Amire mindenki vágyik!

A jó öreg amerikai álom már a 19. századtól hatalmas népszerűségnek örvendő életelv. Akkortól nyíltak meg a fölfelé vezető utak, és természetesen senki sem akart egy névtelen pojácaként meghalni valamilyen elhagyatott padlástéren, álmodozva a jólétről, sikerről és hatalomról. Szóval, aki csak tudott, a csótány-életből csótányként mászott be a csillogásba, mert egy az élet és egy a lehetőség, amit mindenáron ki kell használni. A Bel Ami – A szépfiú című filmben Georges Duroy (Robert Pattinson) törtetésének lehetünk szemtanúi (párizsi álom), aki elég gátlástalan és szép ahhoz, hogy a körülötte lévő nőket kihasználva elérje azt a bizonyos nyugalmat, belső harmóniát, boldogságot, vagyis az irtózatosan sok PÉNZT. De egy igazi karriertörténetből nem hiányozhat a Szépség és a Szerelem sem, amelyeket jó érzékkel kever a rendező a sztorihoz.

(Szerelem)

A legmélyebb pontról kezdjük, az igazi szegénységből, egy puritán szoba belsejéből, ahol Georges-nak már éppen csak arra maradt pénze, hogy eligya, de az a pár érme a véletlennek köszönhetően mégis belépő lesz a felsőbb körökbe. Ugródeszkaként a nőket használja főhősünk, tőlük vár segítséget egy jobb életre. Mert természetesen ő sem akar a csótányok között tengődni, s akkora elszántság van benne, hogy bekerüljön az „életbe”, hogy szinte állati ösztönösséggel és dühvel ront neki annak a bizonyos nagybetűsnek. Sokszor nem is lehet tudni, hogy vajon buta-e, vagy csak csendesen, gyámoltalan vadként húzódik meg a háttérben, és figyel, várva a megfelelő alkalomra. Ezért uralkodik a filmen végig a csend, a ki nem mondott érzések és a hideg számítás. Mindenkinek kellett mindenki, s mindenki használt mindenkit. Madeleine (Uma Thurman) csak azért tartotta maga mellett, hogy a hatalmi ambícióit kiélje, és Georges nevében írhassa a Kormányellenes cikkeit. Az idősödő Virginie-nek (Kristin Scott Thomas) – ki neve jelentéséhez nem igazán volt méltó – csak a fiatalsága miatt kellett. Most vajon ki használt ki kit? Vagy a felsőbb körökben a „szerelem” sem az, aminek látszik? Ész és pénz? Ahol a Pénz üti a Szerelmet, vagy fordítva? Talán csak egy szerelme volt Georges-nak, Clotilde (Christina Ricci), aki az első szeretője a körben, s akiben ugyanannyi a szenvedély, mint benne. Belőle azonban nem igazán tudott hasznot húzni, csak a szerelmet, de mi más számítana még az életben? Kikacsintani az esküvődön a szerelmedre, ez aztán az igazán nagy tréfa és fricska, értsd: amikor végül Georges összeházasodott egy gazdag nővel, és miközben új mennyasszonyával távozott a templomból, Clotilde-dal cinkosan összenéztek (a házasok halnak, él a Szerelem!).

(Szépség)

A rengeteg közeli képnek köszönhetően fojtott erotika és sejtelmesség árad a filmből, ahol a szereplők arca, kacérsága és játékossága mind fenntartja a várakozást és végig nem hagyja nyugodni a nézőt. Julien Sorel óta tudni lehet, hogy az ilyen kosztümös karrierista történeteknek mi lesz a végkimenetele, mégis élmény nézni. De a szépség nemcsak a vásznon jelenik meg, hanem a zenében is. Nagyon jól és ízlésesen, a filmhez illő zenét sikerült komponálni, ami nem hagyja, hogy a néző kizökkenjen a szerepéből, és segít abban is, hogy teljesen átadjuk magunkat az élvezeteknek és a szenvedélynek, ennek köszönhetően pedig mi is elkezdjünk vágyni a siker és a szépség birtoklására. Georges egy igazi Bel Amihoz mérten villogtatja bájait és mosolyát, ami a körülötte lévő nőket le is veszi a lábukról. Ha már nincsen sok értéke az embernek, akkor legalább abból húzzon hasznot, amiből csak lehet. Mert a szépség is érték, főleg, ha fiatalsággal párosul. És mi más is mutatna igazán jól a Pénz és a Karrier mellett?

(Pénz)

A Pénz utáni sóvárgás örök „emberi” tulajdonság, mert abban van az élet, és amit Pénzért megvehetsz, csak az számít igazán. A Pénz az egyetlen horizont, amivel képes vagy belátni a jövőt és önmagadat. Ameddig a Pénz ér, addig érsz te is. Az egész film tobzódik a Pénz utáni sóvárgásban. Nem is a férfiak kezében van igazán, hanem a nőkében. Mert ők irányítják hátulról a játékot, és Georges is csak egy báb, akit mindenki kihasznál és tologat maga előtt. De megunva mindezt, kezébe veszi a sorsát, és a dühödt és elkeseredett kapaszkodásból kiszállva fordít a dolgokon. A vágy feszültsége, a helyezkedések, a háttér játéka mind érzékletesen van ábrázolva, és hirtelen bevillan, hogy semmi sem az, aminek elsőre látszik.

És hogy mi van a filmben? Semmi. Csak a felület. Nincs mögötte semmi, csak a látszat, a csillogás, a szerelem, a szépség és a pénz, na meg persze az intrika. De nem is kell több, mert garantáltan sodródni fogsz a szenvedélyek viharában! Hisz csak ez számít!

Bel Ami – A szépfiú (Bel Ami)
Rendezte: Nick Ormerod, Declan Donnellan
Színes, feliratos, angol–francia–olasz filmdráma, 2012.