„Újra és újra felszakítottuk a sebeket, amelyek talán csak most gyógyultak be” – Interjú Csoma Sándorral a Magasságok és mélységek című filmről

A Casting című rövidfilmed számos díjat nyert, és nagy visszhangja volt. Könnyebbséget jelentett az első nagyjátékfilmnél, hogy már ismerték a neved?

Mindenképp. A rendező számára minden rövidfilm nagyon fontos referencia, amit be tud mutatni a producereknek. Mindig úgy tekintettem a kisjátékfilmjeimre, mint lépcsőfokokra, amelyek hozzásegíthetnek, hogy egyszer nagyjátékfilmet rendezhessek. Amikor pályáztunk a támogatásra, a döntéshozók már ismerték a nevem, és tudták, hogy amibe belekezdek, azt végig is viszem. A rutinom és az önbizalmam is a kisjátékfilmek készítése alatt jutott el arra a szintre, hogy bele merjek vágni egy egész estés moziba.

Mikor és minek a hatására döntötted el, hogy nagyjátékfilmet szeretnél készíteni Erőss Zsolt és Sterczer Hilda történetéből? Mi fogott meg ebben a történetben?

Fiatal korom óta érdekel a hegymászás, rengeteget túráztam, és Erőss Zsolt eredményeit is figyelemmel kísértem. Az Uránia moziban dolgoztam, amikor bemutatták A Hópárduc talpra áll című dokumentumfilmet. Úgy éreztem, rokonlelkek vagyunk.

Olyan megszállottsággal állok a filmezéshez, ahogy Zsolt állt a hegymászáshoz.

Eleinte nem találtam meg a perspektívát, hogy miként lehetne új, izgalmas nézőpontból bemutatni Erőss Zsolt történetét. Amikor édesanyámnál vastagbélrákot diagnosztizáltak, és rendszeresen vittem a kezelésekre, kialakult bennem egyfajta védekezőmechanizmus, ami miatt egyre többet foglalkoztam a gyász és a veszteség gondolatával. Akkoriban kezdtem el olvasni Révész Szilviának A Hópárduc felesége című interjúkötetét, amelyben Erőss Zsolt özvegyével, Sterczer Hildával beszélget. Ekkor jött a szikra, hogy az özvegy szemszöge izgalmas és új perspektíva lehet.

Egy szupermarketben léptél oda Hildához a film ötletével. Akkoriban többen is megkeresték, hogy vászonra vinnék a férje történetét. Hogy reagált, amikor felvázoltad neki az ötletedet?

Teljesen véletlenül futottunk össze két nappal azután, hogy elolvastam az interjúkötetet. Említette, hogy több stáb is megkereste, de idegenkedett tőle, hogy olyan rendező készítsen filmet Zsoltról, aki még sosem járt a hegyekben, és fogalma sincs, mit él át egy hegymászó. A legtöbben akciófilmben gondolkoztak, ahol a szereplők a csúcsok között ugrálnak. Ezzel szemben a valóságban több ezer méteres magasságban az ember két lépés után megáll és fél percig csak szuszog, annyira megterhelő az oxigénhiány. A hegymászásról nem lehet tipikus hollywoodi akciófilmet készíteni, sokkal izgalmasabbak a lélektani folyamatok. Engem ez érdekelt. Egy olyan hegymászó története, aki otthon várja haza a férjét, miközben jól tudja, mi történik vele odafenn a hegyen, és tehetetlenül kell asszisztálnia ahhoz, hogy Zsolt elakad, ödémát kap és meghal. Hildának ezt a terhet kell cipelnie élete végéig.

Egy ismert sportoló tragikus halála a bulvármédia figyelmét is felkelti. Azért mondott igent a megkeresésedre Hilda, mert látta, hogy téged valóban a történet lélektani része érdekel?

Igen, érezte, hogy nem szenzációhajhász filmet akarunk forgatni. A Magasságok és mélységek missziója, hogy segítsünk azoknak, akik a gyásszal küzdenek. A film talán elkezdheti lebontani a tabut, amelyet a kultúránkban a gyász köré építettünk.

Hogyan lehetne hosszabb távon változtatni a halál tabusításán?

