Nincs az a nagy felbontású panorámakép, amely visszaadhatná az arasznyi távolságról vizsgált műtárgyak élményét. Az utcákon olvad a beton, a kiállítóterekben halkan zümmög az áldott légkondi. Élvezzük végre újra élőben a képzőművészetet!
Június óta fokozatosan ébrednek karantén alatti lázálmukból a galériák: óvatos nyitások, bevállalós koncepciók és hatalmas igény arra, hogy mindenki megmutassa, min dolgozott a csendes hónapok alatt vagy éppen azelőtt. A bizonytalanság és az ismeretlen témáját körüljáró tárlatok mellett előkerülnék más társadalmi problémák is, de olyan kiállításokat is találhatunk, ahová épp ezek elől menekülhetünk egy-két színes órára.
A karantén felerősítette bennünk a válasz iránti igényt olyan kérdésekre, amelyekre igyekeztünk nem gondolni, hogy képesek legyünk a hétköznapi dolgokra koncentrálni. A pandémia kényszerpihenője viszont egy időre megszüntetett bizonyos hétköznapi problémáinkat, és előtérbe kerültek a tarthatatlan globális állapotok szorongást keltő részletei. Az intézményesült rasszizmus és xenofóbia, a környezet kizsákmányolása, a gazdasági rendszerek instabilitása különlegesen nyomasztó akkor, ha az ember magára marad a gondolataival.
Az Unstable State of Things kiállítói ezekkel az aggasztó témákkal küzdenek egyéni mechanizmusaikon keresztül. A saját mikrokörnyezetükben személyesen megélt tapasztalataikat mutatják be: a szociális depriváció mentális terheit, a történelem egyénre gyakorolt hatását, a természet gyógyító erejét. A tárlat megszületésével a küzdelemnek nincs vége, nincsenek válaszok sem. A művek olyan összefüggésekre irányítják a figyelmet, amelyeken közösen kell gondolkodnunk ahhoz, hogy esélyünk legyen megoldani a mindnyájunkat szorongató problémákat.
A Budapest Galéria új kiállítására három hónapot kellett várni, az eltelt idő viszont csak növelte a központi téma aktualitását. A teljesítménykényszer miatti szorongás, a nagy mennyiségű munka elég gyorsan kiégéshez vezethet – ahogy ezeknek az állapotoknak a hirtelen bekövetkező megszűnése is. Az ismeretlentől való félelem, a „normális” fogalmának kényszerű átértékelése által előidézett elviselhetetlen bizonytalanságnál már csak az a meglepő tény az erősebb, hogy mégis túléltük – eddig minden rendben.
Pedig talán nem is. Éppen csak zuhanás közben vagyunk, mint a férfi a Gyűlölet című francia filmben, akitől a kiállítás nevét adó idézet is származik. A csoportos kiállítás abból a szomorú axiómából táplálkozik, hogy ez a folyamatos, kiégés felé vezető zuhanás már az alapállapotunkká vált – a kérdés, hogy meg lehet-e állítani valahogy. A koronavírus előtt készült alkotásokon keresztül hangsúlyossá válik a művészeti munkák egzisztenciális bizonytalansága miatt érzett szorongás. A művészek nem hagynak minket válaszok nélkül, azok egész sorát vonultatják fel. Kritikus elemzés áldozatává válnak olyan alternatív megoldási javaslatok, mint a különböző közösségi rítusok, távol-keleti és meditatív gyakorlatok, de felmerülnek a rég elfeledett, hétköznapi módszerek is, mint egy jó alvás és a pihenés fontossága.
A VILTIN legújabb csoportos kiállításán olyan művészeti hibridek találkoznak, mint a szobrászat és építészet határmezsgyéjén egyensúlyozó üvegszobrok, amik egyszerre kétdimenziós táblaképek is – vagy kémiai kísérletek segítségével született, párhuzamosan megjelenő dimenziók. A galéria terének tranzitzónájában a rajz klasszikus műfaja is ezer irányba folyik tovább: finom karcolások porcelánon, kollázsok és installációk, de megjelenik szupertrendi szürreális és groteszk illusztrációk formájában is. A kiállítás technikailag és tartalmilag is sokrétű és dinamikus közegében töltekezhetünk azokkal az ingerekkel, amiket a vesztegzár alatt nélkülöznünk kellett.
