20 új magyar zene, amit hallanod kell, mielőtt vége a nyárnak – 1. rész

Subtones: Octopus

A Subtones 2020-as Octopus című lemeze igazi csemege azok számára, akik szeretik, ha egy zenei anyagban nemcsak egyféle irányzathoz ragaszkodnak a zenészek, hanem egy jól megépített alapról indulva ki-kikacsingatnak, vagy akár félre is sétálnak egy másik műfaj irányába. Az alapvetően jazzre és funkra építkező konstrukciók elképzelhetőek lennének sokféle új film zenéjeként is – ehhez persze nagyban hozzájárul Jónás Vera és Kiss Flóra hangja is. A tempóváltások, a hangszínbeli érdekességek már csak tetézik a kiszámíthatatlanságot. Hol Miles Davis trombitahangjára emlékeztető részlet hallatszik, hol Sade vagy éppen Jamiroquai tempói sejlenek fel. Azonban mindezek csak a hallgató kényszeres beazonosításai miatt vannak, hiszen könnyebb valamihez kötni egy újonnan hallott anyagot, mint elfogadni, hogy valami teljesen más került elénk.

Quiet Kid & The Speakers: Last Decade

A Quiet Kid & The Speakers ötszámos új albuma érdekes zenei utazásra hív. Az alapvetően a brit hagyományokra építkező zenei anyag erőteljesen indít a Black Tangerine című számmal, aminek nemcsak a tempója idéz punkos felhangokat, de a basszusalapok és a szólófutamok is ezt a szcénát idézik meg. A Heartbreak Suicide már elmozdul ebből a „nosztalgikus posztpunk” érzésből egy menőbb, tipikusan bulizós anyag felé, amit remélhetőleg még visszahallunk élőben is. A lemez fordulópontja az I Hate Retro, amely igazi sajátossága, hogy a címmel ütközteti a zenei stílusába belopakodott doorsos hangulatot. A lemez utolsó két számában mutatkozik meg az együttes másik oldala, a néhol melankolikus, elgondolkozósabb, de ugyanúgy dinamikus Blue Haze, illetve a kicsit pszichedelikusabb irányba kitekintő All My Friends. Összességében egy jól összeállított anyagot kaptunk, amelyben egy pillanatra sem érezzük, hogy elfogyna az alkotók kreativitása, vagy éppen ismételnék magukat.

Kerekes Band: Calmdowner – Stay Sofa King Home

Nem is kezdenénk most bele a Kerekes Band érdemeinek sorolásába azzal kapcsolatban, hogy mennyire izgalmasan beemelte a népzenei anyagokat a kortárs könnyűzenei szcénába. Hogy ez milyen sikeres megoldás volt, jól mutatja a Kerekes-anyagok remixeinek száma. A Kerekes Band 14 pengő című dala minden, csak nem fantáziátlan: nagyon jól eltalált anyag, amelyben szépen egyensúlyban vannak a modern ritmusok és a tradicionális dallamok – Forteba Lounge remixe ezt hozza le az eltűnődés szintjére. A szám fő tempója ugyan visszavesz az eredetihez képest (ezért is tud elgondolkoztató lenni), azonban a háttérben megmarad a dinamizmus, érdekes érzelmi keverékét adva zeneileg annak, amiről a dal is szól: a szegénység és a napi munka mellett is örülni az életnek, mert az szép.

Dodo: About Loneliness

Azok számára, akik érdeklődnek az elektronikus szcénán belül a lo-fi irányzat iránt, kifejezetten ajánlott, hogy ismerkedjenek meg Dodo legújabb anyagával. A lo-fi alaphangulatot megadó effekteket és a minimálstílusú alapmotívumot rögtön egy audiominta követi: Charles Bukowskinak egy interjúban elhangzó szövege. Ebből a háromféle részegységből építi fel Dodo azt a sajátos hangzású, hol minimálba hajló, hol nagyon is lo-fi érzetű zenei anyagot, amivel bőven túllépte a korábbi zenéi sajátosságát. Nem mintha azokban ne találnánk egyediséget, azonban ez az alkotás jobban elkülöníti a szcéna hazai képviselőitől. Reméljük, hogy hamarosan újabb lo-fi anyagokat hallgathatunk Dodotól, esetleg néhol egy kis pszichedelikus beütéssel vagy hasonlóan érdekes hangmintákkal.

The Anahit: Rescue Me

A magukat „pillanatmegörökítő elektronikai stílusban zenélő formációként” meghatározó The Anahit ezzel a dalával mindenképpen definiálja azt, hogy mit is kell a kifejezés alatt értenünk. A Rescue Me egy olyan pillanatot örökít meg, amelyet ha átéltünk, nem biztos, hogy szívesen idéznénk fel. De pont ez a szembenézés adja azt a lehetőséget arra, hogy egy-egy elhibázott helyzetből tovább tudjunk lépni. Az elektronikus alapok itt némileg háttérbe szorulnak, sokkal nagyobb jelentősége van Csányi Rita hangjának. De ezen nem is lehet meglepődni, hiszen alapvetően az egész zenei kompozíció az ének kibontakozását szolgálja – jó értelemben persze, hiszen az ének és a zenei részek is profi egésszé állnak össze. Meglepően jól kidolgozott anyaggal állunk szemben, ami egy nemzetközi összehasonlításban is magabiztosan megállná a helyét.

