„Mindenkivel dacolva belevágtam, mert az irodalom volt az életem” – beszélgetés Juhász Annával

„A Hadik Irodalmi Szalon (HISZ) kilenc év után befejezi működését” – adtad hírül Facebook-oldaladon. Milyen okok állnak a megszűnés hátterében?

Fontos egyet tisztázni, ami mára kikristályosodott: az Irodalmi Szalon csak a Hadikban fejezi be a működését, nem szűnik meg. Folytatni fogom a kilenc év munkáját. Természetesen értem a kérdést, nem szeretném megkerülni. Számomra nagyon nehéz ez a folyamat most, még akkor is, ha ez egy közös megegyezés, és ez az én döntésem is. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen döntés hátterében mindig sok tényező áll. Vannak közvetlen okok, és vannak akár egy-két éve tartó folyamatok, amik ezt befolyásolták. Ez a Hadik Irodalmi Szalon esetében is így történt. Most kollégáimmal együtt dolgozunk a Szalonért, azokért az elvekért, amiket saját magamnak is felállítottam. Igyekszem megőrizni azt a légkört és az értékekre, irodalomra való intenzív fókuszálást, amivel létrehoztam 2010-ben.

Személyes és koncepcionális ellentétekről is lehet olvasni a hírekben.

Én a munkámat szakmai alapon végzem mindenhol. A közös munka és együtt gondolkodás véget ért. Hiszem, hogy az Irodalmi Szalon egy olyan referenciapontja a Hadiknak, ami újranyitása óta ismét feltette a kávéházat Budapest kulturális térképére. Egyenrangú partnerként tekintettem magunkra. A Hadiknak 2010 óta a mai napig a Szalon a leglátogatottabb, legnagyobb visszhangot keltő rendezvénye. Erre nem szabadna azt mondani, hogy befogadott rendezvény vagy egy a sok közül.

Egészen friss hír, hogy László Imre újbudai polgármester nem akarja veszni hagyni az Irodalmi Szalont. „Úgy gondoljuk, hogy a Hadik Irodalmi Szalon műhelyét meg kell őrizni” – nyilatkozta. Ezek szerint gondolkodtok valamiféle közös megoldásban?

Igen. Nagyon megindító a számomra az elmúlt egy hét óta kapott sok száz levél, telefon, megkeresés, ami megerősíti a meggyőződésemet az irodalom szerepével és a Szalon jövőjével kapcsolatban. Megtisztelő, hogy a polgármester úr nyíltan kifejezte támogatását. Felvettük vele a kapcsolatot. Azért is fontos ez nekem – a személyességen túl –, mert Újbuda az otthonom: itt élek, az itteni közösségért is dolgozom. Megerősítést kaptam arra nézve, hogy az idei rendezvényeimet folytathatom, a kerület vezetése segít a megvalósításban, és 2020-ban, amikor jubileumi évbe lép a Szalon – tízéves lesz akkor –, kiemelt figyelmet is kap. Erre koncentrálok most a kollégáimmal, s már elindult a tervezési fázis.

Nincs most benned egyfajta űr?

Hogyne lenne. Szerencsére ez az űr akkora, hogy rengeteg új terv, lehetőség fér el benne. Rendhagyó irodalomóra programot kezdeményeztem idén épp azért, hogy még inkább bővítsem azok körét, akik belelátnak a magyar irodalom hagyományaiba. Ezt azóta a New York Kávéházban folytatom, amiért hálás vagyok a vezetőségnek.

A Hadik Irodalmi Szalon túlzás nélkül az életem fő műve. Minden szeretetemet, energiámat, tudásomat beletettem, önerőből segítettem a működését együtt a vendégekkel, a fantasztikus közönséggel, különböző támogatásokból.

Kilenc év nagyon sok idő. Százhárom estünk volt eddig, bejártuk az országot, és eljutottunk a HISZ-szel külföldre is. Három tényező számít, számított mindig: a szellemiség, a közösség és a helyszín. Most a helyszín változni fog, de a másik kettő nem, és bízom benne, hogy a harmadik is nemsokára megtalál minket. Amellett, hogy készülünk a tizedik évre, a kerület kulturális működésében is benne maradok, vagy egyre inkább részt veszek – ezekről a programokról is hírt adok a közösségi oldalunkon. Úgy tűnik, egy izgalmas időszak áll előttem.

Lépjünk kicsit vissza az időben, és nézzük, milyen céllal jött létre a Szalon, hol helyezkedik el a magyar kulturális/irodalmi életben!