Ha egy idegen édességgel kínálna az utcán, vajon elfogadnánk? Ugyanennyire megválogatjuk azt is, hogy melyik weboldaltól fogadjuk el a felajánlott cookie-kat? Bíró Dávid előző projektjében, a Front Endben a digitalizáció vizuális érzékelésre gyakorolt hatását boncolgatta. Ezúttal ugyanennek a témának egy sokkal specifikusabb részét ragadja ki: felhőkben, fák törzsén, mintás csempéken, érdekes helyre eső árnyékokban vélhetünk felfedezni emberi szemeket és szájakat – de vajon mitől lesz valami arc? Ezután nyomoz, miközben a tudatos júzert ébresztgeti bennünk. És a paranoiát, hogy talán nem is olyan okos dolog könnyelműen leokézni mindent. A művek olyan vizuális entitásokat mutatnak be, amelyek az algoritmusok és emberek által is arcnak érzékelt tárgy tartományában mozognak. Bíró nem egyedül alkotott, a folyamatban szupervizorként közreműködött az arcfelismerő funkció, míg végül a művész is – inverz android módjára – lassan megtanult algoritmusként gondolkodni.
A Felesleges Pillangónak tavasszal nem volt túl sok esélye. A kiállítás márciusban nyílt, és áprilisig végéig várta volna a látogatókat, de a világjárvány közbeszólt. Urbán Tamás fotóriporter munkái a bezártságnak egy, a karanténnál sokkal prózaibb formáját mutatják be: az igazságszolgáltatás által falak közé kényszerített embert. „Mindig fiatal maradok, fiatalon is patkolok majd el” – mondta Pillangó (Deák Ferenc, a haza bűnözője), és igaza is lett, negyvenévesen egy részeg úszkálásnak köszönhetően halt meg. Ebből a negyven évből körülbelül húszat töltött rács mögött, és ezalatt volt ideje a testét élő vászon módjára összefüggő minták tömegével megtölteni. Amikor éppen szabad volt, ideje nagy részét a budapesti underground szcénában lubickolva töltötte igazi ikonként: rajzolt, festett, a Fekete Lyukban koncertezett, és még rejtvényeket is készített. Az Urbán készítette képek 1988-as Csillagbörtönben való megismerkedésüktől 1994-ben bekövetkezett tragikus haláláig követik a Pillangó szárnyalását.
Portilho és Lesi együttműködése nem mindennapi téma köré szerveződik. Az interszexualitás jelenségét az emberek nagy része nem is ismeri, ezért párbeszéd sem igazán zajlik róla. Az ezzel élő emberek olyan biológiai jellegekkel rendelkeznek, amelyek alapján a két tradicionális nem közül egyikbe sem sorolhatók be. Bár keveset hallunk róla, az interszexualitás már az ókori görögöket is érdekelte – ők Hermész és Afrodité gyerekének egy nimfával való egyesülésével magyarázták.
Az Egy ugrás és a homár művészei Dora Ratjen Európa-bajnok magasugró történetén keresztül közelítik meg a témát. Ratjent a nácik fogták el zsemlevásárlás közben egy vasútállomáson sminkje alól előtűnt borostája miatt. A nőt ezután „kivizsgálták”, érmeitől és emberi méltóságától teljesen megfosztották. Lesi Zoltán a szomorú esettől inspiráltan interszexuális sportolókról írt verseket, tágabb kontextusban vizsgálva a jelenséget. Ricardo Portilhóval később a versekhez asszamblázsokat készítettek, mely műfaj analóg az interszexualitás „mechanizmusaival”. Az együttműködésből született kötet Magasugrás címen jelent meg a Prae Kiadónál, a kiállítás pedig már a világ számos pontján volt látható.
A női erő természeti elemekhez mérhető veszély, innen a latin mondásból merített cím is. Az erős nők pedig már az ókor óta hátborzongató legendák vérszomjas főszereplői: égetni való boszorkányok, kígyóhajú Medúzák, vadállati erő birtokában lévő démonok. Ezek az izgalmas részletek és mondák már feledésbe merültek, de maradt a félelem és a gyanakvás – a Gallaira jellemző domináns vörös szín tovább hangsúlyozza a nőiség fenyegető voltát. A művész a különböző kultúrákban megjelenő női archetípusokat gondolja újra műveiben, és úgy mutatja be őket, mint lehetséges eszközöket saját személyiségünk vizsgálatára. A tárlat festményekből, videókból, installációkból, cukorszobrokból és cianotípiákból áll. Bizarr és erősen intimszférába hatoló – akárcsak egy erős nő közvetlen jelenléte.
