A hét verse: gólya – Pataky Adrienn ajánlásával

gólya

mintha féllábú zongora játszaná
a tiszta szívvel melankóliáját
a fekete-fehér tollakon hallod
ahogy gólyacsőrben a békalábnyom
vagy most is csak a levegő reszket a
télen füstöt szivárgó lyukakon
ha zongorázni lehetne hogy
se istenem se otthonom
amikor szél szalad a homokhátakon
évről-évre ugyanaz a nyugalom ül
a költöző madarakon
a házak fölött szárnyak feszülnek a légnek
minden tavasszal friss élettel töltik meg
a kémények közötti távolságot
csak délibáb amin megbicsaklik a táj
az alföldön perdülnek táncra
a búskomor teraszok.

Ajánlás

Murányi Zita versének gondolatvilága sokfelé futó képzettársításra ad lehetőséget. Megidézi Ady fekete zongoráját, József Attila Tiszta szívvel című versét, s közben ott van a „sokak” alföldje is. A természet hangjait mesterséges hangokhoz hasonlítja, a zongorát egy gólyához. Zongorabillentyű-tollak szólalnak meg, „ahogy gólyacsőrben a békalábnyom” – a vers kihagyásokkal dolgozik, úgy tömörít, hogy közben továbbfuttatja gondolatainkat. A lírai alany háttérbe szorul: hol belülről, hol felülnézetből lát, közelít és távolít, s épp annyira résztvevő is, mint kívülálló – a többféle perspektívából ábrázolt hangulat összességében fontosabb nála.

„se istenem se otthonom” – szól a dallam a versben. A haza itt már otthon, s ez a vers sajátja: az otthonosság és az ismerősség a homokhátakon, a költöző madarak folytonos visszatérése maga az állandóság nyugalma. A szerző viszont el is idegenít ettől, hiszen a versben hallani vélt dallam, baljós, éles, pergő. S mégis, a vers mértani középpontjaként „amikor szél szalad a homokhátakon” sora ugyanúgy tartozhat az első, mint az utolsó nyolc sorhoz: a szél szaladása lehet nyugtalanító és játékos is. A vers második felére télből tavaszba, feldúltságból nyugalomba vezet át a versív, miközben nyitva marad a kérdés, hogy hova is érkezünk valójában.

Pataky Adrienn