Részvételi kultúra akcióban – A cosplayerek szerepe a Resident Evil 8: Village promóciójában

A Resident Evil – vagy ahogy Japánban ismerik: Biohazard – egy túlélőhorror videojáték-széria, amely egyben médiafranchiseként is funkcionál, hiszen a ’90-es években debütáló videojáték-koncepciót azóta számos médiumba adaptálták: filmek, könyvek és képregények árasztották el a piacot azonos címmel. A széria tematikája biológiai fegyverek, mutációk és fertőzések köré szerveződik – minden epizódban egy disztópikus status quóval szembesülünk, ahol a főhősöket irányítva a túlélés a cél, valamint az adott játék főgonoszának vagy főgonoszainak legyőzése. A Village a Resident Evil sorozat „fősodrának” nyolcadik része. (Fősodor alatt a széria elsődleges narratív szálához szorosan kapcsolódó játékepizódok értendők. Ezeken kívül rengeteg úgynevezett filler jelent meg különféle hordozókon, amelyek mellékes cselekményszálakat, háttérbe szorult karakterek köré szövődő történeteket dolgoznak fel, ezáltal – 21. századi médiafranchise-hoz hűen – bővítve a Resident Evil univerzumát.)

A Village nem csupán a megjelenés, hanem a történet szempontjából is a széria hetedik epizódjának, a Biohazardnak a folytatása. A játékos a hetedik részben megismert Ethan Winterst irányítja újfent, aki az átélt borzalmak után megtalálta a maga boldogságát megmentett feleségével, Miával, valamint csecsemő kislányukkal, Rose-zal. A felhőtlen pillanatok azonban csak a prológus végéig tartanak, ekkor ugyanis a Resident Evil széria ikonikus karaktere, Chris Redfield lelövi Miát a vacsoraasztalnál, Ethant és a lányát pedig túszul ejti. A túszszállítás során baleset éri a konvojt, Ethan pedig hamar egyedül találja magát egy fiktív közép-kelet-európai kis faluban, tele likantrópokkal (vérszomjas farkasemberszerű lényekkel) és egyéb mutánsokkal, amikkel mind meg kell küzdenie, hogy megmentse a kislányát. Az epizód címévé avanzsáló helyszín érdekessége, hogy bár a történet a modern korban játszódik, a falu mind atmoszféráját, mind infrastruktúráját tekintve Bram Stoker Drakulájának Erdélyét idézi meg – különösen árulkodók a regény karaktereihez hasonló nevek (pl. Mia – Mina, Redfield – Renfield), illetve bizonyos motívumrendszerek (ilyen a főhőst üldöző három vámpírlány esete). Elgondolkodtató, hogy bár a Resident Evil szériát a japán Capcom fejleszti, a keleti cég éppen olyan vizuális sztereotípiákra épít a közép-kelet-európai régió bemutatásakor, mint a legtöbb nyugati fejlesztő: infrastrukturális visszamaradottság, vallásközpontúság, a 19. század horrorklasszikusait idéző atmoszféra.

Bár a Village 2021 májusában jelent meg, a rajongók szívét már a bemutatón, a 2020-as Electronic Entertainment Expón (E3) rabul ejtette a játék egyik ikonikus boss (főgonosz) karaktere, a hipermagas, erősen szexualizált megjelenésű vámpírnő, Lady Dimitrescu (továbbiakban Lady D), aki köré nem csupán a hivatalos médiaipari marketing, de a rajongók – elsősorban cosplayerek – oldaláról származó promóció is szerveződött. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan vettek részt a rajongók a Village promóciójában, és ez miképp illusztrálja a kortárs médiaipar közönséggel kollaboráló technikáit, érdemes először is tisztázni a cosplay fogalmát, valamint a jelenségnek kontextust adó részvételi kultúra definícióját is.

