Krízishelyzetek – Ezek voltak 2021 legjobb filmjei

Ahogyan a korábbi évösszegzések esetében, ezúttal is szerzőink egyéni tízes listáinak összesítésével született meg a végeredmény. A filmek mindegyike pontokat kapott (az első helyezett tízet, a második kilencet, és így tovább egyesével lefelé), amelyeket összefésülve kialakult az alábbi, szokás szerint kifejezetten mutatós, néhány szereplőt illetően kimondottan meglepő lista.

A szabályok sem változtak: csak olyan filmek versenyezhettek, amelyek 2021-ben lettek elérhetők Magyarországon, azaz volt hivatalos mozis bemutatójuk vagy legalább egyetlen nyilvános vetítésük, esetleg itthon is elérhetők streamingfelületeken, illetve fesztiválokon vagy DVD/Blu-ray-forgalmazásban juthattak el a hazai közönséghez. A korábbi évekhez képest szerzőink mintha megörültek volna annak, hogy 2021-ben ismét rendeztek fesztiválokat:

a top 10-ben három olyan film is helyet kapott, amely nem került hivatalos forgalmazásba tavaly, csak mozgóképes mustrákon lehetett látni

– konkrétan mindhárom helyezett mű a miskolci CineFesten mutatkozott be.

A legjobb tízből épphogy kiszorult Leos Carax őrült musicalje, a Marion Cotillard–Adam Driver főszereplésével és a Sparks zenéjével készült Annette, illetve Maria Schrader pimasz szerzői romkomja, az Én vagyok a te embered, amelyben Maren Eggert brillírozott. Szintén hajszállal maradt le az összesített helyezéstől Az apa, mely Anthony Hopkins Oscart érő alakítása és a demencia hatásos filmes ábrázolása miatt emlékezetes. Több szavazatot kapott az elmúlt év egyik legmenőbb közérzetfilmje, a Bo Burnham: Benn, amelyben a komikus egy lehengerlő one-man show keretében dokumentálja a karanténban töltött hónapjait hol viccesen, hol pedig megrázó drámaisággal, fülbemászó dalokkal körítve. Szerzőink ezeken kívül szerették Michel Franco vérfagyasztó disztópiáját, a Mexikóban óriási vitákat generáló Új világrendet, valamint az év végi időszak legsikerültebb hazai alkotását, a Legjobb tudomásom szerintet is.

10. Dívák

Szintén az év végén érkezett az HBO GO-ra Kőrösi Máté diplomafilmje, mely úgy szól a mai huszonévesekről, hogy eközben az alkotói munka kihívásait is bemutatja. A rendező ugyanis belekomponálta a filmbe a saját dilemmáját: a Dívák narratívájának fontos részét képezi, hogy Kőrösi hogyan talál megfelelő témát a vizsgamunkájához, majd az empatikus alkotói és emberi hozzáállás által hogyan tanul rengeteget a három főhősétől. Szani, Tina és Emese kendőzetlenül vallanak saját traumáikról, komplexusaikról, valamint a felnőtt élet első szakaszának nehézségeiről, történeteik által pedig nemcsak a magyar iskolarendszer problémáira, de számtalan szociológiai jelenségre vetül fény. A Dívák a három, erős karakterű főszereplő, a metanarratív szerkezet és a társadalmi érzékenyítés szándéka ellenére sem túltelített mű: Kőrösi egy ritmusosan szerkesztett, lebilincselő dokumentumfilmmel mutatkozott be, bebizonyítva, hogy a téma tényleg az utcán hever.

