© Kortárs Online. Minden jog fenntartva!
A kínai házhoz jön!
Sebastián Borensztein: Kínai, elvitelre
Mire számítson az ember egy olyan filmnél, aminek első jelenetében egy tehén hull alá az égből? A kínai férfi feliratozatlan hadoválásáról már ne is beszéljünk. Ebben a „bábeli zűrzavarban” azonban mégis megéri várni!
Mire számítson az ember egy olyan filmnél, aminek első jelenetében egy tehén hull alá az égből? A kínai férfi feliratozatlan hadoválásáról már ne is beszéljünk. Ebben a „bábeli zűrzavarban” azonban mégis megéri várni!
Nehéz igazán jó vígjátékot készíteni. A sematikus történetek rengetegéből persze kedvére válogathat egy alkotó. Ilyen például két különböző kultúrából jött ember találkozása, kiknek félreértéseiből máris ömlik a komédia. Most viszont nemcsak hogy nem értik meg egymást a főszereplők, mindketten magányos lelkek. Tehát szükségük lenne a megértésre. Egyikük Roberto, egy unalmas életet élő csavarboltos egy argentin kisvárosban. Szabadidejét a repülőknek és szokatlan történetek olvasásának szenteli, társasága csak pár ismerőse és a néha retardált vevők. Monoton napjainak sorát egy kínai férfival (Jun) való véletlen találkozása töri meg, aki kétségbe esve próbálja megtalálni nagybátyját egy karján levő cím alapján. A keresés közben Roberto kénytelen befogadni Junt, aki mindenkinek csak „púp a hátán”, kivéve Marinak, aki vidéki vendégként érkezve már korábban beleszeretett a szerszámosba, így Junt is barátságosabban fogadja. Ez a szokatlan, viharos együttélés mégis tele van szeretettel.
Bár a sztori maga egyszerű, sok váratlan szituációval teletűzdelt. Ez a leleményesség az egyébként korábban csak televíziós sorozatokat készítő Sebastián Borensztein rendezőt és forgatókönyvírót dicséri. Innen sejthető, hogy sok fordulattal fogunk találkozni, illetve olyan karakterekkel, amelyek a mindennapi argentin típust fogják leképezni. Ez a Muriel Santa Ana alakította néha szeleburdi kislányhoz hasonlító Marira vonatkozhat leginkább, akinek izgalmas élete ellentétes a monotonitásban tengődő többi emberével. Ő játékos és optimista magatartásával fordul Junhoz, felismeri annak elveszettségét.
A Robertót alakító Ricardo Darín Argentína egyik legnépszerűbb színészének számít. Általában egy megjelenésében szomorú, zord, de belül szellemes, szeretettel teli karaktert játszik, itt és a Szemekbe zárt titkok című misztikus krimi „nyomozó-ügyvéd” szerepében is (kiváló teljesítménnyel). Arcjátéka zseniálisan mutatja a figura érzelmeit: az a néhol unalmas pókerarc, amiről elhisszük, hogy a „szürke hétköznapok” és az impulzushiány eredménye, spontán át tud alakulni a meglepettség vagy szerénység játékába. Így képzelem az utcai szerszámboltost is, aki kívülről fújja árukészletét, pontosan megmondja, mi kell neked, és feldühödik a becstelen és értetlen emberek láttán. Egy öntörvényű, saját világába burkolózó embernek is tekinthetjük, aki magába zárja a múltját és érzelmeit.
Az Ignacio Huang alakította Junhoz ugyanúgy viszonyulnak az emberek, mint ahogy egy külföldihez szoktak a valós életben – néha kijátszva a nyelvi akadályokat, hiányosságokat. Előtte beszélnek róla számára érthetetlen nyelven, vagy túl hangosan, artikuláltan szólnak hozzá. A bölcs és emberséges Jun egyre jobban kezdeményez, köszönetképp megpróbál segíteni a ház körül, egy-egy gesztussal mindig érezteti háláját. A film egyik fordulópontján az igazi elutasítást viszont saját népétől kapja, pontosabban egy kínai családtól, akik először a rokonuknak hiszik. A történet nagyon nehéz sorsot szánt neki, talán épp ezért szerethetjük annyira, könnyen azonosulhatunk az elveszettség érzetével és a folyamatos „ajtónyitogatás” helyzetével. Bohókás és néhol kisfiúsan meghúzódó viselkedése pedig elbűvölő.
