V, mint győzelmi vízió – kritika a Beethoven V. című táncelőadásról

Járvány ide, járvány oda, a művészetnek és az alkotásnak nem lehet korlátokat szabni. A tavaszi pandémia alatt online térben alkotott Buenos Airesből Roberto Galvan és a GG Tánc Eger művészei. Az eredményt az őszi korlátozásoknak köszönhetően minden érdeklődő szintén online, biztonságos körülmények között tekintheti meg. Beethoven V. szimfóniája 2020. december 3-án a Nemzeti Táncszínház Táncszínház On programsorozatában volt látható.

Roberto Galvan argentin táncművész 1992-ben készítette el legendás koreográfiáját Piazzolla zenéjére, Koncert tangóharmonikára címmel az akkori Szegedi Balett csapatával, amelyet idén februárban felújított a társulat. Ebben a híres előadásban szerepelt Topolánszky Tamás, a GG Tánc Eger művészeti vezetője, aki felkérte Galvant egy újabb alkotásra: az V. szimfónia életre keltésére, ezúttal a saját színházában. Beethoven 1804 és 1808 között íródott szimfóniájának kezdő négy ütemét nincs ember, aki ne hallotta volna már, hiszen az egyik legismertebb zenei motívum „a Sors kopogtatása”.

Erős nyitány, amelyet az 2020-ban bemutatott előadásban Nietzsche Im-igyen szóla Zarathustra előljáró-beszédének 5. részlete előz meg az utolsó emberről Baranyi Péter színművész hangján, megteremtve az est fojtott, dekadens hangulatát.

„Óh jaj! Eljövend az idő, mikoron az ember már nem szül csillagot. Óh jaj! Eljövend az ideje a legmegvetettebb embernek, a ki már magát sem tudja megvetni. Ime megmutatom nektek az utolsó embert.”

Ellenfényben kezdő emberi árnyak – nyolc uniformizált, nemiségétől megfosztott figura fakó-matt bordó trikóban és sötét tréningben egy indulattal teli, homogén masszaként létezik. Az online közvetítés látószöge lehetőséget biztosít a térformák dinamikus változatainak észlelésében: végigfolynak az erőt, lendületet sugárzó mozdulatok a hullámzó tömegen. A mozgásanyag egy újító elegy, amelyben a kortárs tánc mellett megjelenik a street dance és a hiphop, és a jellegzetes rugózós ugrások, mutogatások egyaránt erősítik a forradalmi légkört. Galvan az egri munka kapcsán azt nyilatkozta: évek óta foglalkoztatja a gondolat, hogy erre a zeneműre készítsen koreográfiát, és most a zeneszerző születésének 250. évfordulója, valamint jelenünk forradalmi hangulata megihlette őt. Az előadással célja reménységet adni, hiszen a fény győzedelmeskedik a sötétség felett.

A négy tételből álló szimfónia a koreográfiában is négy részre különül el, bár a második és a harmadik egy nagyobb egységként is értelmezhető. Az első és az utolsó tétel mozgásanyagában a vitális indulattal teli, pimasz, fiatalos világ kap teret, míg a középső rész egy falatnyi groteszk humorbonbon. Kurt Schwitters Anna Blume-nak című dadaista szerelmivers-paródiáját egy hatalmas kivetítőn mondja el Baranyi Péter, majd figyeli a szerelmes balerina (Kelemen Dorottya) mozdulatait. Az ízetlen tréfa végére szinte sajnáljuk a lányt: a magasztos zene mellett az eltúlzott tütüben, görbe tartással, furcsán nyitott szájjal, esetlenül mozgó táncos szemében megcsillanó könnycsepp megható. A vers az őrület és a káosz jelképe, amelyre a Zarathustra-szöveg is tökéletesen illeszkedik.

Az előadás három alappillére is a forradalmi attitűd, a groteszk őrület és a káosz.

Mindezt hevíti tovább a negyedik tétel és oldódik a fénybe elméletileg, azonban a keretes szerkesztés egy kék ellenfénybe vezeti a táncosokat, míg egy arctalan, fekete-kék tablóképpel zárul az utolsó akkord. A kékség jelentése értelmezhető az előadás elkészülésének speciális mementójaként: egy óceán választotta el a koreográfust és a táncosokat, ugyanakkor a digitális világ kéksége adott lehetőséget, hogy ez a produkció létrejöhessen, továbbá a közvetítő csatornát (streaming) is a kék fény biztosítja – pimasz és vicces egyszerre, akár egy dadaista alkotás.

A koreográfia a régi és az új világ párharcát hivatott felfesteni, Beethoven szimfóniája meghökkentő és újító volt a saját korában – ez a gondolatmenet validálja a hiphopelemek és az utcai táncok használatát. Maga a tény, hogy a koreográfus a virtuális térből instruálta a táncosokat, szintén egy újító alkotásmód, amelyet a digitális létezés lehetővé tesz. Azonban azt a fizikai kontaktust, az alkotó energiáját, személyes varázst és az argentin virtust, amitől lelke lesz egy ilyen produkciónak, semmilyen alkalmazás segítségével nem lehet letölteni. Így a második virtuális szűrőn keresztül – tekintve, hogy online előadást láthattak az érdeklődők – már csak egy nagyon kedves fiatal csapat maradt, akik rengeteget dolgoztak ugyan, de a Sors-szimfónia megtestesítéséhez szükséges szenvedélyt nem tudták monitoron keresztül közvetíteni.