Varázslatos világok – Kritika a Shadow and Bone – Árnyék és csont című sorozatról

Leigh Bardugo Grisha-könyvtrilógiájának adaptációja a sorozatipar régi adóssága, melyet nagy várakozás övezett. A korábban magyarul is megjelent irodalmi művek roppant népszerűek a célközönség körében, a hazai érdeklődők ráadásul különösen kimerítően kaptak információt a készülő műről, hiszen a sorozat jelentős magyar részvétellel készült. A honi kötődésekről csak annyit, hogy ha nem is hobbink, hogy minden nemzetközi produkció stáblistáját végigolvassuk, találunk-e magyar neveket, ebben az esetben érdemes legalább a produkció IMDb-oldalát megtekinteni, hogy egy kicsit büszkék lehessünk, mennyi remek szakemberünk dolgozott a sorozaton. Sőt, megéri a színészek között is keresgélni!

Akinek teljesen ismeretlen a Grisha-univerzum (vagy Grishaverzum), annak igazán izgalmas felfedezést jelent majd a sorozat sokfélesége. Ha a Trónok harcában érdekesek voltak Martin kitalált világának sajátosságai, akkor az Árnyék és csont talán abból a szempontból még izgalmasabb, hogy Bardugo univerzumának elemeit távolról, de ismerhetjük történelmi tanulmányainkból. Így akár valamiféle alternatív történelemábrázolásként is felfoghatjuk a sorozatot, bár kétségkívül nem olyan erős ez a vonal, mint például az Európa a jövőben esetében. Ám így is könnyen párhuzamot vonhatunk a Ravka birodalom története és a 19. századi cári Oroszország sajátosságai között. Sőt, a sorozatbéli Shu Han birodalom – amiről az első évadban még kevés szó esik – rögtön Kínára emlékeztet, Ketterdam esetében pedig az egy-két évszázaddal korábbi Rotterdam vagy Amszterdam hangulata sejlik fel.

A történet főszereplője két árva, Alina és Mal, akiknek nincs más biztos pont, mint egymás jelenléte, így meg is tesznek mindent, hogy együtt maradhassanak. Ez onnantól kezdve válik egyre nehezebbé, amikor Alináról kiderül, hogy különleges képesség birtokában van, ami talán az egész ismert világ jelenlegi helyzetét megváltoztathatja. A legfőbb problémát az az árnyékzóna jelenti, ami kettészeli a kontinenst, áthaladni rajta pedig igen veszélyes a benne élő emberevő szörnyek miatt – azonban Alina fényidéző képessége talán felszámolhatja ezt a „no-go” területet. Ahogy közeledünk ahhoz, hogy mindez kiderüljön, egyszerre elkezdenek az eddig egyértelműnek látszó dolgok bizonytalanná válni. Nemcsak Alina és Mal kapcsolata, de a lány képességének határai és a harmadik főszereplő, Kirigan tábornok személyének valódi kiléte is kezd kibontakozni a néző számára.

Az Árnyék és csont szakít a sorozatok kicsit gyorstalpalónak érezhető információátadási szokásaival és inkább hagyja, hogy egy-egy ponton magunkban agyaljunk, mivel nem kaptunk meg egyszerre minden információt. Ennek – a szimpatikus vonása mellett – dramaturgiai hatása sem elhanyagolható.

Így nemcsak az az érdekes, hogy mi lesz a következő esemény, hanem egyfajta felfedezési vágy is társul az élményhez, amit legtöbbször egy-egy könyv olvasása során érezhetünk.

Vágyjuk megismerni a szereplők történetének minden részletét – nemcsak azt, ami előttük van, de azt is, amit magukban hordanak.

A sprozat fantasztikummal telített történetében sokszor szembesülünk a valóság sarkos megjelenésével. Az alkotók ezzel ellentételezik azt, hogy egyszerűen tinifikcióként skatulyázzuk be az alkotást, még ha van is benne szerelem, élesen kirajzolódik a jó és a rossz, sőt, láthatunk különleges képességeket és lényeket is. Igazi változatosság, hogy bár az Árnyék és csont témájában érinti a szerelmet és a párkapcsolatot, mégis sikerült majdnem egy egész évadot megúszni a „kötelező” szexjelenetek nélkül. Ugyanígy a mű előnyére szolgál az is, ahogy az erőltetett PC-irányvonalat kikerülik a készítők – bár abban az értelemben könnyű dolguk van, hogy az alapmű (saját mondakörének megfelelően) a sokféle világból egy helyre keveredő szereplők miatt az említett foglalkoztatási kérdés könnyebben, erőlködés nélkül teljesíthető.

A legnagyobb változatosságot és elégedettséget talán az hozza el a sorozat első évadában, hogy sikerült egy olyan pontra érkezni a „befejezéssel”, ami valóban lezárás, de egy új egység kezdete is egyben. A készítők nem azzal az utóbbi időben nagyon kedvelt megoldással élnek, hogy a csúcsponton hagyják abba a történetet, ezzel teljesen kikészítve a nézőt. Ellenkezőleg: a történet az utolsó epizódban elér egy erőteljes drámai csúcspontra, amelynek a lecsengését is láthatjuk, de még arra is marad idő, hogy az alkotók ezek után elhintsék a következő évadra szóló történetszálak első magvait. Ezzel éppen csak annyit mutatnak meg, hogy merre tovább, de semmi olyannal nem traktálnak, ami majd egy vagy több év múlva lesz fontos.

Az Árnyék és csont azoknak is ajánlott, akiket a varázslatos fantasyvilág kevésbé vonz: a sok remek színészi alakítás és a záróepizód dramaturgiai bravúrja miatt kihagyhatatlan darab.