9. Red Rocket

A 2021-es CineFesten láthatta a magyar közönség Sean Baker szabálytalan és végtelenül menő új alkotását, amely azelőtt nem sokkal a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában debütált. A Red Rocket szinte minden előzetes elvárással szembemegy. Főhőse, a kiégett pornósztár, Mikey (a Horrorra akadva 3-ból és 5-ből ismert, szintén felnőtt filmekből indult Simon Rex fantasztikus alakításában) Los Angelesből tér vissza lerobbant texasi szülővárosába, hogy új életet kezdjen. Dílerkedéssel keresi kenyerét, bonyolult viszonyba keveredik exnejével, miközben a helyi fánkozóban dolgozó tinilányt, Strawberryt fűzi. Nincs jellemfejlődés, sőt a Mikey-nál körülbelül húsz évvel fiatalabb Strawberry valószínűleg pontosan ugyanazokat a köröket futja a nárcisztikus pornószínésszel, mint annak idején az exfeleség. Baker tehát egy vérbeli, toxikus antihőst mozgat, miközben szokásához híven feltárja az amerikai vidék sajátos hangulatát, autentikus arcokkal és meglepő képi-zenei megoldásokkal. A remek vágásnak, valamint az N’Sync Bye Bye Bye című örökzöldjének pedig 2021 egyik legemlékezetesebb filmes nyitányát köszönhetjük.

8. Az utolsó párbaj

Ridley Scott lassan nyolcvanöt éves lesz, ám továbbra is ereje teljében van, és meglepő gyorsasággal készít óriási kaliberű filmeket. 2021-ben két rendezése is a mozikba került: a megosztó A Gucci-ház és Az utolsó párbaj – utóbbi a mester legkiérleltebb művei közé tartozik. Scott egy lovagfilmköntösbe bújtatott Vihar kapujában-parafrázist készített, amely mindemellett #metoo-filmként is hatásos. A Kuroszava-klasszikusból eredeztetett Rashomon-effektus, azaz amikor a „nagy igazság” helyett a szereplők egyedi nézőpontjait kapjuk meg ugyanazon eseménysor tükrében, remekül illik a 14. századi szerelmiháromszög-történethez. A két lovag (Adam Driver és Matt Damon kifogástalan alakításában), valamint az áldozat (Jodie Comerre érdemes lesz odafigyelni a jövőben) saját igazságait ismerhetjük meg ebben a két és fél órás történelmi alkotásban. Scott biztos kezű rendezésének hála pedig hiába nézzük végig gyakorlatilag háromszor ugyanazt a sztorit, az egyes verziók közötti apró különbségek árnyalják az összképet, és fokozatosan elbizonytalanítják a nézőt. A filmet záró grandiózus párbajjelenet pedig rendezői, operatőri, vágói és hangtechnikai mestermunka.

7. Ígéretes fiatal nő

Emerald Fennell Oscar-díjas műve szintén egy #metoo-film, a tálalás azonban egyszerre hordozza magán a szatíra és a bosszúthriller elemeit. Fennell a toxikus maszkulinitást röhögi körbe. Az Ígéretes fiatal nő főhőse, Cassie egy öntörvényű igazságosztó, aki a védtelen nőket kihasználni próbáló férfiakat leckézteti meg. Azonban, ahogy kritikusunk is megjegyezte: „univerzális kérdésekkel bíbelődik az Ígéretes fiatal nő: centrumában a traumafeldolgozás, az éveken át gyűrűző, belülről darabokra tépő sokk elengedési képtelensége, az esetleges továbblépés reménye, valamint a bosszú áll”. Fennell rendezői bemutatkozása így nemcsak egy szórakoztató bosszúmozi, de a komplex figuraként működő, traumatizált főhőssel, valamint az őt remekül játszó Carey Mulligan szuggesztív jelenlétével bőven túl is mutat a műfaji kereteken, miközben az egyes zsánereket is bátran, jó ízléssel keveri.

