Egy vámpír, egy ló és egy ügyvéd bemegy a kocsmába – Ezek voltak 2020 legjobb sorozatai

Szerzőink egyéni tízes listáiból pontozással állt össze a végeredmény (az első helyezett tíz pontot kapott, a második kilencet, és így tovább). Az őrületes mennyiségű tartalomáradattal már évek óta képtelenség tartani a tempót. Az ember örül, ha az állandó sorozataival naprakész tud maradni, és mellette bepróbál pár újoncot. Ezért is érdekes, hogy a listát olyan alkotások dominálják, amelyek zömmel a 2020-as évben indultak (hét darab), és mindössze három, új évaddal visszatérő széria került a legjobbak közé. Emellett nem lehet nem észrevenni a mini- (három) és a dokusorozatok (kettő) térnyerését az összesítésben. Sőt, a lemaradók listája is ezt a tézist erősíti, hiszen a Tudhattad volna, az Összeesküvés Amerika ellen és a Könnyek völgye is csak egy évaddal tervezett. A listáról épphogy lecsúszott továbbá az általunk már egekig magasztalt Ramy második évada, az évek óta kiemelkedő Diane védelmében negyedik évada és egy újonc, A harmadik nap.

8. Michael Jordan – Az utolsó bajnokságig (The Last Dance)

Listánk utolsó helyét pontegyenlőséggel két olyan dokusorozat foglalja el, amelyek megjelenésükkor hetekig uralták a tévés közbeszédet. A Michael Jordan – Az utolsó bajnokságig a címszereplő karrierjét és az ő Chicago Bullsban töltött utolsó, Phil Jackson edző által csak „The Last Dance”-nek keresztelt szezonját dolgozza fel. Jordan hiába vonult vissza több mint tizenhét éve, a kultusza töretlen, és óriási várakozás előzte meg a premiert. Nem szeretnénk kisebbíteni a készítők érdemeit, de annyira erős a történet, hogy azt szinte képtelenség volt elrontani. Ugyan sokaknak nem tetszett az időben sűrűn ugráló struktúra, ez a szerkesztésmód nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ennyire nézette magát a sorozat.

A csapatban Jordan volt a sztár, így a szériában is az ő narratívája dominál, de egész epizódokat szenteltek Scottie Pippennek és Dennis Rodmannek, sőt, a perememberek is ugyanúgy megkapták a maguk fontos perceit, ahogy anno a pályán.

A Michael Jordan – Az utolsó bajnokságig egyik legnagyobb erőssége, hogy még azt is a képernyő elé tudja szegezni, akit alapvetően hidegen hagy, hogy egy fickó betalál-e egy levegővel teli gumilabdával a magasban elhelyezett gyűrűbe, vagy sem. Megérint, ahogy látunk egy ekkora sportolót zokogva fetrengeni az öltöző padlóján, miután sikert ért el. Megértjük, hogy miért övezi ekkora tisztelet és rajongás a valaha volt egyik legnagyobb kosarast és sportembert mind a mai napig. Az előzetes hírekkel ellentétben ez bizony egy szoborállítás Jordannek, hiába tér ki a sorozat a szerencsejátékügyekre és arra, hogy a címszereplő néha milyen vállalhatatlanul viselkedett a csapattársaival. Ettől a legenda még legenda marad.

A sorozat elérhető a Netflixen.

8. Tigrisvilág (Tiger King)

Áprilisban mi is beszámoltunk a Netflix valószínűtlenül nagy dobásáról, amely tudott annyira emlékezetes maradni, hogy odaért az év végi listára is – sőt 2020 negyedik legnézettebb Netflix-tartalma volt. Sosem tudjuk meg, hogy ez vajon a világjárvány hiányában is így történt-e volna, hiszen a premier pont a bezárkózás időszakára datálható, amikor az új helyzetben sokan vágytak egy ehhez hasonló sorozatra. A kritikában már leírtuk, de fontos nyomatékosítani: „Amerikában több tigris él fogságban, mint az egész bolygón szabadon.” Joe Exotic pedig tökéletes karakter volt ahhoz, hogy erre és más őrültségekre felhívják az erre fogékony nézők figyelmét, ám a Tigrisvilág ettől függetlenül egy végtelenül szórakoztató darab. A megjelenés óta azt is lehet már tudni, hogy valószínűleg jön a második évad, és egy játékfilmes feldolgozásról is pletykálnak. Majd kiderül, hogy ez a tigris tényleg egy igazi fejőstehén-e, de hajlunk arra, hogy ez valami egyedi, megismételhetetlen őrület volt. Kicsit olyan, mint Joe maga.

