pitykó meg dünnyög, arcán bő mosoly:
csak nem dumál e pikkelyes fogoly,

dobja a franc a vízbe vissza őt,
éppen ilyenkor, délebéd előtt,

s viszi az egyre lanyhuló halat,
mely próbálkozik: „Öcsém, hülye vagy,

hiszen eztán lehetnél akármi,
többé nem kéne parizert vágni,

és mélán könyökölni a pulton,
merengni, mit elcsesztél, a múlton,

hát nem érted? Te bágyadt ostoba:
én hal képében vagyok a CSODA”.

Csoda? hazudik e girnyó keszeg,
a kántor szerint, csodák nincsenek.

Megyen hát haza a nyűvött hallal,
fütyöl, mert boldog (cikáz a dallam),

korog is hozzá, hisz megéhezett,
és föl-fölröhög: MA CSODÁT ESZEK!'

Ajánlás

Kelebi Kiss István verse az egyik legtöbbet feldolgozott mesét folytatja. A halász és az aranyhal története számos feldolgozást megért már. A Grimm testvérek ismert meséjét Benedek Elek ültette át magyarra, s maga Alekszandr Szergejevics Puskin is megírta versformában Mese a halászról meg a kis halról címmel. Míg a Puskin és a Grimm feldolgozás nyelvezete kevésbé csípős és parasztias, addig ezek a jegyek Kelebinél erősen hangsúlyossá válnak, s végigfutnak az egész versen. Ráadásul a kétsoros versszakokba tördelt, páros rímes forma a lírai pamfletekhez hasonlít. Az Északi-tengerből kifogott aranyhal története leginkább a nagyravágyásról és a következményeiről szólt, Kelebi viszont nem erre fókuszál, hanem a hiszékenységre. Illetve arra, hogy a városi emberek nem hisznek a természetfeletti erőkben, a csodákban. A szerző könnyet csal a szemünkbe, főhőse pedig ironikussá és mindenekelőtt nevetségessé válik előttünk.

Nagypál István