Fél év távolság Azimut és Azimut között — Az Ethnofil utolsó lemezét hallgattuk

Kezdjük az alapoktól: a világzene nem létezik. A terminus egy okosan kigondolt marketingfogást takar, ami olyan zenei világot ír le, ami a mainstream vonulatoktól élesen elhatárolódva, kulturális értékeken alapul. És ezt a szó „nemzeti” viszonylatában értjük, bár ilyet félve írunk le 2020-ban. A világzenén belül is a magyarságot egzotizáló vonalon indult el több mint tíz éve az Ethnofil (továbbiakban a mostani nevét, az Odd ID-t használjuk) is, hogy ­– mostanra elhagyva a népzenei alapokat – egyfajta idegenvezetőként terelgesse a hallgatót az újabb stílusok kipróbálásakor megnyitott és felfedezett világaiban, mindig megújuló perspektívát nyújtva.

Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy már több mint tíz éve űzi az ipart, de az Odd ID épp ilyen. Az akkori tizenhét éves zeneszerető bagázs azóta nemcsak hogy nem unta meg a közös muzsikálást, de magukat fejlesztve csapatként is egyre erősebbek lettek. A Fülöncsíp (2011), a Kókuszmúzeum (2014) és a The Edge (2018) után tavaly ősszel jelentkeztek legújabb albumukkal, ami az Azimut nevet viseli. A kiadványokon nemcsak azért illik végigmenni, hogy életművüket jobban átlássuk, de az elnevezések is elég beszédesek: kezdetben magyar népi motívumokat használtak, megfűszerezve egy csipet eklektikával, és modern kontextussal fogyaszthatóvá tették a fiatalabb generációk számára is. Az évek során azonban a folklórt és a magyar nyelvű szövegeket egyre jobban maguk mögött hagyva dolgozták ki egyedi hangzásvilágukat, ami az atmoszférikus-pszicehedelikus irányból közelíti meg a nu jazz és a soul rigmusait.

Szóval lassan meg is érkezünk az Azimuthoz, amin a fentebb említett elszállós akusztikát egy földöntúli szimbólumrendszerrel fejelték meg az ifjú tehetségek, úgyhogy dőljünk hátra, és képzeljük el, hogy a világűrben utazunk a dallamok hátán.

Elecrtical

Nem árulunk el zsákbamacskát, ha azt mondjuk, hogy ez egy elektronikusabb szám, amin kifejezetten érezni azt a soulos érdeklődést és elrugaszkodást, amit fentebb ecseteltünk. A soul, a nu jazz és az elektronika finomhangolásával elég sokan foglalkoznak a globális színtéren (például Mura Masa, James Blake – a teljesség igénye nélkül), és hallhatóan az Electricalban is egy ilyen próbálkozással találjuk szembe magunkat. Azon lehet vitatkozni, hogy ez mennyire épül bele organikusan a dalba, vagy mennyire áll jól neki. Véleményünk szerint ha már van egy ennyire erőteljes szinti, ami elviszi a hátán a hangulatot, jobban belekomponálhatták volna a dalba, mert gyakran az az érzésünka hallgatása közben, hogy nem tudunk egyszerre az összes részletre figyelni, olyan sok minden történik. Emellett sajnos nagyon kiütközik a produceri kéz hiánya a koncepció kialakításában és a dal kibontásában – ez egy „hazai” probléma: sajnos a zeneiparunk nem fordít kellő figyelmet az ilyen szakemberek képzésére, ami az itthon felvett anyagok csaknem mindegyikén meg is hallatszik. Azonban a nyers hangzás betudható erénynek is, és vegyük hozzá, hogy a track egy alkotótábori jammelés eredménye. Az Electricalből egyébként remek kezdőszám vált, azonban kellő progresszivitásával felkelti a figyelmünket.

Azimut

Az albumon másodikként következik a címadó dal, ami sejtető, melodikus vokalizálásból vált át egy London Grammarre emlékeztető dob-zongora duójára, aminek dinamikáját és erejét valószínűleg a ritmusszekció rockos hátterének köszönhetjük. Az Odd ID tagjainak beszámolója alapján az angol szövegeket utólag kapja meg az énekesnő, a felvételkori hümmögést Mensa konvertálja szavakká. Bár néhol nagyon élesen külön tud válni a ráénekelt verzió az eredetitől, itt szépen simul rá a pont-hogy-nem-patikamérlegen-mért Okos Viola-hang. Az atmoszféra, amit a tagok között egyébként csak elképzelni tudunk, itt kifejezetten tapintható: a címhez híven valóban egy kozmikus produkció fültanúi lehetünk, ami az egyes zenészek tehetségéről ad tanúbizonyságot. Na és hát ne felejtsük el megemlíteni a végén azt a szintiszólót, amit az Electricalből hiányoltunk. Mennyire szép munka! Ezt nem is kell jobban bizonygatni, inkább beszéljen a dal live session változata.