A komikus jelleget a párbeszédekben előforduló folyamatos ugratások növelik, amelyek inkább kellemessé, mintsem feszültté teszik a hangulatot. A két főszereplő közötti csendet sokszor Roberto nyugtalan viselkedése bontja meg. A filmben előforduló dallamok nem feszítenek vagy fokoznak, hanem inkább kiegészítenek, talán ezért is olyan teljes és egész minden egyes jelenet. A kamerahasználat módja már az első pillanatokban színt hoz a vászonra, ami kitart egészen a film végéig, és ezt az egyszer dinamikus, másszor finomabb mozdulatok szervesen egészítik ki. Érdekes, hogy ebben az egyszerre kaotikus és rendezett világban kínai szereplőnk az élet értelmét keresi, az argentin viszont épp a lét abszurditásában hisz. Ezt fokozandó, az egyetlen előforduló nagy motívum a tehén, ami már így leírva is egészen abszurd. Az állat szimbolikus értelmét a történetben értelmetlen lenne keresni, az viszont biztos, hogy a főbb szereplők között minden esetben összekötő kapocsként szolgál, amikor megjelenik, valamilyen változás következik be. Ilyen a sárkány a kötelezően párhuzamba vonandó filmnél, A zöld sárkány gyermekei című magyar alkotásnál (Miklauzic Bence rendezése), ahol mind a sztori, mind a párbeszédek, de még a szereplőhármas is hasonló.
Mivel nem tobzódunk elismert argentin vígjátékokban, s mostanában egyébként is az északiak „viszik a pálmát” ezen a területen, ez a film egy egészen jó kezdeményezés ahhoz, hogy változzon a helyzet, és elismerjük, hogy Dél-Amerikában is létezik humorérzék – nem csak krimi, dráma és szappanopera.
Kínai, elvitelre (Un cuento chino)
Rendezte: Sebastián Borensztein
Színes, feliratos, argentin–spanyol vígjáték, 2011.
Nehéz igazán jó vígjátékot készíteni. A sematikus történetek rengetegéből persze kedvére válogathat egy alkotó. Ilyen például két különböző kultúrából jött ember találkozása, kiknek félreértéseiből máris ömlik a komédia. Most viszont nemcsak hogy nem értik meg egymást a főszereplők, mindketten magányos lelkek. Tehát szükségük lenne a megértésre. Egyikük Roberto, egy unalmas életet élő csavarboltos egy argentin kisvárosban. Szabadidejét a repülőknek és szokatlan történetek olvasásának szenteli, társasága csak pár ismerőse és a néha retardált vevők. Monoton napjainak sorát egy kínai férfival (Jun) való véletlen találkozása töri meg, aki kétségbe esve próbálja megtalálni nagybátyját egy karján levő cím alapján. A keresés közben Roberto kénytelen befogadni Junt, aki mindenkinek csak „púp a hátán”, kivéve Marinak, aki vidéki vendégként érkezve már korábban beleszeretett a szerszámosba, így Junt is barátságosabban fogadja. Ez a szokatlan, viharos együttélés mégis tele van szeretettel.
Bár a sztori maga egyszerű, sok váratlan szituációval teletűzdelt. Ez a leleményesség az egyébként korábban csak televíziós sorozatokat készítő Sebastián Borensztein rendezőt és forgatókönyvírót dicséri. Innen sejthető, hogy sok fordulattal fogunk találkozni, illetve olyan karakterekkel, amelyek a mindennapi argentin típust fogják leképezni. Ez a Muriel Santa Ana alakította néha szeleburdi kislányhoz hasonlító Marira vonatkozhat leginkább, akinek izgalmas élete ellentétes a monotonitásban tengődő többi emberével. Ő játékos és optimista magatartásával fordul Junhoz, felismeri annak elveszettségét.
