Az idézők birodalma – Kritika az Arcane című sorozatról

Kereken tíz évvel ezelőtt az öcsém elkezdett játszani egy League of Legends (LoL) című online stratégiai játékkal. Nem volt ritka, hogy mikor reggel elmentem egyetemre, ő már az Idézők Szurdokában harcolt, hazaérvén pedig még mindig a gép előtt találtam, akár tíz-tizenkét órával később is. Aztán persze, ahogy az lenni szokott, az első kipróbálást követően engem is azonnal beszippantott a LoL. Tíz éve játszom, így meg sem próbálok elfogulatlannak tűnni a nemrég megjelent, a játék világán alapuló animációs sorozattal, az Arcane-nel.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy nem lehet-e ráunni valamire ennyi idő alatt. A válasz a játékot körülvevő folyamatos fejlődés és megújulás. A LoL folyamatosan egyre több hőssel és területtel bővül, ami oda vezetett, hogy mára ez már nemcsak egy játék, hanem egy élő és végtelenül gazdag univerzum, amelynek az egyik kicsúcsosodása, hogy most sorozat készült belőle.

A LoL egy alapvetően öt az öt elleni online játék, ahol egy pályán harcolva az ellenfél tornyait ledöntve kell eljutni a másik bázisáig, hogy végül azt is elpusztítva megnyerjük a meccset. Amikor 2009-ben útjára indult, ezt még húsz hőssel tehette meg az ember, a szám mára viszont százötvenhétre nőtt. Mindegyik karakter különböző szerepekben jó, hősi képességeik használatának elsajátítása változó nehézségű, de ami a sorozat szempontjából a legfontosabb: saját háttértörténetük van. Ezek megtalálhatók írásos formában (novellaként a LoL hivatalos honlapján), képregényben, de sok hőshöz készítettek animációs kisfilmet (például az Annie nevű kislány eredettörténetét egy majd hétperces rövidfilmben ismerhetjük meg), ami igényességében nem maradt el a mostani adaptációtól. Így valójában minden abba az irányba mutatott, hogy a játékot gondozó Riot Games idővel szintet fog lépni, és elkészíti a saját sorozatát.
 

Még számomra – aki a fantasy világában avatatlan vagyok – is világos, hogy hová vezetnek a gyökerei a legtöbb karakternek, honnan ihletődtek a készítők, így a sorozattól sem érdemes forradalmi újításokat várni ezen a téren. Sőt, gyakorlatilag maga a játék is egy Warcraft III-mod (a játékhoz készített rajongói játékmód, ami eltér az eredetitől, de annak alapjaira épül) koppintásának indult.
 

A számítógépes játékokat feldolgozó mozgóképek nem adtak túl sok okot a bizakodásra, elég csak a Warcraft- vagy az Assassin’s Creed-adaptációkra gondolni. Mindkettő hatalmas rajongótáborral rendelkező franchise, páratlanul gazdag és izgalmas világokkal, a filmváltozatok azonban mégsem tudták ezt megfelelően kiaknázni. Igaz, az utóbbi időben valamelyest javulni látszik a helyzet, hiszen például a DOTA nemcsak a LoL fontos elődje, de a szintén a Netflixre készült DOTA: A sárkány éve is korábban érkezett, mint az Arcane, ráadásul minőségben sem marad el tőle. Persze a LoL-t gyártó Riot Games és a sorozatot forgalmazó Netflix két vérprofi cég, amelyek egészen elképesztő marketingkampányt húztak fel az adaptáció köré. Bátran alapozhattak a százmillió körüli aktív játékosra, akik a világbajnoki döntő miatt egyébként is hetek óta LoL-lázban égtek. A kialakított hype-ból azonban egyértelmű volt, hogy nem csak ők a fő célközönség – ez pedig az egyik legnehezebb kihívás egy ekkora rajongótáborral rendelkező franchise esetén.

A keményvonalas fanokat egyébként is nehéz kielégíteni, pláne úgy, hogy az univerzummal éppen most ismerkedőknek is követhetővé kell tenni a végeredményt.

Az adaptáció a rengeteg hős közül egy megárvult testvérpár, Vi és Powder (a későbbiekben Jinx) eredettörténetét állítja középpontba – legalábbis elsőre így tűnik, de ennél jóval többet villant fel a sorozat. Egy felső és egy alsó világban játszódnak az események: az egyik Piltover, ahol jómód és béke uralkodik, míg a föld alatt, Zaunban a száműzöttek nyomorognak. Nem nehéz kitalálni, hogy a két világ közti feszültség idővel ki fog robbanni. Az első epizód nagyjából azzal van elfoglalva, hogy bevezessen bennünket ebbe az univerzumba. Mivel nem csak a rajongókat célozzák az alkotók, ezt a kötelező kört nem lehetett megspórolni, amit viszonylag könnyedén megugorik a pilot. Nem szeretné egyszerre az egész LoL-univerzum szabályrendszerét és történetét a nyakunkba zúdítani, hanem éppen csak annyit árul el, hogy minden érthető legyen, és a nézőt kíváncsivá tegye.