All Clear

Az Electrical mellett az All Clear az a szám, amelyet a jammeléskor felvett állapotában őriztek meg. Ha egy szóval kéne jellemezni, akkor az a „repülés” lenne, de ha többel, akkor nagyjából ezek: hullámzó dobok, cikázó fuvola, mámoros ének. Ilyen lehet, ha megszűnik a gravitáció – teljes súlytalanságban lebegünk oda, ahova az ex-Ethnofil repít minket.

Közel

Meg is érkeztünk a lemez első magyar nyelvű számához, és azt kell mondanunk: hála az égnek! A Dalfutárban volt az a rész, amikor Király Linda és a Subscribe zenekar megpróbáltak egymás kedvére hörögni, és az énekesnő szájából elhangzott a legbölcsebb gondolat talán az egész műsorban: az angol és magyar éneklés között hatalmas különbség van, az idegen nyelvű szövegeket nem lehet magyarul elénekelni. Valahogy érződik, amikor egy zenekar – bár nemzetközi piacra készíti a termékeit – magyar fejjel indul neki egy dal megírásának. Az Azimutnál már említettük az angol nyelvű dalszövegek születésének folyamatát, és amíg nem halljuk meg az első anyanyelvi számot, nem is tűnik fel, mennyire nem illik rá a szöveg a dúdolt dallamra. Eredetileg az Anima Sound System jegyzi eredetileg a Közel a szerelemhez című számot, a feldolgozást pedig a zenekar felkérésére készítették annak jubileumi, Anima és Animus című lemezére. A szöveg erős és sokat sejtető atmoszféráját próbálták meg jobban kibontani egy újrahangszerelt változat segítségével – szerintünk sokkal jobb, mint az eredeti.

Kalitka

Mintha visszamenőleg meghallották volna a jajkiáltásunkat, hiszen ismét egy magyar nyelvű dal következik. Ráadásul az albumon először találkozunk szembe az Odd ID gyökerei előtt áldozó folklór motívumokkal, plusz van benne szinti és elektronika! Külön jó, hogy a dalszöveg egy népszerű motívumrendszerre épül, aminek átdolgozását legutóbb az Elsőszámú Emberiség Ellen Elkövetett Merénylet, azaz a NOX előadásában hallottuk még a kétezres évek második felében. Alapból nem támogatjuk a népzene bármilyen más műfajjal történő vegyítését, de ez a kivétel, ami erősíti a szabályt.

Paradise

Egy kis funk, egy kis soul, fúvós szekció, hát baromi jó elterpeszkedős szám lett ebből – gondoltuk ezt a két és feledik percig, ahol hirtelen megtörik a harmónia, és kételyként úszik be a pesszimizmus a képbe, mert már megint a felét sem érteni annak, ami a számban történik. Mindig rá kell jönnni, hogy a zenével nagyon jól lehet többet megtudni az érzelmekről, de a tényközlésre egyszerűen a legalkalmatlanabb eszköz. Tehát ha a gyerekednek ezzel a számmal magyaráznád el a bűnbeesés történetét, akkor inkább ne tedd! Számunkra végig homályos maradt a narratív perspektíva: lassan három perc eltelt a dalból, és még mindig nem érthető, hogyan tértünk vissza a Földre, azon belül is a bibliai időkbe, amikor olyan jól elvoltunk az Elektrofolk bolygón. Néhol furcsa az album felépítése is: sokszor fárasztónak hat a dalválasztás, nem teljesen koherens a felépítés. Hál’ istennek hamar újabb műfajváltáson esünk át – egy klasszikusabb jazz felé úszkálunk, ahogy egyre gyorsabb tempóban haladunk a végefőcím felé.

Szomjas a szám

Egy Karády-klasszikussal búcsúzunk az Odd ID negyedik nemkonceptalbumától, vagyis csak az alap klasszikus, a feldolgozása korántsem az. A Szomjas a szám lassan, de biztosan építkezik a tökéletes hangzás irányába – talán a szöveg is hozzátesz ahhoz, hogy ennyire tüzetesen végigkísérhetjük az atmoszféra kibontakozását. Számunkra az albumon hallható verzió helyett itt is a Petőfi TV Akusztik felvétele volt a jégtörő, bár nincs az a felvétel, ami a tagok közötti dinamikát és hangulatot megfelelően tudná átadni.

((Beágyazott videó: https://www.youtube.com/watch?v=eNzNpcua2YM ))

Épp ezért aki a leírtak alapján kedvet kapott az Odd ID élő koncertjének meghallgatására, annak szerencséje van: most szombaton ugyanis a Trafóban lépnek föl a Nunki Bay Starship társaságában. Azonban itt fontos megjegyeznünk, hogy a koncerten az új formáció négyfős verziója szerepel majd, de múltba révedés és jövőbe tekintés egyaránt várható.