A hódító don és a búsuló donnák

Gianfranco de Bosio 2011-es operaházi Don Giovanni rendezése az Erkel Színházba exportálása után egyetlen erényét, a szép és mutatós díszletet is elvesztette. A helyi viszonyokhoz alkalmazott, kisebb méretben és egyszerűsített formában újragyártott színpadi dekoráció két oldalát lezáró erkélyeit a proszcénium-páholyokkal kényszerültek helyettesíteni, beemelve a nézőtér egy részletét az előadás keretei közé. Ezzel megbontották a színpadkép egységességét: az oldalpáholyok kilógnak az előadásból, miközben ennek semmi jelentősége sincs. A díszlet egyébiránt nem sok eredetiséget mutat: a rendező a vicenzai Teatro Olimpicóról koppintotta. A rendezői instrukciók szerint a színpadon sem történik semmi különös: az énekesek kijönnek és eléneklik szerepeiket, illetve előadnak néhány kínosan amatőr módon megoldott jelenetet. Azonban a decemberi előadások ékes bizonyítékai voltak annak, hogy tehetséges énekesek kiérlelt szerepformálásukkal egy olyan őskonzervatív és statikus színpadra állítást is izgalmassá tudnak tenni, mint Bosio budapesti Mozart-rendezése. Az első két estére az Operaház egy igazi világsztárt hívott meg a címszerepre, akiben nem kellett csalódunk. Igaz végül nem az eredetileg beharangozott Ildebrando D'Arcangelo, hanem Erwin Schrott formálta meg a spanyol hódítót.

Schrott egyenesen a bécsi operaházból érkezett a magyar fővárosba és szerencsés módon a saját képére formálta a rendezést, ami hirtelen működni kezdett. Interpretációjában Don Giovanni egy kifinomult szélhámos, aki folyamatosan kihívja maga ellen a sorsot. Magabiztos színpadi jelenléte, minden manírtól mentes színészi alakítása, valamint lendületes és szenvedélyes éneklése ideális hódítóvá tette. Szólamát a legapróbb részletekre is gondosan ügyelve formálta meg a recitativókat is finoman árnyalva, érzékletesen adva elő. Színekben gazdag, összetett alakítása igazán világsztárhoz méltó volt és remekbe szabott komédiázással emelte ki a történet vígoperai elemeit.

Az est másik fénypontja Kolonits Klára nagyszerű Donna Annája volt. A művésznő nemcsak gyönyörű énekhangjával, tisztán csengő koloratúráival és drámai erejű vokális szerepformálásával hívta fel magára a figyelmet, hanem remekbe szabott színészi alakításával is. Mindenre elszánt, labilis érzelmi világú, hisztérikus nemes hölgyet formált meg, aki tulajdonképpen vonzódik hívatlan éjszakai látogatójához, de képtelen átlépni saját korlátait.

Sebestyén Miklós Leporellóként szép hangszínével hívta fel magára a figyelmet, szólamát végig színvonalasan, de kevésbé plasztikusan énekelve. Ugyanakkor jól alakította a gazdája mellett másodhegedűs csatlós figuráját. Fodor Beatrix hajlékony szoprán hangon és a második felvonásban már kellő szenvedélyességgel formálta meg Donna Elvirát. Üde színfoltja volt az előadásnak Sándor Csaba Masettója és Szemere Zita Zerlinája. Külső megjelenésében mindkét énekes ideális a fiatal szerelmespár szerepére és vokálisan is magabiztosan és igényesen kidolgozva szólaltatták meg szerepeiket. Sándor Csaba jelentős bariton hang birtokosa, aki talán egyszer kiváló Don Giovanni is lehet. Gábor Géza korrekt teljesítményt nyújtott kormányzóként, de sajnos, nem énekelt eléggé félelmetesen a második felvonás fináléjában. Horváth István szép hangszínű, lágy tenor hangon szólaltatta meg Don Ottaviót is, sajnálatos azonban, hogy nem mindig énekelt a kellő érzelmi telítettséggel és olykor kisebb egyenetlenségeket is érzékelhetünk előadásában. Bízunk benne, hogy mindez csak átmeneti indiszpozíció volt. Leszámítva néhány túl harsányan és hangosan megoldott részletet a Kesselyák Gergely vezette zenekar korrekt teljesítményt nyújtott. Sok pluszt azonban nem tett hozzá az énekesek produkciójához.

Aki december 4-én és 6-án ellátogatott az Erkel Színházba egy igazán nagy formátumú Don Giovannit láthatott, aki minden nőnek udvarolt – még a nézőtéren ülők felé is kikacsingatott – és akiről pokolra szállása után az előadás mindhárom női szereplője vágyakozással vegyes nosztalgiával emlékezett meg. Erwin Schrott sikeresen elhitette velünk, hogy ő maga a sármos hódító, aki minden női szívet képes megdobogtatni. Bosio unalmas rendezése pedig hirtelen életre kelt a nagyszerű énekesi teljesítmények hatására. A közönség aligha kívánhatott volna többet ettől az előadástól.