A későbbi részek ezzel szemben már gyorsan darálják a narratívát, a negyvenperces játékidő szinte fel se tűnik. Bár maga a LoL gyakran gyermetegnek hathat (sokszor tényleg az is), a sorozat nem finomkodik, és igyekszik szélesebb korcsoportra lőni. A videojátékon felnőtt idősebb generációk számára kellően sötét a hangulat, a készítők nem spórolnak a durvasággal. Nem agyatlan akcióról van azonban szó – az erőszaknak mindig megvan a helye és oka. Talán egyedül a humor hiányzik: bár az események alapján nincs sok ok a vidámságra, mert átlagosan ötpercenként hal meg valaki, mégis jót tett volna egy-egy komikus karakter vagy szituáció a végeredménynek. A főbb szereplők hamar a helyükre kerülnek, és az évad fő gonosza is felbukkan már az első epizódban, azonban a sorozat elkerüli a fekete–fehér, jó–rossz narratívát, ahogy a két világ között meghúzódó feszültség esetén sem szorítkoznak egy igazságra az írók.

Talán éppen ebben rejlik a sorozat ereje: a játék kínálta alapszituáció szabadságának kreatív felhasználásában. A LoL-narratíva-szinten nem kínál sokat – adott két ellenséges tábor a folyó két partján, amelyek egy játék erejéig háborúban állnak egymással. Az Arcane ezt a nem túl eredeti alapötletet tölti meg élettel, mégpedig úgy, hogy hű marad a játék és a játékmechanika szellemiségéhez. Ez pedig a karakterekre is érvényes. A LoL-ban a játékos mindkét oldalon harcba szállhat bármelyik hőssel, nincs lehatárolva, hogy melyek közül válogathatnak a piros és a kék csapat tagjai.

A sorozat ezt a két világ átjárhatóságával modellezi, elsősorban azokon a szereplőkön keresztül, akik a történet során átállnak a másik oldalra.

Jól példázza ezt mester és tanítványa, azaz Heimerdinger és Victor sorozatban bejárt útja. Victor az alsóvárosból küzdötte fel magát, hogy Heimerdinger – Piltover egyik alapítójának – segédje legyen. Az évad végére pedig a professzor a zauniaknak ajánlja fel a szolgálatait, miután megfosztották a tanácsosi címétől a felsővárosban.

Ahogy a játék világa sem épp az eredetiségéről híres, úgy a sorozat fő narratív elemeit is láthattuk már sokszor (egymás ellen forduló testvérpár, elnyomó-elnyomott világok harca) a történet mégis sodor magával, és egy új világba kalauzol minket, ami nemcsak izgalmas, de kifejezetten szemkápráztató vizualitással tárul elénk.

Az eddigiek alapján úgy tűnhet, hogy az Arcane tökéletesre sikerült, azonban van egy apróság, ami elsőre akár dicséretnek is hangozhat. A kilencrészes első évadot hármas egységekre tagolták (ilyen adagolással is tette őket elérhetővé a Netflix), így a néző óhatatlanul is e felosztás mentén fogja értékelni a látottakat. Így pedig sajnos elkövették azt a hibát, hogy az évad túl hamar ért fel a csúcsra. Az első etap fináléja annyira magasra rakja a lécet, hogy a későbbiekben már nem is sikerül megugrani.

A Riot és a Netflix sikerrel lavírozik a két célcsoport, azaz a laikusok és a keményvonalas rajongók között. A játékosok imádják az Arcane-t: rengeteg teória kapott szárnyra, és igen élénk a diskurzus a sorozat körül. Amikor valamelyik epizódban feltűnt egy korábban ismeretlen karakter, egyből elindult a találgatás a rajongói fórumokon, hogy melyik játékbeli figura megfelelőjét láthatjuk. Ezekre sokszor elrejtett utalások, például egy ruhadarab vagy egy kiegészítő vezették rá a rajongókat. A készítők tényleg mindent megtettek a kegyeikért: a főcímdalhoz a legközkedveltebb LoL-világbajnoki indulót jegyző Imagine Dragonst szerződtették, az epizódokat pedig telepakolták apró easter eggekkel (rejtett utalásokkal), amelyeket egy játékos könnyen beazonosíthat, ám ha az új nézők átsiklanak felettük, lényegében semmit sem vesztenek.

Bárkinek bátran ajánlható tehát a sorozat, míg az animáció szerelmeseinek vagy a fantasystílus kedvelőinek egyenesen kötelező. A játékosoknak – vagy ahogy a LoL-ban hívják őket: az idézőknek – ráadásul olyan igazi csemege, amit kár lenne kihagyni.

A sorozat adatlapja a MAFAB-on