A cosplay az angol costume (jelmez) és play (játék) szavak összevonásából keletkezett kifejezés. A cosplay során az egyén – a cosplayer vagy cosplayes – egy kitalált karaktert igyekszik minél valósághűbben megtestesíteni jelmez és különféle kiegészítők (fegyverek, paróka, kontaktlencse stb.) segítségével. Általában a választott karakter a popkultúra berkeiből származik: filmek, sorozatok, animék, mangák, képregények és/vagy videojátékok médiumai adnak otthont neki. Nem ritkaság azonban, hogy a cosplay tárgya egy saját karakter (original character – OC) vagy egy rajongó tollából származó fanart. Egy könyvszereplőt cosplayelhet az egyén a saját elképzelései alapján, de egy rajongó által készített rajz is inspirálhatja. Sőt előfordulnak élettelen dolgokat, elvont fogalmakat antropomorf formában megjelenítő jelmezek is.

A részvételi kultúra fogalmát Henry Jenkins kultúra- és rajongókutató dolgozta ki a 2000-es évek elején. A Jenkins által körülhatárolt kultúrafogalom az újmédiában egyre aktívabb, a fogyasztáson túl a tartalomelőállításban is résztvevő (úgynevezett prosumer) médiahasználót feltételez – a cosplayerek is ilyen felhasználók. Jenkins szerint

a rajongók a médiatermék fogyasztása közben elszakadnak azoktól a befogadói sémáktól, amelyek felé a médiaipar terelné őket, a produktumot pedig sajátos módon értelmezik: kiegészíthetik, kijavíthatják, remixelhetik őket.

Ezek a tartalom-előállító rajongók újraértelmezett és átírt szövegeikkel járulnak hozzá az eredeti terméket övező rajongói kultúra, a fandom színesebbé tételéhez. Jenkins úgy véli, a részvételi kultúra növeli a médiatermékek népszerűségét, mivel olyan csatornákat használ a tartalom terjesztésére, ahol a médiaipar általában nem tudja hatékonyan elérni a potenciális fogyasztókat, így ezt a rajongók teszik meg az úgynevezett mikromédia exkluzívabb és privátabb terében. A Resident Evil esetében a cosplayerek több, a rajongók szemszögéből mikromédiaként funkcionáló felületen is együttműködést kezdeményeztek.

A videojáték rendelkezik egy hivatalos, hitelesített TikTok-fiókkal, amely 2021 áprilisában készült a Village megjelenése előtt. Az első cosplayes videók már a debütálás előtt feltűntek a profilon, azonban fontos megemlíteni, hogy a játékból kivágott klipeket is igazán TikTok-tudatosan, már-már rajongói használatra emlékeztető módon kezelik a social media managerek. Gyakori a TikTok-trendek (az adott időszakban népszerű hanganyagok és videokészítési stratégiák) használata: egyértelmű, hogy a hivatalos felületet kezelő munkatársak monitorozták a rajongói tartalmakat, a kommunikációs taktikákat, és megismerkedtek a közösségen belül népszerű kódokkal is.

Ami talán a legnagyobb elismerésnek számít a cosplayerek számára, az az, hogy a Resident Evil TikTok-fiókja még a minőségi genderbend cosplayeket is megosztja a profilján. A genderbend cosplay arra a jelenségre utal, amikor a cosplayer a kánon karaktert biológiai és/vagy társadalmi nemét megváltoztatva, újragondolva testesíti meg. Két cosplayert érdemes kiemelni a genderbend tartalom-előállítók közül a TikTokon: Cee-t és Elizabethet. Ők a főszereplő Ethan Winterst és az egyik főgonoszt, Karl Heisenberget cosplayelik női verzióban, holott a kánon szerint mindkét karakter férfi. Cee és Elizabeth eleve nagy múlttal és befolyással rendelkezik az alkalmazáson belül a médiaiparral való együttműködés terepén: 2019-ben a Broadwayen futó Hadestown és Six musical hivatalos csatornáin hasonlóképp megjelentek a tartalmaik, sőt 2021-ben a Marvel Studio megbízta Cee-t egy fizetett hirdetéssel az akkor debütáló What if…? sorozatának indulásakor.