A Robertót alakító Ricardo Darín Argentína egyik legnépszerűbb színészének számít. Általában egy megjelenésében szomorú, zord, de belül szellemes, szeretettel teli karaktert játszik, itt és a Szemekbe zárt titkok című misztikus krimi „nyomozó-ügyvéd” szerepében is (kiváló teljesítménnyel). Arcjátéka zseniálisan mutatja a figura érzelmeit: az a néhol unalmas pókerarc, amiről elhisszük, hogy a „szürke hétköznapok” és az impulzushiány eredménye, spontán át tud alakulni a meglepettség vagy szerénység játékába. Így képzelem az utcai szerszámboltost is, aki kívülről fújja árukészletét, pontosan megmondja, mi kell neked, és feldühödik a becstelen és értetlen emberek láttán. Egy öntörvényű, saját világába burkolózó embernek is tekinthetjük, aki magába zárja a múltját és érzelmeit.
Az Ignacio Huang alakította Junhoz ugyanúgy viszonyulnak az emberek, mint ahogy egy külföldihez szoktak a valós életben – néha kijátszva a nyelvi akadályokat, hiányosságokat. Előtte beszélnek róla számára érthetetlen nyelven, vagy túl hangosan, artikuláltan szólnak hozzá. A bölcs és emberséges Jun egyre jobban kezdeményez, köszönetképp megpróbál segíteni a ház körül, egy-egy gesztussal mindig érezteti háláját. A film egyik fordulópontján az igazi elutasítást viszont saját népétől kapja, pontosabban egy kínai családtól, akik először a rokonuknak hiszik. A történet nagyon nehéz sorsot szánt neki, talán épp ezért szerethetjük annyira, könnyen azonosulhatunk az elveszettség érzetével és a folyamatos „ajtónyitogatás” helyzetével. Bohókás és néhol kisfiúsan meghúzódó viselkedése pedig elbűvölő.
A komikus jelleget a párbeszédekben előforduló folyamatos ugratások növelik, amelyek inkább kellemessé, mintsem feszültté teszik a hangulatot. A két főszereplő közötti csendet sokszor Roberto nyugtalan viselkedése bontja meg. A filmben előforduló dallamok nem feszítenek vagy fokoznak, hanem inkább kiegészítenek, talán ezért is olyan teljes és egész minden egyes jelenet. A kamerahasználat módja már az első pillanatokban színt hoz a vászonra, ami kitart egészen a film végéig, és ezt az egyszer dinamikus, másszor finomabb mozdulatok szervesen egészítik ki. Érdekes, hogy ebben az egyszerre kaotikus és rendezett világban kínai szereplőnk az élet értelmét keresi, az argentin viszont épp a lét abszurditásában hisz. Ezt fokozandó, az egyetlen előforduló nagy motívum a tehén, ami már így leírva is egészen abszurd. Az állat szimbolikus értelmét a történetben értelmetlen lenne keresni, az viszont biztos, hogy a főbb szereplők között minden esetben összekötő kapocsként szolgál, amikor megjelenik, valamilyen változás következik be. Ilyen a sárkány a kötelezően párhuzamba vonandó filmnél, A zöld sárkány gyermekei című magyar alkotásnál (Miklauzic Bence rendezése), ahol mind a sztori, mind a párbeszédek, de még a szereplőhármas is hasonló.
Mivel nem tobzódunk elismert argentin vígjátékokban, s mostanában egyébként is az északiak „viszik a pálmát” ezen a területen, ez a film egy egészen jó kezdeményezés ahhoz, hogy változzon a helyzet, és elismerjük, hogy Dél-Amerikában is létezik humorérzék – nem csak krimi, dráma és szappanopera.
Kínai, elvitelre (Un cuento chino)
Rendezte: Sebastián Borensztein
Színes, feliratos, argentin–spanyol vígjáték, 2011.