6. Titán

Julia Ducornau második egész estése vérbeli botrányfilmmé vált rögtön azután, hogy Cannes-ban megkapta az Arany Pálmát a Spike Lee vezette zsűritől. A Titán olyan kiszámíthatatlan és sokkoló mű, amelyet ritkán látunk a mozikban, ennek megfelelően megosztó mivolta sem meglepő. Ducornau egyébként ezúttal is ugyanazokat a témákat feszegeti, mint első, Nyers című, szintén erős gyomrot igénylő nagyjátékfilmjében. A Titán fő konfliktusa a főhősnek a saját testéhez és a testiséghez fűződő ellentmondásos viszonya köré épül, de fontos szerep jut a nőiség kérdésének, valamint az apa-lánya viszonynak is. A rendező ráadásul mindkét témát ravaszul megcsavarja a még sokkolóbb és kiszámíthatatlanabb végeredmény érdekében, szerzői testhorrorrá emelve e filmet is. A Titán pazar látvánnyal, ütős zenékkel rúgja be az ajtót, az absztrakt, talányos történet pedig inkább provokatív kérdéseket tesz fel, semhogy bármilyen értelmezési lehetőséget is a néző szájába adjon. Ez az alkotói hozzáállás egyre ritkább, így érdemes megbecsülni ezt a különös alkotást. Persze a megbotránkozás sem tilos.

5. Spencer

Az internet népe a 2021-es Velencei Filmfesztiválon tartott világpremier óta egy emberként követel Oscart Kristen Stewartnak a Pablo Larraín rendhagyó életrajzi drámájában nyújtott alakításáért. A díjszezonban egyelőre alulmaradni látszik az Alkonyat-szériával indult, azóta többször – például A stylistban és a Sebergben is – bizonyító színész, azonban Oscar ide vagy oda, Diana hercegné szerepében Stewart végérvényesen A listás művésszé érett. A Spencer fojtogatóan feszült, jó érzékkel megkomponált dráma, mely nem a brit királyi család bulváros oldalára fókuszál, sokkal inkább a címszereplő belső rezdüléseinek és szorongásának érzékeltetésére. Larraín egyébként is szereti felrúgni a történetmesélés és az életrajzi filmek klasszikus szabályrendszerét, így, ahogy kritikusunk is megállapította, „itt nincsenek csúcspontok, nincs emelkedés, csakis a szorongásban való stagnálás és a film vége felé óhatatlanul bekövetkező süllyedés létezik”. Ebben a különös, sokszor nyomasztó világban káprázatos képek, Johnny Greenwood bátor, mégsem tolakodó filmzenéje, valamint Kristen Stewart emlékezetes alakítása által merülhetünk el.

4. Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban

A 2021-es Berlini Filmfesztivált a cannes-i mustrához hasonlóan egy provokatív, szabálytalan remekmű nyerte. Radu Jude filmje azonban nem éppen testhorror: a Zűrös kettyintés... egy megdöbbentően groteszk társadalmi szatíra, mely ugyan a Covid valahanyadik hulláma által sújtott Bukarestben játszódik, kérdésfelvetései és kíméletlen kritikája jóval túlmutat Románián. „Radu Jude tökéletesen érti, és hibátlanul viszi vászonra a folyton növekvő frusztrációt, a mindent átható bizonytalanságot, a lappangó félelmet, a remény és reménytelenség konstans limbóját, a fokozódó elidegenülés szorítását” – méltatta a filmet kritikusunk. Mindezt a hatást ráadásul úgy éri el a rendező, hogy a három, filmnyelvileg is radikálisan elkülönülő fejezetből álló Zűrös kettyintés… egy tanárnő házi pornóvideója körüli botrányról szól. Jude ebbe a bizarr történetbe ágyazza korunk abszurditását, hogy aztán a végletekig fokozza az őrületet a játékidő utolsó harmadában. E provokatív remekmű után valószínűleg nem lesz sok értelme Covid-filmeket forgatni: Radu Judét ebben a témában gyakorlatilag lehetetlen felülmúlni.

3. Külön falka

Két nagysikerű rövidfilmet (Szép alak, Az utolsó hívás) követően felfokozott várakozás előzte meg Kis Hajni első egész estését. A személyes élményanyagon alapuló Külön falka megható és koherens mű, melyből az említett kisjátékfilmekhez hasonlóan érződik az a hihetetlen érzékenység, amivel a rendező a társadalom perifériájára szorult szereplők felé fordul. Kritikusunk is kiemelte, hogy a filmes tapasztalat nélküli főszereplőkkel készített filmben „nincsenek közhelyes párbeszédek, túljátszott karakterek – elhisszük, amit látunk, miközben az egész alkotásból fiatalos lendület és életöröm árad”. A Külön falka igazi bravúrja a két főhős. Horváth Zorka és Dietz Gusztáv képesek megragadni a kívülálló figurák esszenciáját, miközben mindketten természetes jelenségek a vásznon, és remekül működnek együtt a közös jeleneteikben. Ez az odaadó színészi munka mellett a jól megírt karaktereknek és a remek ritmusú szerkesztésnek is köszönhető, így az apa-lánya egymásra találását bemutató történet igazán szerethetővé és átélhetővé válik.