Bár a Resident Evil nemcsak hivatalos TikTok-, hanem Twitter-fiókkal is rendelkezik, ahol cosplayes tartalmakat is megosztanak a médiaipari munkatársak, a rajongói produkciók felhasználása és a rajongókkal való aktív kommunikáció jóval hangsúlyosabb a Lady D-t életre keltő Maggie Robertson Twitter-profilján. Maggie Robertson azért érdekes médiajelenség, mert nem csupán Lady D-t testesíti meg, de a fanservice fogalmát, a rajongói elvárások és fantáziák kiszolgálását is. Míg filmszínészek körében nem jellemző, hogy in-character módon (az eljátszott karakterüket megszemélyesítve) kommunikáljanak a rajongókkal, pláne nem a közösségi média felületein, a videojátékok színészei látszólag nagyobb szabadsággal rendelkeznek e téren. Maggie Robertson maga is cosplayeli Lady D-t, bár a kánontól eltérően (a saját szőke haját használja hozzá, és modern öltözetben prezentálja a vámpírnőt), mégis karakterhű módon, az alternatív ábrázolásokat pedig a rajongói cosplayerek is újradolgozzák. Robertson viszont nem csupán külsőleg alakul át a karakterévé, sokszor posztol Twitteren Lady D nevében, olykor videó formájában szólva a rajongókhoz.

A TikTok és a Twitter mellett érdemes kitérni a Twitchre is, ugyanis a Village megjelenése után a motion capture színészek (akiknek a mozgását, külsejét és hangját digitális formában rögzítik a játék karaktereihez) maguk is közvetítették az epizód végigjátszását, Maggie Robertson pedig ezt is in-character módon kivitelezte.

Karaktere ikonikus – és gigantikus – kalapját viselve, ajkain vérvörös rúzzsal, enyhe viktoriánus akcentussal kommentálta a játékmenetet, és valahányszor feltűnt a színen Lady D, vele együtt szavalta a monológjait. Az egyik élőadás során – a fanservice tetőpontjaként – közvetlenül, a vámpírnőt megszemélyesítve szólt a rajongókhoz, amikor pedig a közönség arra kérte, hogy olvasson fel néhány nem-kánon, a rajongók által kitalált szöveget Lady D-ként, Robertson eleget tett a kérésnek. Ily módon rengeteg alternatív Lady D-hanganyag jött létre, amelyek bár nem a hivatalos játékból származnak, mégis hitelesnek tűnnek, tekintve, hogy a karakter eredeti hangján, saját jellegzetes stílusában kerültek rögzítésre. Éppen ezért a felvételek hamar a rajongói – és főleg cosplayes – tartalomgyártás Szent Gráljává váltak, az újrajásztások pedig futótűzként terjedtek a TikTokon. A tény, hogy Robertsont senki sem vádolta szerzői jogokkal való visszaéléssel, azt igazolja, hogy a motion capture színészeknek nagyobb szabadság jut a fanservice aknamezőjén, és akár a produkció hivatalos keretein kívül is átlényegülhetnek eljátszott karakterükké.

A Resident Evil 8: Village hibrid promóciója jól illusztrálja, hogy a nemzetközi kortárs médiaipar egyre tudatosabban aknázza ki a részvételi kultúra és a rajongói tartalmak előnyeit, bevonja a rajongói tartalom-előállítókat a promóció munkálataiba, ez pedig együtt jár azzal, hogy a prosumer – jelen esetben a cosplayes – nem csupán a mikromédia szintjén biztosít reklámot, hanem a médiaipar hivatalos csatornáin is, ideális esetben anyagilag is profitálva belőle.

Ugyanakkor a Village esete arra is rávilágít, miképp folynak össze a kortárs médiakultúrában a médiaipari és rajongói szerepkörök, miképp látszik elmosódni a határ professzionális és amatőr tartalom-előállító gyakorlatok közt.

A Village-cosplayerek a közösségi médiában minőségi, kreatív, karakterközpontú tartalmakkal érték el nem csupán a Resident Evil széria rajongói körét, hanem a cosplayes és videojátékos szubkultúra tagjait is. Az általuk használt kommunikációs stratégiákat, amelyeket a fiatalabb generáció alkalmaz a közösségi médiában, a játékot forgalmazó munkatársak is átvették, sőt, a cosplayes tartalmak befutottak a motion capture színészek hivatalos oldalaira is.