Jókairól másképpen – Hansági Ágnes és Szilágyi Márton cikkei a februári Kortársban

Hansági Ágnes Jókai Kedves atyafiak című kisregénye kapcsán arról értekezik, hogyan használta a szerző a humort például arra, hogy rávilágítson, mennyire sokféleképpen gondolkodhatunk arról, mi is az irodalom. A Mit tanít nekünk Jókai az irodalomról? című tanulmányt az alábbi részlettel ajánljuk:

„A humor általában is gyakorta kísérője az irodalomról való beszédnek Jókai elbeszéléseiben. A kisregény egyik legmulatságosabb párbeszéde viszi színre a nyelv működését, a jelentés kontextualitását. Jókai nyelvjátékai, az írásmódjára annyira jellemző pun (szóvicc) is sokszor ezen alapszik. Az irodalomszerető Linka és a teljesen műveletlen Sándor kudarcba fulladó beszélgetése azzal indul, hogy Sándor a »költő« szót félre-elő-olvassa. Vagyis egészen egyszerűen rossz kontextusba helyezve értelmezi: »Kegyed Pesten lakott, megismerkedett ugyebár az ott lakó költőkkel? – Óh igen, bizony – voltak nagy költők közöttünk, akik igen sokat elköltöttek, de én nem sokat költöttem, hat forintom járt minden hónapra a principálisomtól, meg ebéd, vacsora.« Sándor Linka kérdésére, hogy olvasta-e Vörösmartyt, viszontkérdéssel felel, és a mű helyett álló szerzői név köznapokban gyakran használt metonímiája a helyzetkomikum forrásává válik: »Ugye az az, amit Kisfaludy írt? – Dehogy! Hiszen Vörösmarty maga a költő. – Ahán! Tudom már! Ő írta Kisfaludyt.« A pun és a helyzetkomikum azonban nem lebecsülendő eszközök: nemcsak a humor forrásai, de rámutatnak arra is, hogy a szavak, a jelölők nem állnak jót jelentésükért. Jelentést a befogadó tulajdonít a jelölőnek, és ebben előismeretei meghatározó szerepet játszanak, ahogyan ettől nem függetlenül az a kontextus is, amelybe helyezve a szavakat megérti.

A párbeszéd, amelyben egy irodalmi mű szereplői irodalomról beszélgetnek, önmagában is a beszéd és az olvasás tárgyára, az irodalomra irányítja az olvasó figyelmét. A kisregénynek ezzel a dialógusával azonban Jókai elbeszélése azt viszi színre, miként támad a jelentés, hogyan adunk értelmet a hallott és látott (olvasott) szavaknak. A nem olvasó Sándor a név hangzásának és a historikus témájú költészetből homályosan ismert címadási konvencióknak az alapján a »Vörösmarty« jelölőt történeti személynévként, egy regényes fikció hőseként, és ebből tévesen következtetve műcímként veszi használatba. Majd Linka figyelmeztetésére korrigál, de sikertelenül. Megismétli a hibát, és ezúttal Kisfaludy nevét értelmezi ugyanezzel a logikával címként. Jókai Mór grandiózus terjedelmű fikciós prózájában számtalan ehhez hasonló példára bukkanhatunk. Inkább az okozna gondot, ha olyan elbeszélő szövegeket próbálnánk keresni, amelyekből hiányzik az irodalmi önreflexió, ahol az irodalom és az irodalom mint nyelv nem tematizálódik. Jókai, szakadatlanul, az irodalomról és nem csak irodalmat ír. Az idézett példák azonban azt is beláthatóvá teszik, miért nehéz a kisregény tulajdonképpeni alapkérdésére (mi az irodalom?) egyszerűen válaszolni.”