2. Quo Vadis, Aida?

Jasmila Žbanić rendező a délszláv háborúról tudósít ebben az Oscarra jelölt, a magyar mozikat sajnos elkerülő drámában. A 2021-es CineFest versenyprogramjában vetített mű a srebrenicai mészárlásként elhíresült, szerbek által bosnyák civilek ellen elkövetett vérfürdő körülményeit taglalja a tolmácsként dolgozó címszereplő szűrőjén keresztül. Aida az ENSZ-békefenntartók bázisára a várost elfoglaló szerbek elől menekülő tömeget igyekszik lenyugtatni, azonban az ő családja is azok között van, akik nem jutnak be a biztonságos zónába. A film ezt a drámai alaphelyzetet felhasználva térképezi fel a délszláv háború egyik legborzasztóbb eseményének történetét, nem elkendőzve a láthatóan inkompetens, a félelmet keltő, rendkívül dörzsölt és arrogáns szerb katonai vezetők ellen minden fronton esélytelen ENSZ-békefenntartók felelősségét sem. A Quo Vadis, Aida? feszültségteremtésben a legerősebb: ez a fojtogatóan minimalista mű egyszerű, de tudatosan megválasztott filmes eszközökkel érzékelteti a háború atmoszféráját. Ráadásul minden színész, különösen a címszerepet játszó Jasna Đuričić kifogástalan munkát végez. Žbanić filmje nemcsak hatásos, de kimondottan fontos is. A Quo Vadis, Aida? emléket állít a srebrenicai vérengzés áldozatainak, a megtörtént eseményeken alapuló történet által pedig új perspektívából szembesülünk a délszláv háború borzalmaival.

1. Még egy kört mindenkinek

Thomas Vinterberg és Mads Mikkelsen közös pályafutásukat koronázták meg tavaly: az önkéntes alkoholfogyasztási kísérletben részt vevő tanárok keserédes, az életet a maga tökéletlenségében ünneplő története Oscar-díjat nyert 2021-ben – a KO Film rovatának szerzői pedig úgy tűnik, maximálisan egyetértenek az Akadémia döntésével. Vinterberg és írótársa, Tobias Lindholm A vadászat után ismét nehéz témát választott: az alkoholizmus nemcsak Magyarországon komoly probléma, de Dániában is, így nem egyszerű egy életigenlő film fő narratív elemeként felhasználni úgy, hogy a végeredmény ne propagálja az öncélú lerészegedést. Az életközepi krízisben veszteglő tanárok figurái azonban remek alapot szolgáltatnak ahhoz, hogy a játékos kísérletnek induló konstans alkoholfogyasztás árnyoldala is megjelenjen a kezdeti mámort és felívelést követően. Mads Mikkelsen és Vinterberg emblematikus színésze, Thomas Bo Larsen összeszokott párosként működik: eleinte felhőtlenül szórakoztató, később pedig egyre aggasztóbb állapotban lévő, megfáradt értelmiségieket látunk, akik szeretnének valahogy kimozdulni saját komfortzónájukból. Vinterberg ügyesen vegyíti a Hollywoodtól tanult narratív elemeket a dán szerzői film eszközeivel, így bár az alkoholfogyasztással kapcsolatos morális és életviteli kérdések nem kerülnek új fénytörésbe, mégsem tudjuk levenni a szemünket erről a pompásan megszerkesztett műről. A Még egy kört mindenkinek szórakoztató, könnyen fogyasztható, mégis tartalmas alkotás, a belőle áradó életörömre pedig óriási szükségünk van manapság.