A sorozat elérhető a Netflixen.

7. Hétköznapi vámpírok (What We Do in the Shadows)

A tavaly még körülrajongott komédia körül kissé enyhült a hype a második évadra, holott a sorozat erre nem adott okot. A Taika Waititi és Jemaine Clement kultfilmjéből készült Hétköznapi vámpírok idén is hozta, amit tavaly, és nyugodtan lehet az egyik legjobb, jelenleg futó vígjátékszériának nevezni. Az alapvetően epizodikus szerkezethez hozzáadtak pár enyhe átívelő szálat, visszahoztak néhány karaktert és motívumot az előző évadból, és idénre behúztak egy nagynevű vendégszínészt is Mark Hamill személyében. A harmadik évadot már berendelték, így jövőre sem maradunk vámpírok nélkül. Nagyobb összegben fogadnánk arra, hogy a folytatásnak is bérelt helye lesz az év végi toplistákon.

A sorozat elérhető az HBO GO-n.

6. Kis fejsze (Small Axe)

Saját gyökerei előtt tiszteleg listánkon holtversenyben a 6. helyen Steve McQueen (A szégyentelen, Nyughatatlan özvegyek): a BBC és az Amazon koprodukciója egy ötrészes posztkolonialista antológiasorozat, amely a Nyugat-Londonba települt karibiak életébe nyújt betekintést.

Pillanatképein az identitáskeresés, az összefogás, a faji szegregáció, az intézményesített erőszaktól való szabadulási képtelenség és az önállósodás témái villannak fel.

Kiváló az összes epizód. A Mangrove egy ellenkulturális bírósági dráma, a Lovers Rock házibulirésze az áhított szabadság és kínzó valóság ellentmondására húzott, Olivier Assayas (Hideg víz) és Claire Denis (Szép munka) esztétikájára reflektál. ARed, White and Blue rendőrballadaként, míg az Alex Wheatle és az Education optimista zárszavakként funkcionál. Dokumentarista eszköztelenséget és csaknem földöntúli poézist összehorgoló darabjaiban McQueen összetetten fogalmaz. Egyrészt belátja a változás nehézségét, sőt olykor lehetetlenségét (Mangrove; Lovers Rock; Red, White and Blue), ugyanakkor önsajnálatba sem merül. Észleli a fényt az alagút végén, és progresszióra szólít fel az oktatás fontosságát előtérbe helyező – pedagógiai szándékot, didaxist amúgy mellőző – részekkel (Alex Wheatle, Education). Bob Marley, Al Green és Marvin Gaye reggae- és soulritmusa pulzál a kockák mögött – az „If you’re the big tree, we are the small axe” jamaicai közmondásából származtatott címadás a kisebbségi összefogást erősítő pánafrikanizmus csimborasszója.

A sorozat elérhető az HBO GO-n.

6. Normális emberek (Normal People)

Sally Rooney bestsellerének adaptációját már hosszabban méltattuk, és a kritika végén azt tippeltük, hogy sok év végi toplistán helye lesz – úgyhogy önigazolásként mi is kénytelenek voltunk rárakni a miénkre. A Marienne és Connell „se veled, se nélküled” szerelmi történetébe ágyazott felnövéstörténet sokakat a képernyők elé szegezett idén.

Paul Mescal rögtön az első szerepében megmutatta, hogy hatalmas tehetség, ahogy Daisy Edgar-Jones is nagy lépést tett a világhír felé ezzel az alakítással.

Folytatás egyelőre nincs kilátásban (nem is biztos, hogy szükséges), tekintve, hogy az évad teljesen feldolgozta az alapjául szolgáló könyv anyagát, azonban a sorozat producere megemlítette, hogy a jövőben talán adaptálják Rooney első regényét, az itthon is megjelent Baráti beszélgetéseket. Ha ezt hasonló színvonalon teszik, akkor alig várjuk.

A sorozat elérhető az HBO GO-n.

5. Devs

A sci-fi műfaj egyik legizgalmasabb alkotója, Alex Garland is belekóstolt a tévézésbe. Már júniusban megjelent kritikánkban jeleztük, hogy a Devs az év egyik legjobb sorozata lesz.

A filozofikus kérdéseket boncolgató, látványos tech-thriller a különcségével emelkedett ki a 2020-as mezőnyből.

