„Az alkotói ambíció nem nyomhatja el a film alanyát” – Interjú Bakony Alexával, a Tobi színei című film rendezőjével

Első egész estés filmed egy magát női testbe született fiúként értelmező lány történetét mutatja be, méghozzá a dokumentumfilm műfajában. Miért döntöttél e forma mellett?

Egy dokumentumfilm elkészítésekor folyamatosan rugalmasnak, nyitottnak kell lenni, hiszen nincs egy kész forgatókönyv, amihez igazodni lehetne. Igazán nehéz munka, hogy a valóság különböző elemeit történetté formáljuk. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen sokat tanultam erről, főleg Almási Tamástól, aki megismertette velünk a creative non-fiction fogalmát, amely maximális igényességgel tervezett dokumentumfilmekre utal, szinte játékfilmszerű történetmeséléssel. Aki ilyen alkotásokat szeretne látni, keresse a Maysles-fivérek (Grey Gardens, Salesmen) vagy Kerekes Péter (66 Szezon, Cooking History) filmjeit – többek között engem is ezek a címek inspiráltak, hogy létrehozzak valami mást, mint amit megszoktunk.

Közel öt évig készült a film, majd’ hatvan hónapon keresztül jártatok a bemutatott családhoz. Mindez alapos munkát feltételez.

Nagyon jó kapcsolatba kerültem Tobival, a film központi szereplőjével, édesanyjával, Évával és édesapjával, Zoltánnal. Ehhez időre volt szükség. Rengeteg beszélgetés előzte meg a közös munkát, sokat meséltek a forgatások előtt. Hiteles módon akartam bemutatni, hogyan zajlik az életük. Azt viszont mindennek ellenére, magától értetődő módon nehéz volt megszokniuk, hogy egy operatőr, egy hangmérnök és egy rendező van jelen az életükben időről időre, de szerencsére hamar belerázódtak a helyzetbe, és élvezték a forgatásokat.

Instruáltad a szereplőket?

Sosem adtam arra vonatkozó utasításokat, hogy mit tegyenek, hogyan viselkedjenek. A személyes kapcsolat által már jól sejtettem, milyen érzéseik vannak, mi jár éppen a fejükben, milyen eseményre készülnek. Olyan közeget kellett teremtenem a stábbal, hogy abban önmaguk maradhassanak. Nagy segítség, hogy az SZFE-n sok etikaóránk volt, és már úgy álltam hozzá a családhoz, hogy ők ne sérüljenek. Ugyanakkor mindig óriási felelősség hárul a rendezőre, aki közel kerül a bemutatott személyekhez.

Napról napra tudatosítanom kellett magamban a forgatás alatt, hogy a művészi szándék, az alkotói ambíció nem nyomhatja el a film alanyát mint embert. Mert az élet az első, a film a második.

Ezt a mentalitást vidéken bizonyára jobban értik, ahol sokkal szorosabb, személyesebb és szeretetteljesebb kapocs fűzi össze a közösségek tagjait. Te pedig nem elhanyagolható hangsúlyt fektettél a filmben a falusi lét bemutatására.

Az identitásomhoz hozzá tartozik, hogy vidéken születtem, ráadásul a családom egyik része Zalaegerszegen él, míg a másik Szabolcs megyében, ezáltal jól ismerem a periférikus falvakat, és örülök, hogy van egy rálátasom a vidék igazi arcára. Ennek is betudható az azonosulásom Tobival. Jól tudom, milyen az, amikor az érettségi utáni nyáron a szülők felköltöztetik a gyereküket a fővárosba, hiszen átéltem, milyen egy kistelepülésről Budapestre költözni. Fontosnak éreztem, hogy ennek hangot adjak a filmben, ahogy azt is szerettem volna megmutatni, hogy az elfogadás szerencsére vidéken is egyre általánosabb, az LMBTQ-embereket támogató szülők száma pedig nagyobb, mint gondolnánk, legyünk bármelyik térségben.

Nem őszültél bele a nyersanyag rendezésébe, kiválogatásába?

Rudas Mariannak köszönhetően nem, ő a film vágójaként elképesztő profizmussal segítette az alkotást. Illetve nem forgattuk túl a filmet, naponta két-három órás etapokat vettünk fel. Ebben az időintervallumban maximális koncentrációval dolgoztunk. Megszűnt a világ, nem zökkentett ki, és nem is zökkentethetett ki semmi.

A forgatás és a vágás párhuzamosan haladt, így az évek alatt sok munkával elnyerte a végső formáját a film.

Tehát egy jó dokumentumfilm titka a fegyelmezett munka?

Nem elhanyagolható, de természetesen ennél több összetevőből áll. A munka mellett fontos, hogy milyen emberi kapcsolat alakul ki a szereplők és a készítők között, valamint a stábon belül is. Hiszen amennyiben mindenkinek fontos a film, az érződik a végeredményen is. Illetve sokszor nem elég, ha egy alkotás jól sikerül, nagyon fontos, hogy az emberek halljanak róla, és megnézzék. A forgatást megelőzően különböző nemzetközi dokumentumfilmes pitchfórumokon is bemutattam a filmtervet, valószínűleg részben ennek is köszönhető, hogy a Tobi színeit több neves fesztiválra hívták az elmúlt időszakban (BFI Flare London, Biografilm Bologna, ZagredDox). Fontosnak tartom, hogy nemzetközi szinten is halljanak az emberek a magyar dokumentumfilmekről, ahogy erről a filmről is. Továbbá remélem, hogy a hazai közönség is szeretni fogja Tobi és a családja történetét.