„Amire küldetést kap az ember, azzal kötelessége élni” – interjú Boros Misivel

Hogy indult az ősz? Jól gondolom, hogy nem a klasszikus módon, barátkozva az órarenddel és egyéb iskolai teendőkkel?

Jól! Tizenegy éves voltam, amikor bekerültem egy olyan körforgásba, ami felnőtt életvitelt kívánt tőlem, ezért az iskola háttérbe szorult. Azóta magántanuló vagyok, hiszen évente közel negyven-ötven koncertre kell felkészülnöm, ami önmagában is sok időt vesz igénybe, nem beszélve az utazásról vagy éppen a televíziós szereplésekről. Augusztus végén letettem a végzős osztályozóvizsgákat, így befejeztem a középiskolai tanulmányaimat, már csak az érettségi van hátra. Most éppen Budapestre készülök egy forgatásra. Idén ősszel indul a Virtuózok Visegrádi Négyek és Szerbia műsor, ahová mint szereplő kaptam meghívást. Ez egy nagyon különleges projekt, hiszen ez az első alkalom, hogy ezek az országok egy közös komolyzenei televíziós tehetségkutató keretében találkoznak.

A Virtuózok komolyan meghatározza az életedet.

Hat éve minden napomat, de ennek én örülök. Fontos számomra, hogy aVirtuózok-mozgalom szereplője lehetek. A Virtuózok Visegrádi Négyek és Szerbia műsorral kapcsolatban például nem kisebb művészek munkáival találkozok újra és újra, mint Liszt, Chopin, Dvořák, Janáček, akiket a zeneirodalom legnagyobbjai közé sorolunk. Látod, ez valahol nagyon szép, mert Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Szerbia egyaránt remek zeneszerzőkkel büszkélkedhet. Jó, hogy ennek a közvetítésében részt vehetek. Valamint hatalmas dolog, hogy ezáltal a komolyzene tágabb teret kap a közösségi médiában, nem beszélve a televíziós jelenlétről. Tudtad, hogy 2015-ben a Virtuózok hatására tizennégy százalékkal megnőtt a zeneiskolába jelentkező diákok száma? Ugyanebben az évben a produkció a legnézettebb műsorok közé tartozott, és ennek egyszerű oka van: a zene a legmélyebb és legigazabb úton tárja fel az érzelmeket. Kicsit olyan, mint a költészet.

Prózai hasonlat, hiszen a költészet napján születtél.

Igen, József Attila születésnapján.

Szerintem csodálatos, hogy amit a költészet szeretne átadni, azt sokrétűen, színesen és megfontoltan teszi – pontosan úgy, ahogy a komolyzene is.

Szeretem, hogy a klasszikus zene igényel téged is, engem is, egyszóval éhezi a hallgató befogadását, és most újból mondhatnám: pontosan úgy, mint a költészet az olvasóét. Ez azt jelenti, hogy aki zenét hallgat, nem direkt módon kapja meg a művészetet hatalmas hangerővel, üvöltve, hanem egy harmonikus kapcsolat által, amiben nélkülözhetetlen, hogy a hallgató befogadja a dallamot, majd értelmezze azt, és itt elkezdődik egyfajta építkezés, szellemi és lelki növekedés. De amikor mindez egyoldalú, vagyis megkapjuk az információt, bemegy a fülünkön, és ott megszűnik, akkor a zene csupán egy szükségtelen dologgá válik. Így igazán nincs sok értelme. Élhetek egy újabb hasonlattal a költészet kontextusában?

Nagyon szereted a költészetet.

Holott sokan nem is foglalkoznak vele, az iskolában pedig kötelező feladatként tekintenek a diákok a verselemzésre, mondván, kit érdekel a költő gondolatának a gondolata. Pedig a vers csak teszi a dolgát: mindent elmond, amit korábban nem tudtunk, és ezt teszi a zene is. Pontosan ezért épít. Mert a klasszikus zene szükségszerűen megkívánja, hogy reagáljunk rá, ha úgy tetszik, elemezzük. Ilyenkor igazán magasba emel. Viszont ehhez meg kell hallani, nem elég gyorsan túl lenni rajta, mint minden felénk érkező ingeren. Tessék, most itt van a kezünkben a telefon, villog, mert egyből kapjuk az információkat, és görgetni kezdjük, annyira belendülünk, hogy egy másfél perces videóra képesek vagyunk azt mondani: unalmas. Ez nagyon ijesztő, nem? És ebből a szempontból nem túlzás, ha azt mondom, igenis erőfeszítéseket kell tenni a zenehallgatásért, leülni és befogadni a játékot, nem pedig másodpercek erejéig hagyni, hogy átfolyjon rajtunk, mint egy inger a millió közül. Tudod, most igazán jó érzéssel tölt el, ha belegondolok, hogy azért van a Virtuózok, hogy erre tanítson.

Milyen művet javasolnál azoknak, akik most kezdtek el barátkozni a komolyzenével?

Liszt Un sospiro című darabját jó szívvel ajánlom erre a célra: viszonylag könnyen értelmezhető és befogadható, miközben nyilvánvalóan gyönyörű. Fontos, hogy aki még ismerkedik ezzel a műfajjal, ne rohanjon fejjel a falnak. Például bármennyire is a legzseniálisabb alkotások egyike Bartóknak a A kékszakállú herceg vára, a megértéséhez idő kell.