Talán a lassabb tempója miatt, de nem sikerült igazán nagy nézőközönséget megmozgatnia, holott a predesztináció kérdésköre olyasmi, amivel jóval többen tudtak volna rezonálni. Akik pedig kitartottak a sorozat mellett, azok egy különlegesen erős fináléval gazdagodtak. Kritikusunk szerint „a sorozat különös hangulata még napokig, hetekig velünk marad, de a Devs azért is izgalmas vállalkozás, mert összetett szerepeket oszt kivételesen tehetséges színészekre”. Nehéz ezzel vitatkozni, hiszen Nick Offerman játszik benne. Kell ennél több?

A sorozat elérhető az HBO GO-n.

4. Ted Lasso

Ez a fociról szóló sorozat olyanoknak is ajánlott, akik egyébként nem szeretik a sportágat. Az eddig elhanyagolható mennyiségű kivételt leszámítva (The Morning Show) az Apple TV+ finoman szólva sem minőségi tartalmaival került a köztudatba. Azonban a Ted Lasso az utóbbi évek egyik legkedvelhetőbb főhősének (Jason Sudeikis lubickol a szerepben) és az epizódokat átható pozitív hangulatnak köszönhetően remekül működik. Ez az a tökéletes egyveleg, amire a világnak hatalmas szüksége volt a meglehetősen depresszív múlt év egyre jobban görbülő derekán.

A Ted Lasso persze nem találta fel újra a spanyolviaszt, de erre nem is volt szüksége. Bill Lawrence (Dokik) és kreatív csapata egy banálisnak tűnő premisszából indítanak: mi történik akkor, ha egy amerikai rögbiedzőt csak azért vesz fel egy angliai fociválogatott feje, hogy inkompetenciájával zátonyra vigye a csapatot?

A készítők ezt a vázat részről részre töltötték fel élettel, jól működő poénokkal, szerethető karakterekkel.

A dráma pedig pont annyira van jelen, hogy kellően árnyalja a szereplők jellemét, de azért ne ösztökéljen minket magzatpózban történő összekucorodásra. A Ted Lasso így azzá a sorozattá vált, amit ugyan nem érdemlünk meg, de amire talán nagyobb szükségünk volt, mint ahogy azt valaha is gondoltuk volna.

4. A vezércsel (Queen’s Gambit)

A sorozat, ami miatt a fél világ újra elkezdett sakkozni: a netes oldalakon játszók száma megnégyszereződött, amit persze alig bírtak a szerverek. Hiába tűnik úgy, hogy a Netflixnél már inkább a mennyiségre koncentrálnak a minőség helyett, mégis minden évben kihoznak valamit a sok középszerű sorozat mellett, amitől joggal várhatják a díjesőt és a kritikusok elismerő szavait. Ráadásul A vezércsel 2020 harmadik legnézettebb netflixes tartalma volt, úgyhogy minden szempontból egy igazi sikertörténet. És tényleg minden elismerést megérdemel az a sorozat, amely izgalmassá és újra trendivé tudja tenni, hogy emberek ülnek egy asztalnál, és bábukat tologatnak. Anya Taylor-Joy ráadásul fantasztikus a főszerepben.

A sorozat elérhető a Netflixen.

3. Bezzegszülők (Breeders)

Ha nem is 2020 legjobb sorozata, de kétségtelenül az év dramedyje volt Martin Freeman szerelemprojektje, amiben Freeman a készítői és írói szerepkörök mellett az egyik főszerepet is magára vállalta. A Bezzegszülők a szülői lét szépségeiről és megpróbáltatásairól (de leginkább az utóbbiról) mesél rendkívül szórakoztatóan és sziporkázó humorral. Aki gyereket nevel, az bizonyára könnyen magára ismer a hétköznapi helyzetekben, de nem csak nekik szól a sorozat. Sőt edukációs céllal le lehetne vetíteni mindenkinek, aki gyerekvállaláson gondolkodik.

A Bezzegszülők a szülőséget gyakran túlromantizáló művek képét árnyalja azzal, hogy kegyetlenül őszintén mutatja meg annak nehézségeit is.

A cél nem az elrettentés – egyszerűen csak arról van szó, hogy a látottak sokkal közelebb állnak a valósághoz, mint amit általában megszokhattunk a világ egyik legnehezebb munkájáról.

A sorozat elérhető az HBO GO-n.

2. BoJack Horseman

A sokévados, mélyreható karaktertanulmányok esetén mindig felmerül a kérdés, hogy milyen véget kanyarítanak a főhős útjának az alkotók. Nem volt ez másképp a BoJack Horseman esetében sem. Az első öt és fél évad során (a záró, hatodik etapot a Netflix két miniszezonra bontotta, amiket néhány hónap kihagyással tárt a közönség elé) az írók gyönyörűen elkerülték az összes műfaji klisét, és a saját útjukat járták egy olyan terepen, amelyről azt hittük, már nem rejt felfedezetlen csapásirányokat.

