Létezik tökéletes hely az olvasásra? Ahogy minden tevékenységünknek, úgy ennek is megvan a szertartása: amikor a kiválasztott könyvet a belbecshez passzoló helyszínen nyitjuk ki, akkor garantáltan tartalmas időtöltésben lesz részünk. Szubjektív 5+1-es lista a tökéletes párosokról!
Tény, hogy az első emeleten lévő irodalmi olvasó nem a legattraktívabb terek egyike a „Szervinben”. Viszont amennyi időt eltöltöttem ott megboldogult egyetemi éveim alatt, mára igazán a szívemhez nőtt.
Az, hogy nem itt vannak a legpompásabb antik asztalok és olvasólámpák, inkább az előnyére válik: ha az átlagos napokat és nem a vizsgaidőszak alatti csúcsidőszakot nézzük, akkor ez a könyvtár egyik legcsendesebb terme.
Magyar szakosok előnyben, hiszen rengeteg szépirodalmi és szakkötet sorakozik a polcokon, így aki épp könyv nélkül érkezik, az is bőven válogathat. S mi passzolna a legjobban ehhez a helyszínhez, mondjuk egy csendes szombat délelőtt? Stílszerűen talán Háy János frissen megjelent irodalomtörténete, a Kik vagytok ti?.
Igen, mindenki ide jár futni, kutyát sétáltatni, fagyizni, randizni… De ha túljutunk a zenélő szökőkúton, a perec- és fagylaltárusokon meg a mindenféle járműkölcsönzőkön, a sziget második harmadától kiváló zugokat találhatunk, ahol egy pokrócra telepedve kedvenc könyvünkbe mélyedhetünk. A szigeten két helyszín van, ahová gyakran visszatérek: az egyik a budai oldalon lévő partszakasz dokkja, a másik a Nagyréttel szemben lévő Kisrét. Előbbi estefelé, utóbbi a nap bármely szakában tökéletes olvasópont. Ezekre a helyekre sokszor kijárok, ezért is hozok magammal ide mindig olyan könyvet, amelyhez folyton visszatérek: Mészöly Miklós Az atléta halála című regényét. Megszámolni sem tudom, hányszor olvastam. Fogalmam sincs, hanyadszorra vagyok itt. Felcsapom valahol, belemélyedek, és néhány mondat után épp ugyanannyira beszippant, mint amikor először lapoztam fel. Ahogy a napszakokkal változó fények a sziget különböző pontjait másként világítják meg, a Mészöly-regény is minden alkalommal új fénytörésbe kerül.
A kétlakiság sokunk életében jelen van. Én itthon Budapesten, otthon Tihanyban vagyok. A házunk kertjében olvastam el életem első könyvét, A Pál utcai fiúkat. A mai napig minden nyáron legalább egy hetet a Balatonon töltök, rendszerint ilyenkor merülök el azokban a könyvekben, amelyeket az épp aktuális könyvhéten zsákmányoltam. A tavalyi nyár – és az év – egyik legmarkánsabb olvasmányélménye számomra Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regénye volt. Két nap alatt végeztem vele, mindenhová magammal vittem, olyan megszállottan olvastam, hogy semmi és senki nem tudott kizökkenteni. Talán nem véletlen, hogy otthon, a kertben értem el az utolsó oldal lapaljára.
Igazi bölcsész hely Budapesten, a Semmelweis utcában. Kicsi, sötét. Igazán különleges hangulata van. Eklektikus bútorok, az asztal üveglapjai alá csúsztatott vonat- és mozijegyek, lejárt BKV-bérletek, képeslapok, mindenféle cetlik, összetéveszthetetlen, de mégsem szúrós kávé- és sörszag elegye a levegőben, állólámpák.
Már nem romkocsma, de még nem is új hullámos kávézó – szerencsére! Olvasásra itt a kora délután a legjobb, hiszen akkor még tartanak az egyetemi órák és a munkaidő, vagyis szinte alig van ember a belső teremben.
Ha már kávéház, és benne egy kávéházi szeglet, akkor versek: lehet az kedvenc kötet vagy épp valami újdonság, de akár egy friss irodalmi folyóirat vagy magazin szépirodalmi rovata is. Ha az ablak mellé ülünk, akkor egy-egy költemény között hosszasan szemlélhetjük a járdán siető, botorkáló vagy épp beszélgető embereket, miközben arra várunk, hogy kihozzák a következő fröccsünket.
Meglepő helyszín lenne a Magyar Államvasutak egy, inkább már lepukkantnak, mint retrónak titulált műbőrüléses kocsija? Talán igen, számomra mégis a vonat az egyik legjobb helyszín az olvasásra: a monoton kattogás valamiféle alapritmust ad az elmélyülésnek. Ilyenkor rendszerint mindig az utolsó pillanatban dobok be valamilyen könyvet a táskámba – sosem azt, amit egyébként éppen olvasok. Általában egy elfeledett kedvencet, amit csak azért veszek újra elő, mert jólesik ismét fellapozni. A legutóbbi rendes nyári balatoni vonatutamra Kosztolányi Dezső Pacsirtáját vittem: tökéletes választás volt. Szinte már elfelejtettem, mennyire szeretem minden egyes mondatát, leírásait, aprólékosan megrajzolt karaktereit, drámáját. Legközelebb az Esti Kornél-novellákat viszem magammal.
Nyár van, a hőségben mindenki a strandra igyekszik. A lángos és a fagyi mellé jól csúszik valami minőségi ponyva, esetleg egy izgalmas skandináv krimi vagy egy romantikus regény az örök szerelemről.
De mi az, ami könnyed, mégis pazar stílusérzékkel megírt könyv, és garantáltan kacagásra késztet mindenkit? Bödőcs Tibor Addig se iszik című kötete. Gondosan összeválogatott névsor, zseniálisan eltalált paródiagyűjtemény. Nem is tudnám kiválasztani a kedvencemet közülük.
„Tessék mosolyogni!” – írja Cserna-Szabó András a fülszövegben. Mikor máskor, ha nem a nyári napfényben?