A Szalon azért jött létre, mert gyerekkoromtól izgatott, mit tudok kezdeni az örökségemmel, pontosabban az irodalmi örökséggel úgy, hogy sok embert érjek el, és hatással legyek arra, hogy olvassanak. 2010-ben több szál futott össze: amikor a Hadik újranyitott, beléptem, és éreztem, hogy Karinthy, Kosztolányi, Déry egykori törzshelye lesz az, ahol megvalósíthatom az álmomat. Habár a legtöbb ember nem jósolt neki hosszú működést, én szinte mindenkivel dacolva belevágtam, mert az irodalom volt az életem. A Hadik mellém állt. Ma már nehéz elképzelni, de akkor nem volt ilyen „menő” olvasni, ki kellett taposnom az utat, megmutatni, hogy az olvasás nem magányos műfaj, hanem működik közösségben, diskurzus által, akár előadással színezve – ezt láttam otthon, és igazából csak ezt adtam tovább. A Szalon sikerét újabb helyszínek követték: New York Kávéház, Centrál Kávéház, Városliget Kávéház, Várkert Bazár, és rengeteg együttműködés galériákkal, múzeumokkal, intézményekkel. Ma már több ezer ember ül az esteken, akikkel közösséget alkotva mutatjuk meg, mennyire szeretünk olvasni.

Ma, a felgyorsult, modern világban miért lehet(ett) népszerű egy ilyen típusú rendezvény?

Pont azért, mert minden a lecserélhetőséget sugallja, pedig ez nem így van! Egy-egy verset csak Ady, József Attila vagy Pilinszky János tudott megírni, ők sem voltak lecserélhetőek, ahogy a mi életünk sem az.

Ráadásul szerintem a világ nem változik: bármi vesz minket körül, akkor is jó együtt lenni, egymás szemébe nézni, figyelni a másikra, beszélgetni vagy hallgatni. Az olvasás és az irodalom a csöndre is nevel, a belső csönd pedig nagyon fontos az életben.

Mely eredményekre vagy a legbüszkébb?

A Szalonnal nyertünk Highlights of Hungary-díjat, ami azért fontos nekem, mert kurátorok jelölnek, de végül a közönség szavaz, tehát egyszerre két elismerésnek számít. A legfontosabb emellett az, hogy kilenc éve nemhogy kevesebben járnának a Szalon-estekre, hanem egyre pezsgőbb élet alakult ki, folyamatosan bővül a táborunk. Irodalmat, kultúrát szerető és tisztelő emberekből egy valódi közösséget építettünk.

Emlékszel az első estre? Hogy kik voltak a vendégek, mi volt a téma, s milyen hangulatban telt?

A Szalon mindig „személyes ügy” volt – a témát az alakította, amit olvastam, akit figyeltem, akire felnéztem. Az első esteken Saly Noémi, Karinthy Márton, Szőnyi Zsuzsa, édesapám: Juhász Ferenc, Kányádi Sándor, Bächer Iván, Spiró György, Cserhalmi György, Esterházy Péter, Petrovics Emil szerepeltek. Az elejétől igazán illusztris vendégeink voltak, és szerencsére azonnal figyelt ránk a sajtó is.

Belőled az évek során ismert brand lett. Mennyire volt tudatos a személyes imázsod építése?

Tudatos „csak” egy dolog volt: az irodalom népszerűsítése. Nekem a munkám szinte teljesen kitölti az életemet. Az irodalomba beleszülettem, ez nemcsak lehetőség, de felelősség is. Édesapám, Juhász Ferenc életművét gondozom, tavaly filmet forgattunk és könyvet írtunk róla, szervezem az irodalmi esteket és összejöveteleket, tartok rendhagyó irodalomórát, járok könyvtárakba, két videoblogot forgatunk kollégáimmal. Örülök a több ezer követőnek, de legfőképp azért, mert így megmutathatjuk, hogy az irodalom milyen sokunknak világnézet.

Mit gondolsz, mi lehet(ett) a közönség bizalmának és lelkesedésének az oka?

Az, hogy bármilyen világ van, fontos a kultúra. Nekünk fontos. Hadd fejezzem be Édesapám szavaival: „Az olvasás nem játék. De kemény meditáció, konok lelkiismeret-vizsgálat, önmagunkkal való kegyetlen szembenézés, jellemünk próbája. Az olvasás bátorság is.” Ez a Szalon és a munkám üzenete. Ezt viszem tovább, bárhová is visz a jövő.