Maradjunk még a magyar irodalomnál! Erre Esterházy Péter azt mondaná: „bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá”.

Egyetértek Esterházy Péterrel. Nekem az Oratorium Balbulum a kedvenc művem tőle, amiben az is szerepet játszik, hogy Eötvös Péterrel közösen dolgoztak ezen a darabon: Esterházy a szöveget, Eötvös a zenét írta. Ott voltam a darab pécsi bemutatóján a Kodály Központban. Nagy élmény volt.

Mennyit gyakorolsz naponta?

Nekem egy átlagosnak vélt kamaszkort kellett félbeszakítanom a zenei pályám miatt. Naponta hat–nyolc órát gyakorlok tizenéves korom ellenére, de váltig állítom, hogy ez nem elveszi az időmet, hanem kitölti. Lehet, hogy emiatt hamarabb kellett felnőnöm, de nem bánom.

Úgy érzem, azt csinálom, amit kell, márpedig amire küldetést kap az ember, azzal kötelessége élni – ezért nem szabad extra dolognak tartani, hogy egy zongorista egész álló nap gyakorol, hiszen erre született.

Azt is meg merem kockáztatni, hogy ezt nevezzük kiteljesedésnek, és ezért van, hogy abszolút egészséges útnak látom a sajátomat. Minden ellenére nem kapkodás az életem, hanem tudatos gyakorlás.

A legfiatalabb hazai zongoraművészként hogyan tekint rád a szakma?

Nagyra becsülöm, hogy a komolyzenészek kölcsönösen elismerik egymás munkáját és véleményét. Azt tapasztalom, hogy a művésztársak esetében van egy korrekt, egészséges és kölcsönös, építő szándékú véleménynyilvánítás, amely a mester és tanítvány viszonyban is jelen van, és ami szerintem nagyon fontos, mert ez formál bennünket. Sok hazai és külföldi kurzuson voltam tanúja annak, hogy milyen sok mindentől függ valakinek a játékstílusa – ebből adódóan láttam egyet nem értést és azt is, hogy két külön véleményt megfogalmazó szakember közös nevezőre jut. De azt is világosan megtanultam, hogy nem minden arany, ami fénylik.

Ami viszont nélkülözhetetlen egy zenész életében a pályája elején, az a jó tanár és jó mentor. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan tanárnőm lehet, mint Megyimóreczné Schmidt Ildikó és olyan mentorom, mint Bogányi Gergely Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, akivel már több koncerten is felléphettem. Ez fantasztikus, mert közel harminc évvel idősebb nálam. Rengeteget tanulok tőle. Nagyra tartom az utat, amit megtett. Mérföldkő az életemben, hogy Kocsis Zoltán halála második emlékévében a Művészetek Palotájában rendezett emlékkoncerten játszhattam a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral. Nagy csodálattal tekintek az idősebb generáció képviselőire. Minden alkalom igazi ünnep, amikor egy ilyen emlékkoncerten játszom vagy, éppen egy nagy múltú művésszel adok koncertet.

Láthatunk téged a közönség soraiban is?

Természetesen, hiszen fontos, hogy az ember koncertekre járjon. Pécsre, a Kodály Központba (ami Európa egyik kiemelkedő koncertterme az akusztikája miatt) például gyakrabban járok, de a Zeneakadémiára és a Művészetek Palotájába is. Ha külföldön vagyok, mindig odafigyelek, hogy felfedezzem az adott ország művészetét. Nagy alkotóktól gyakran hallom, hogy egy-egy külföldi út során törekszenek a kulturális feltöltődésre. Bár erre most nincs lehetőség, de ugyanúgy ingázok, csak éppen az országon belül. Nemrég szereztem jogosítványt, és két hónapja az a megtiszteltetés ért, hogy a BMW Schneider Autóház nagykövete lehettem. Tudom, ez önmagában furcsa lehet, mivel még kiskorú vagyok – számomra is meglepetés volt, főleg, mert kissrác koromtól igazi rajongója vagyok az autóknak, mint minden fiú. Ezzel pedig egy nagy teherrel lett kevesebb, azt ugyanis csak kevesen tudják, hogy egy pályakezdő zeneművész bevétele egy az egyben különböző kurzusokra és a sok utazásra megy. Bármennyire érdekesen hangzik, de az autó ugyanúgy fontos a karrierem építése szempontjából, mint egy koncert, mert elengedhetetlen feltétele annak, hogy mindenhol ott legyek, ahol dolgom van.

Mi lesz az egyetemmel?

Tizenegy évesen felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe – ami nagy megtiszteltetés a számomra –, de akkor úgy döntöttünk, hogy még pár évet Pécsett maradok Megyimóreczné Schmidt Ildikó növendékeként. A jövőben Budapest mellett Münchenben képzelem el a tanulmányaimat.

Idén elindult a 17 év 17 koncert turnéd, amit a pandémia miatt felfüggesztettél. Mikor folytatódik a koncertkörút?

Januárban kezdtük a turnét, majd négy koncert után a vírus miatt leállt a zenei élet. Nagyon sajnáltam. De ha minden jól megy, novemberben folytatódik a körút, ami jelen esetben havi öt koncertet jelent a magyarországi nagyvárosokban. Bizakodó vagyok a folytatással kapcsolatban, de tudom, hogy az egészség a legfontosabb. Mindenesetre nagyon boldog lennék, ha decemberben megtarthatnám a szülővárosomban tervezett koncertet.