Ez a bravúr többek között annak köszönhető, hogy a zsáner addig meghatározó nagyjaival ellentétben nem azt a kérdéskört feszegetik az alkotók, hogy meddig lehet elvinni egy hányatott múltú antihős morális dekonstrukcióját.

Ehelyett viszonylag korán – nagyjából a sorozat felénél – elértünk a címszereplővel a totális mélypontra, hogy onnan vizsgáljuk meg, milyen lesújtó következményei vannak BoJack addig elkövetett tetteinek a környezetére nézve. Raphael Bob-Waksberg remekműve pedig a második fázisban is ugyanannyira következetes és félelmet nem ismerő volt, mint a széria kezdetei során. Mert és akart is kényes témákhoz nyúlni, az egyéni felelősségvállalás jelenségének fókuszpontba állításával pedig a nézői felé szegezte a kérdést: érdemelnek-e megváltást Hollywoo emberi és állati vonásokkal megfestett szereplői?

Ha ehhez hozzávesszük a nem csak animációs sorozatok közül kiemelkedő szereplőgárdát, máris érthetővé válik, miért mondják már most sokan, hogy a BoJack Horseman simán az előző évtized egyik meghatározó sorozata volt.

A sorozat elérhető a Netflixen.

1. Better Call Saul

Mániákus, minden részletre kiterjedő precizitás – ez talán az első, ami eszünkbe juthat, ha az úgynevezett Gilliganverse-re (tehát Vince Gilligan három legfőbb művére: Breaking Bad, El Camino, Better Call Saul) gondolunk. Ez nem véletlen, hisz a fiktív univerzum mindegyik darabja azzal tűnt ki a hasonszőrű sorozatok tengeréből, hogy figyelmet fordított mindazon lépések bemutatására, amik felett a bűndrámák általában szemet hunynak, hogy ne törjék meg a narratív lendületet. Ez a Breaking Badnél hullák eltüntetésében és soha nem látott tisztaságú, minőségű és mennyiségű drog előállításának, terjesztésének zavarba ejtően részletes prezentálásában mutatkozott meg, de filmjellegéből fakadó limitált játékideje ellenére az El Camino is talált rá módot, hogy becsempéssze szövetébe egy egész lakás négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre történő, metodikus lebontását.

A Better Call Saul eseményei viszont mindig is más logika mentén operáltak, mint a közvetlenül Walter White-hoz köthető, akcióorientáltabb történetek. Az epizódokat, nagyobb léptékben mérve pedig az évadokat a „lassú víz partot mos” elgondolást követve építette fel Gilligan, illetve a széria társalkotója, Peter Gould. Míg Walt és Jesse vonatokat raboltak, emberméretű mágnesekkel trükköztek, és épületeket robbantottak fel, addig a lassan Saul-státuszba érő Jimmy és kompániája dokumentumokat nyomtatnak, tárgyalásokra járnak és telefonokat bonyolítanak le.

Azonban a profi írásnak, rendezésnek, operatőri munkának, valamint színészi játéknak hála mindezt olyan érdekfeszítő módon teszik, hogy ha a történet valamilyen okból kifolyólag mégis magasabb fokozatra kapcsol, szinte visszakívánkozunk a dolgok látszólagos eseménytelenségébe.

Persze ez a cselekménynélküliség is csak illúzió, hiszen a Better Call Saulban a kimondott szavaknál sokszor súlyosabbak a ki nem mondott igazságok, illetve az el nem sütött pisztolyok gyakran mélyebb sebeket ejtenek a lelkünkön, mint a Breaking Bad fináléjának gépfegyvertüze. Jimmy/Saul megpróbáltatásainak ötödik fejezetéhez érve ugyanis egyre több rajongóban megfogalmazódott a gondolat, ami némelyek fejében már a széria elején is ott motoszkált: az első blikkre melankolikusabb, mondhatni kevésbé bazári megközelítésbe ölt munka fokozatosan megtérült, így manapság már nem minősül túlzásnak úgy vélekedni, hogy a spin-off felért az egykori anyasorozat nagyságához, sőt túl is nőtt azon. Így már csak azért kell fohászkodnunk, hogy a közeljövőben esedékes záróakkord tökéletes szimfóniává olvassza össze a simlis albuquerque-i zugügyvéd kálváriáját.

A sorozat elérhető a Netflixen.