Ha már Szentendrén járunk, ne siessünk vissza a hévhez, miután megnéztük Gallai Judit Ágnes kiállítását. Az ÚjMűhely Galériától tíz perc sétára, a régi szentendrei művésztelep helyén található a MANK Galéria, ami augusztusban a Ceredi Művésztelep negyed évszázadot felölelő kiállításának ad otthont. A Művésztelep nagybányai hagyományokat követ, nemzetközi orientációjú, katalizálja a különböző országok alkotói közötti együttműködést. A meghívott művészek jelenléte és percepciója lép interakcióba az elszigetelt és érintetlen Cered vizuális sajátosságaival – mindeközben reagálva a szimpózium aktuális témájára. A cerediek számára fontos a társadalmi szerepvállalás a kortárs művészet eszközeinek felhasználásával és a lokális-globális témák párbeszédre ösztönző feldolgozása. A művésztelep kapcsolati hálózata messzire terjedő és élő – mi sem példázza ezt jobban, mint hogy a huszonöt év alkotói között a magyaron kívül még tizenkét ország művészei szerepelnek.
Idén újra, immár hatodik alkalommal láthatjuk az idei rajz és vizuális kultúra Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) legjobb pályaműveit a Deák 17 Galériában. A cirkusz az utóbbi időkben etikai okokból – főleg az állatokkal való bánásmód miatt – eléggé ambivalensen megítélt művészeti ág, így azok, akik a legmagasabb szinten művelik, felismerték, hogy új alapokra kell helyezniük ezt az ősi szórakozási formát. A cirkusz dinamikusan megújuló, kifogyhatatlan eszköztára élettel teli, izgalmas forrása a képzőművészeti alkotótevékenységnek – gondoljunk csak Picasso Akrobatájára vagy Toulouse-Lautrec Kötéltáncosára). Az emberi test és a fizika határait feszegető és átlépő, illúziókra épülő csodavilág hívószavára alkottak most a középiskolások is. A fiatalok újszerű megközelítése nem csak gyerekek számára lehet izgalmas!
Bár jól ismert termei megunhatatlanok, a Nemzeti Galéria interaktív és múzeumpedagógiai programjai segítenek mélyebbre merülni a művészetben annál, mint ahogy azt egy egyszerű múzeumlátogatás tenné. A karanténhelyzetre reflektálva a Galéria egy költséghatékony és az egészség szempontjából is kevésbé rizikós alternatíváját találta ki az utazásnak. „Festményekkel a világ körül – tárlatvezetés gyerekeknek” (2020. augusztus 25., 14:00–15:00) és „Színek szárnyán – tárlatvezetés gyerekeknek” (2020. augusztus 26., 14:00–15:00) fantázianévre hallgató programjaikon a kisebbek barangolhatnak időn és téren keresztül, megismerkedve különböző tájak és korszakok fontosabb művészeti alkotásaival. Felfedezhetik továbbá a titkot, hogyan idomítják az igazi művészek a színeket úgy, hogy a kétdimenziós vászonvilágból valódi tárgyak domborodjanak.
A felnőtteket tárlatvezetés és épületséta is várja. A „Válogatott mesterművek – A leghíresebb alkotásokról mindenkinek!” (2020. augusztus 27., 14:00–15:00) programján a leghíresebb alkotókról hangzanak majd el bennfentes információk, és a legismertebb művek történeteit ismerhetjük meg. Az egész Nemzeti Galériát körbejárhatjuk a „Kriptától a kupoláig – épületséta” keretében (2020. augusztus 28., 14:00–15:00): megismerhetjük a Habsburgok hűvös nádori kriptáját, majd a meleg nyári délután ragyogását élvezhetjük a kupoláról, ahonnan egész Budapestet belátni.
A galériák nyitvatartási idejéről a Facebook-oldalaikon érdemes tájékozódni.