Háttal a szögesdrótnak – kritika Babarczy Eszter A mérgezett nő című novellafüzéréről

Az egyetemi oktatóként, műfordítóként, eszme- és művészettörténészként ismert Babarczy Eszter novellafüzérének első meglepetése, hogy nem egy műveltségét fitogtató entellektüel írásait olvassuk. A mérgezett nő borítóján, ha nem is egy kékharisnya, de egy kék háttér előtt merengő nő áll, aki hátat fordít a szögesdrótoknak (és az olvasóknak), melyek úgy ágaskodnak, mint a tilalomfák. Hogy mérgezett volna? Talán kicsit megbolondult, talán kissé szembemegy a társadalmi elvárásokkal, aztán kontyba fűzi a haját. Annyi bizonyos, hogy Babarczy karakterei fokozatosan esnek át a nőiség felfedezésének és megélésének társadalmi elvárásokkal teli, kényszereket szülő állomásain, úgymint a punci felfedezése, a copf, a Barbie, a fürdőruhafelső, a melltartó, a testsúlypánik, a szempillafesték, a mammográfia, az abortusz, az orgazmus és a fogamzásgátlás.

Problémaérzékenységük és tematikájuk miatt ugyan szorosan összefüggnek, de a huszonkét darabból álló novellafüzér nem áll össze regénnyé, ugyanakkor a rendezőelv mégis mintha egy felnövéstörténetté alakítaná a korpuszt – a szövegek a gyermekkortól az öregkorig, a mellékszereplők sorsán keresztül a Szép halál kivitelezéséig ívelnek.

A különféle terjedelmű és nyelvi megalkotottságú novellák három csoportba sorolhatók. Vannak az önéletrajziság hatását keltő szövegek, amelyekben mintha egyetlen személyiség fejlődését követnénk nyomon (Nagymama, Nyaralás, A levél, Anyu, Szép halál, A mérgezett nő, A tárgyak beszélnek) . A kötet legkomplexebb nemi identitástörténete is ebbe a csoportba sorolható, a Mell-blog. Különlegessége a párhuzamokkal, ellenpontozással és idősíkváltással játszó szerkezet: „A mellek útjai elváltak. Egy mérettel nagyobbra cserélem a melltartóimat, ő pedig büszkén mutatja, milyen csinos protézist lehet kapni a régi melltartóba.”

Egy másik blokkot alkotnak a különféle, pszichológiailag igencsak megterhelő problémákkal és jelenségekkel foglalkozó, kissé irányzatos írások: Emlékpogácsa (anorexia, bulimia), Az alagút (kábítószeres trip), A pokol (vásárlásmánia), A kisolló (önsértés/falcolás), Voland (magány), Vigyetek haza (demencia és időskor). Továbbá olvashatók a kötetben olyan novellák is, amelyek azzal hívják fel magukra a figyelmet, hogy egy-egy érdekes sors- vagy életesemény lehetőségét gondolják végig (Sennyei Ilma eltűnt), illetve szürreálisba csúszó szexuális fantáziákat (Az erőszak nyelve, Itáliai utazás) visznek színre.

Az Itáliai utazás a legemlékezetesebb novellák egyike, kitüntetett figyelemre méltó sajátossága az érzéki kaland utáni vágy, illetve az attól való félelem megragadásában rejlik. Ebben Babarczy jó arányokban adagolja a valószerűt és a fantáziát – így csúszik át szereplője az érzéki kalandtól az erőszaktevés mezsgyéjére, és mindehhez két becketti figura (egy impotens és egy domináns) statisztál. A legmegkapóbb szövegekben – ilyen még például A levél is – a vágyak és a félelmek közel kerülnek egymáshoz, a határátlépés már-már prostitúcióval fenyeget.

Babarczy kötetének legkomplexebb darabja műfaji és társadalmi szempontból mégis egy egzisztencialista detektívnovella, mely egy tanárnő eltűnéséről szól. A Sennyei Ilma eltűnt prózanyelve a jegyzőkönyvek stílusát idézi, de tétje nem egy bűnügy felderítése, hanem egy autonóm ember eltűnésének, a társadalmi intézményrendszerekből való kivonulásának a feltárása.

Miért hagyja valaki maga mögött a hivatását és szeretett diákjait? Miért nem való egy őszinte levél a gyerekek kezébe? Hogyan mérgezné meg az igazság őket?

Babarczy kliséktől mentesen, pontosan ábrázolja, hogy az évtizedek óta tartó értékválság (a tudás- és erkölcsalapú társadalomba vetett hit megrendülése) a pedagógusok meghasonlottságához vezetett, és egyre hiteltelenebb a „ne csalj-szeresd felebarátodat-ha szorgalmasan tanulsz, akkor viszed valamire” elvét közvetíteni. És ha így vesszük, akkor ez tényleg egy krimi – a bűntény elkövetője azonban nem egy személy: a történések hátterében a társadalom mulasztása áll.