Szilágyi Márton Jókai népszerű műve, a Szegény gazdagok kapcsán A boldogtalanság útjain című cikkében elemzi Jókai írásművészetének mélyebb rétegeit, amelyek sokszor túlmutatnak a kalandos meseszövésen:

„A regény párhuzamos szerkezetének az az egyik jellemzője, hogy Hátszegi és Fatia Negra azonossága soha nem mondatik ki, bár számos ponton finom eszközökkel sugallva van, ez a lehetőség lesz a feszültség fenntartásának legfőbb eszköze – ez kezdeményező írói megoldás, amely a kettős élet ábrázolási lehetőségének olyan 20. századi, romantikus eredetű kalandregénysémáit előlegezi meg, amelyek aztán az angol nyelvű populáris kultúrában találták meg a helyüket: hatástörténeti értelemben gondoljunk csak Orczy Emma Vörös Pimperneljére, majd az ettől a regénytől is befolyásolt, Johnston McCulley megteremtette Zorro-témára, amely aztán hamarosan a többszöri vizuális reprezentációig, filmekig, tévésorozatokig jutott el (s amely aztán a kettős életű Batman és Superman populáris mitológiájának megalapozója lett). Jókai regényében a gyanút ébresztő eljárás az, hogy amikor Fatia Negrával történik valami (például a Juon Táréval való küzdelem alkalmával), akkor Hátszegi is sérülten bukkan elő – noha ez utóbbi esetre előkerül egy olyan háttértörténet, amely kielégítő magyarázatnak mutatkozik. Igaz, a narrátor folyamatosan adagolja azokat az elemeket is, amelyek ellene mondanak a két személy különbségének. Gondoljunk csak arra, hogy a Juon Táréval való küzdelmet tartalmazó fejezet címe eleve a következő: Két mese, melyek közül csak az egyik igaz. Fatia Negra pedig végül úgy kerüli el a lelepleződést, hogy főbe lövi magát, s arca szétroncsolásával lehetetlenné teszi az utólagos azonosítását is – Hátszegi haláláról is az a csak szóbeszédként, áttételesen felbukkanó történetvariáns, hogy egy lovasbalesetben szétzúzódott az arca.

Jókai azonban ennyivel nem elégszik meg: a regény végén azért van szükség Henriette öccsének, Kálmánnak a látszólag túlságosan részletesen és funkciótlanul (ám valójában igencsak szervesen) beillesztett történetére, hogy ezzel is a Fatia Negra / Hátszegi Lénárd kettős halálának kérdését elbizonytalanítsa. Kálmán ugyanis színész, tehát szakmájához hozzátartozik a szerepjátszás és az illúziókeltés. Amikor a felkutatására törekvő Sipos fiskális azt a hírt hozza Henriette-nek, hogy öccsét már el is temették, akkor még a narrátor is azt sugallja, hogy a halál és a temetés akár színészi trükk s a hitelezők elől való menekülés eszköze is lehet: »Hinné-e valaki, hogy a gézengúz oda kvalifikálta magát, hogy még ez a meghalása is csak komédiából történt?« Ez a mozzanat pedig (a korábban már emlegetett kettősségek és a párhuzamos szerkesztés értelmében) Hátszegi és Fatia Negra halálának a teljes bizonyosságát kezdi ki – miközben ugyanis a narráció (sem a narrátor szintjén, sem a szóbeszéd közvetítette közvélekedés révén) nem vonja kétségbe a két (vagy éppen: egy) személy halálának körülményeit, egy másik szereplő életsorsának ábrázolásán keresztül mégiscsak kitesz egy kérdőjelet: mi van, ha a halál csak álca?”

A cikkek teljes terjedelmükben a Kortárs folyóirat februári számában a 23., illetve a 29. oldaltól olvashatók. A lapszám online is elérhető a kortarsfolyoirat.hu-n.

A Kortárs folyóirat 2025. március 5-én 18:00 órától a Petőfi Irodalmi Múzeumban Jókai 200 – Jókai aktualitása napjainkban címmel tart rendezvényt, ahol a februári szám szerzőinek részvételével beszélgetünk Jókai Mórról és életművéről. Az esemény nyitott, mindenkit szeretettel várunk!

Ha biztosan kézhez szeretné kapni a Kortárs friss lapszámait, ide kattintva előfizethet a folyóiratra a Magyar Posta oldalán, illetve aktuális számunkat megvásárolhatja az Írók Boltjában, valamint fellapozhatja könyvtárakban.