A vámpírok is elfáradnak egyszer…

Az Underworld trilógia nem mondhatni, hogy kultsorozattá vált volna, de megteremtette a maga rajongótáborát, ami elég volt ahhoz, hogy megérjen leforgatni egy negyedik példányt. Az alkotók 3D-s kópiára készítették a tetralógiává duzzasztott fantasy legfrissebb képsorait, ami sokat elárul az előzetes elképzelésekről (amellett persze, hogy olyanokat is bevonzhat a nézőtérre, akik nem követték a korábbi epizódokat). Innen már lehetett sejteni, hogy ebben az etapban is kifejezetten a látványvilág lesz a középpontban, bár ebből még nem kellene egyenesen következnie, hogy a sztorit elhanyagolják. A film első húsz percében felvázolják a történetet, egy fordulat marad csak a későbbiekre, de azt sem nevezhetjük katartikus erejűnek.

A korábbi részekben már láttuk a vérfarkasokat és a vámpírokat harcolni, láttuk a legősibb halhatatlanokkal való leszámolást, és az eddig legjobban sikerült harmadik részben láthattuk a két faj közötti csata kezdeteit, kibontakozását. Az első részben a vámpírok oldalán állunk végig, majd fordul a kocka, és rájövünk, hogy a farkasok a jó fiúk. A film érdemét leginkább ez a csavar adja, mikor a vége felé főhősünkkel együtt megtudjuk, hogy egész eddig rossz oldalnak szurkoltunk. A második film szinte említésre sem méltó, bár néhány adalékot szolgáltat a nem éppen túlgondolt eredetmondához. Ebből a történet magját adó fantáziaszegény mítoszból próbál új erőt meríteni az Evolúció és egyben mohón kiaknázni és felfokozni azt. Ez a rész új, még veszélyesebb ellenségekkel és látvánnyal igyekszik elkápráztatni a nézőt. A mese lényege az, hogy a magyar hadvezér, Alexander Corvinus szervezete valahogy mutálódott, képes volt egyedüliként túlélni a pestist, és belőle vált az első halhatatlan, fiai pedig örökölték csodás szervezetét. Gyermekei közül az egyiket egy farkas harapta meg, a másikat egy denevér, a harmadik pedig ember maradt. Értelemszerűen a denevérharapás következtében született meg az első vámpír, a farkasmarás pedig az első vérfarkast hozta létre – akik egyben erősebbek is voltak, mint általuk megfertőzött utódaik. A harmadik rész üdítő változatosságot jelentett, visszarepített minket a kezdetekhez, amikor a vámpírok még nappali rabszolgáikként tartották a farkasokat egészen addig, míg Lucian (az első farkas, aki képes emberré visszaváltozni) az elnyomottak élére állt, és megindult a szabadságharc. Ebben a részben van kaland és dráma is, szerelmi szál, szenvedés és összecsapás, mindez elegánsan, jó arányérzékkel adagolva, jól kivitelezve.
A legújabb mozi – hogy valami újat hozzon – az emberek elleni harc jegyében kezdődik. Minthogy azonban ez nem bizonyul elég izgalmas és látványos összecsapásnak, később visszaevezünk az alapproblémához, és a vérfarkasok faja lesz a főellenség. Az eddigi, némileg árnyalt mesei világ újra a jók és a rosszak harcára egyszerűsödik (leszámítva talán az igazán kihagyható rendőrkaraktert, aki ember létére segít Selene-nek a farkasok elleni küzdelemben).

Sajnos hiába remélhettük, hogy ismét a múltba kalauzol minket az új svéd rendezőpáros, Az ébredés a második részt viszi tovább, és sajnos nemcsak időben, de színvonalban is. Persze így vissza lehetett hozni a sokat dicsért, csinos Kate Beckinsale-t is a főszerepbe. Selene tizenkét év kómából ébred fel, és rövidesen szembesül vele, hogy van egy lánya (aki hibrid, tehát farkas és vámpír géneket is hordoz, akárcsak apja, Michael), mint ahogy az is kiderül, hogy a két faj létezése kitudódott, és az emberek szervezett tisztogatásba kezdtek, hogy végérvényesen kiirtsák a mutánsokat. Az alkotók úgy döntöttek, hogy Selene szerelmét, Michael Corvint hanyagolják ebben a részben, belátva, hogy eddig se sokat adott hozzá a korábbi epizódokhoz (bár ez nem feltétlenül a színész számlájára írható).

Ahogy várni lehetett, rengeteg akció és látványos összecsapások jellemzik a filmet. A díszletek és az effektek hatásosak, a farkasok is némileg új külsőt kaptak. Ráadásul, hogy ne unjunk rájuk, tovább is mutálódtak, még erősebbé és nagyobbá válva. De nagyjából ez minden, amit pozitívumként el lehet mondani a filmről. A történetvezetéssel nem sokat bíbelődtek, a zárás pedig (még a megelőző kissé elnagyolt cselekményhez képest is) kifejezetten összecsapott lett. Nem titkolták a készítők, hogy szeretnék nyitva hagyni a kifejletet, hogy egy ötödik rész lehetőségét is megteremtsék, de lássuk be, ezt ügyesebben is lehetett volna csinálni.

Aki azért ült be erre a mozira, hogy kissé kikapcsolva elmerüljön egy akciódús filmvilágban, az nem bánta meg, hogy jegyet váltott. Mondhatjuk, hogy megkapjuk ettől filmtől azt, amit egy átlagos akcióhorrortól várhatunk, de a megelőző részekhez képest nem sok újat hoz Az ébredés, és a valamelyest ígéretes harmadik epizód után kifejezetten csalódás volt ez a darab. Talán ideje volna észrevenni, hogy a legpopulárisabb témák és karakterek is kifáradnak egyszer, és ha nem tudnak megújulni, nem kellene tovább erőltetni a sorozatot.

Underworld – Az ébredés (Underworld Awakening)
Rendezte: Mans Marlind, Björn Stein.
Színes, magyarul beszélő, amerikai akció-horror, 89 perc, 2012.