A mérgekkel átitatott anya–lánya viszony ábrázolása is szembetűnő törekvése a kötetnek, de érzelmileg mégsem robbannak ezek a traumákkal teli történetek (Anyu, Szép halál), mert végig kontroll alatt marad a feszültség. Mindez higgadt és tárgyilagos hangot eredményez. Ettől az olvasó egyszerre lesz beavatott és egy analízis külső szemlélője. Babarczy szövegei – néhány kivételtől eltekintve – úgy hatnak, mint Brecht elidegenítő effektusai, de miközben Brecht kiszakít az élményből a reflexióhoz szükséges távolságtartás érdekében, addig Babarzcyt olvasva végig tudatában vagyunk a fikcionáltságnak. Valójában azért nem tudunk igazán egyetlen elbeszélővel és szereplővel sem azonosulni, mert a személyesség kilúgozásra kerül – érzékeljük a feszültséget, de a drámaiság megteremtéséhez, pláne a katarzishoz hiányoznak a személyes bevonódást célzó és kiváltó részletek. Bár a novellák fontos problémákra irányítják a figyelmünket, az elbeszélésmód egérutat biztosít az olvasó számára, hogy könnyűszerrel távol maradjon a tragikus témáktól.

Az érzelmileg kopár világ megteremtésének egyik eszköze a jó ritmusú, precíz prózanyelv is. Alig találni költői képeket, kivéve a Szabó T. Anna Törésteszt című kötetének líraiságát idéző Emlékpogácsa és Az erőszak nyelve című szövegeiben, illetve A mérgezett nőben, mely címadó volta ellenére (vagy talán pont ezért?) stilárisan túlburjánzó, zabolátlan: „Álljon itt egy kis ima. Csorgasson Isten ezen a ponton több derűt a szövegbe. Hogy a közönség szeme láttára kirobbanjon anyám mint virág és minden más, szivárvány járjon itt a szövegben…”

Babarczy könyve az értékrend, az ízlés és az életszemlélet jegyében nagyon eltérő befogadói tapasztalatokhoz juttat. Miközben a Nagymama, a Nyaralás vagy A levél hősével együttérzünk, másokról túl keveset tudunk meg ahhoz, hogy szimpátiával legyünk irántuk ( Itáliai utazás, Virágok). Egy-egy elbeszélői szólam is elidegenít: „Ringó járás, melltartó, testsúlypánik? Csekk. Sajátos férfitekintet, fenék és mell kitüntetően letapogatva? Megvolt. Szempillafesték és abortusz? Megfelelt, bár fordított sorrendben. Begyulladt spirál és elveszített fogamzásgátló? Kipipálva. Tettetett orgazmus? Bármikor.” (A mérgezett nő) Az elbeszélésmódból is az következik, hogy lehetnek ritka madarak, akiknél a nőiség megélésének egy-két traumatikus pontja kimarad, de nem ez a jellemző. És talán ezért is olyan zavarba ejtő az, hogy az életesemények morális megközelítése csak ritkán merül föl. Ehelyett azt sugallják a szövegek, hogy ezekkel a helyzetekkel minden nő találkozik az élete során.

Ugyanakkor mintha végül A mérgezett nőt is bedarálná a programkövetés, hiába állítja az ellenkezőjét: „[A] nővé válás nem szükségszerű és nem programszerű. Elakadhat, elágazhat, benőhet és kifakadhat. Ez történt velem.” Látszólagos, illetve csak ideiglenes a lázadás. Babarczy elbeszélőinek nem sikerül kitörniük a hagyományos női szerepekből – talán nem elég bátrak hozzá, nincs elég fantáziájuk, vagy a biológiai kódoltság nem hagy túl nagy mozgásteret: „Ahogy visszanézek, valahol negyven és ötven között mégis nő lettem a végén. Hosszas ellenkezésem elsimult, a kitartó vágy, hogy nem lehetnék-e más, nem éppen férfi, de nem-nő, mínusz-nő, elillant.”

A kötet végére az csapódik le az olvasóban, hogy az álmokkal és érzéki vágyakkal teli nő ott ragad a normák drótkerítése mögött – erre utal Féder Márta ízléses és értő borítóképe.

A könyvben megjelenő elbeszélők nélkülözik a „programoknak” ellenálló gondolkodást, sokkal inkább kompromisszumkészek, mintsem lázadók, és emiatt a kötet is veszít a jelentőségéből. Babarczy műve nem lesz igazán tabudöntögető, nem sokkol úgy, mint az Árvácska vagy a Nincstelenek. A nemek felett álló írói ambíció dacára valami elillan.