Norbert Kristof: Covers

Norbert Kristof Covers című albuma igazi meglepetés. Végignézve a számok felsorolását, elsőre azt mondhatná bárki, hogy oké, ez egy jól összeválogatott feldolgozásalbum az előadó kedvenc slágereivel. Azonban már néhány taktus után is megragad az az egyéni stílus és hangzás, amivel és amivé átalakítja ezeket a jól ismert dalokat. Erős felütés mindjárt Rick Astley klasszikus Never gonna give upjával indítani, de úgy, ahogy ezt Norbert Kristóf teszi, leginkább egy zenei statementnek (állásfoglalásnak) felel meg. A visszafogott, lassú tempó és az izgalmas tónusú énekhang egy teljesen más zenei dimenzióba helyezi az egészet, mint amire számítanánk. Erre kapcsol rá még egy fokozatot, amikor a Kaoma Lambadáját értelmezi újra, szintén nem táncrendben. Mégis a leginkább lenyűgöző a Depeche Mode Here is the House-nál alkalmazott autotune énekhang – ez visz mindent! De ettől függetlenül is elmondható, hogy ennyire egyedi hangzású feldolgozásalbummal ki tudja, mikor találkozhattunk utoljára. De mostantól biztosan ott lesz a kedvencek között.

Yewo: Pink Cage/Fireshaper

Az alapvetően rock- és pszichedelikusrock-alapokon megjelenő Yewo első dala, a Pink Cage helyenként punkfeelingeket is behoz ebbe a dinamikus és erőteljesen menetelő anyagba. A karanténba zártság alatt megalakult zenekar első dobása igazi nagy dobásra sikerült, hiszen már nemzetközi visszhangja is volt a dalnak, és nem véletlenül. Ebben a számban egyszerűen annyira pontosan eltalálták az arányokat, hogy csak siker lehetett. A profin hangszerelt és remekül összedolgozott szólamokat kifejezetten megkoronázza az ének. Stílusában egészen mást hoz a zenekar második dala, a Fireshaper. A szándéka szerint szerelmes nótának készült dal továbbviszi a pszichedelikusrock-vonalat, azonban nyomokban némi pozitív grunge-ízeket is találunk benne. Aki dinamikusabb zenét szeretne, annak a Pink Cage, aki érzelmesebbet, annak a Fireshaper lehet most a kedvenc. Már csak azt lesz nehéz kivárni, hogy a teljes album elkészüljön.

Дeva: 777/Hyacynth

Aki új kedvencet keres az elektronikus szcénában, jó helyen jár. A 2020-ban eddig két számmal jelentkezett Deva igazán üdítő újdonság. A népzenei alapokon érkező énekszólamokat rendkívül izgalmasan egészítik ki vagy díszítik fel az elektromos megoldások. Mindkét dal esetében ügyesen épülnek egymásra az elektronikus elemek, és kifinomultan bontakoznak ki a szekvenciális részletek, amiket keretez az ének, illetve helyenként a többszólamú vokál. Az egész anyag friss, mai megoldásokat mutat, miközben az ének nagyon letisztult, mondhatni klasszikus módon jelenik meg, hogy aztán ezt is mintákkal és ismétlésekkel bonyolítsák. Összességében egy igazi mai hangzású, mégis valami elementárisan letisztult zenei anyag az eredmény.

Mezumm: Darkness at noon

A háromtagú Mezumm instrumentális Darkness at Noon albuma azok számára jelenthet örömteli kikapcsolódást, akik a klasszikusrock-alapokon kívül azt is szeretik, ha ezekre ötletes és zeneileg igényes felépítményeket játszanak rá tehetséges zenészek. Márpedig az biztos, hogy nemcsak tehetséges zenészekből áll a Mezumm, de egyben olyanokból, akiknek megvan a kreativitása ehhez a stílushoz. Nem a dinamikájával sodor el, hogy gondolkozni se kelljen egy-egy dallamvezetésen, hanem éppenséggel időnként pontosan a melankóliájával vagy a lassúságával teremt időt arra, hogy igazán befogadhassuk azokat a megoldásokat, ötleteket, amikkel különlegessé teszik a zenéjüket. Ilyen például a torzított, koszos gitárhangzások ütköztetése a csilingelő billentyűs hangokkal, hogy csak egy sajátosságot emeljünk ki. Érdemes időt szánni a Mezumm lemezére – de tényleg kell is idő hozzá, hogy igazán bele tudjuk élni magunkat ebbe a sajátos hangulatba.

The Qualitons: Kexek

A The Qualitons már az előző nagylemezével is eléggé magasra tette a lécet. Nemcsak minőségben, de a zenei igényesség és ötletesség terén is olyat tudtak létrehozni, amelyből nem sok kerül manapság terítékre. Ezt tetézte az együttes ezzel az ötszámos Kex-feldolgozásalbummal. Már önmagában az is nagy bátorságra vall, hogy hozzá mertek nyúlni ezekhez a számokhoz, hiszen a legendás Kex-dalok generációknak jelentettek valami megfogalmazhatatlan érzést. Ebből a nosztalgikus, a zene minden másodpercét ismerő állapotból nehéz kimozdulni egy egészen más stílusú hangzás felé. Mindezek ellenére a The Qualitons képes volt a csapdákat kikerülni és olyan feldolgozásokat alkotni, amelyek zenei ötletességben és egyediségben is felérnek ahhoz, amit annak idején a Kex képviselt. Így egyaránt ajánljuk ezt az anyagot azoknak is, akik korábban még sosem hallottak a Kexről, és azoknak is, akik rajongói az együttesnek és Baksa-Soós János kreativitásának. Nem fog csalódást okozni, az biztos!