Úgy, hogy beszélünk róla. Ehhez jó csatorna lehet a művészet. A művészet felteszi a kérdést, amit mi, emberek egymást közt megvitatunk. Talán így születnek a megoldások.

„Hilda hagyta, hogy háromdimenziósan, emberi hibákkal együtt mutathassam be ezt a történetet” – mondtad egy interjúban. Mennyire nehéz hozzányúlni egy ilyen érzékeny témához?

Nehéz feladat volt. A hatásvadászat veszélye végig ott lebegett felettünk, mint Damoklész kardja, de tudatosan igyekezetünk elkerülni. Tudtuk, hogy a történet önmagában is erős, nem szükséges aláhúzni erőteljes eszközökkel. Hilda nagyon őszintén, határozottan beszélt az érzéseiről. Az első találkozásunkkor még voltak óvatoskodó kérdéseim, aztán hamar rájöttem, hogy nem kell kerülgetnem a forró kását, és nyíltan tudok vele beszélni. Ugyanez igaz Zsolt egykori hegymászótársaira is, akikkel Hilda jó barátságban van. Az ő történeteiken keresztül még jobban ráláttam Zsolt és Hilda kapcsolatára, valamint a hegymászásra is.

Hilda számára miért volt fontos ez a film? Úgy hatott rá, mint egy terápia?

Hilda a legelejétől fogva benne volt a produkcióban. Olvasta a forgatókönyvet, látta a korai verziókat. Biztos, hogy számára is terápiás jelleggel bírt a film. Újra és újra felszakítottuk a sebeket, amelyek talán csak most gyógyultak be igazán, hogy elkészült a film. Amikor elkezdtük a fogatást, ő már túl volt a nehezén, elkezdte az új életét. Új párra lelt, akivel már össze is házasodtak. Úgy érzem, hogy a Magasságok és mélységek segítségével végre le tudta zárni életének korábbi szakaszát.

Két éve mesélted, hogy lelkileg nagyon megterhelt az írás, és gyakran álmodtál halálesetekkel. Gyakorlatilag szenvedés volt megírni a forgatókönyvet?

Úgy állok a filmezéshez, mint egy szenvedélybetegséghez. Nagyon megterhel. Teljesen belehelyezkedem a szereplők életébe, a döntéseik mögött meghúzódó motivációkba. Amíg írtam a forgatókönyvet, rengeteget álmodtam a hozzátartozóim halálával. A forgatás során a Hildát alakító Pál Emőkének is nagyon komoly érzelmi amplitúdókat kellett átélnie. Néha borzasztó nehéz volt letennie a szerepet a nap végén, olykor álmatlansággal küszködött. A forgatás alatt kialakultak feszültségek is, de Emőke, Hilda és én mindig tudtuk, hogy megéri a sok nehézség, ha a filmmel segíthetünk másoknak, és hosszabb távon is értékteremtő hatása lesz.

Erőss Zsolt szerepére Trill Zsoltot választottad, aki külsőleg is meglehetősen hasonlít Erőss Zsoltra, Sterczer Hildát pedig Pál Emőke alakítja, akit a magyar közönség eddig csak egyszer láthatott szélesvásznon, a Valan – Az angyalok völgyében. Milyen szempontok alapján kerested a színészeket?

Erőss Zsolt karakterénél fontos volt, hogy meglegyen a vizuális egyezés. Trill Zsolt külsőleg, sőt bizonyos belső tulajdonságokban is nagyon hasonlít Erőss Zsoltra, például a megszállottságban. Hilda esetében nem tartottam olyan fontosnak a vizuális hasonlóságot a színésszel, mert az ő arcát kevésbé ismeri a közönség. Ezenkívül olyan nehéz a szerep, hogy nem akartam beszűkíteni a lehetőségeimet. Azt a színészt akartam megtalálni, aki tényleg a legjobb a feladatra. Olyat, akinek mélységek és magasságok jelennek meg az arcán minden egyes apró rezdülésében. Ezt láttam meg Pál Emőkében.

A forgatókönyvet a forgatás alatt is csiszoltad, a helyszínen alakultak át dialógusok és jelenetek. Miért volt erre szükség, és mennyire nehezítette meg ez a forgatást?

Ahogy változik a forgatókönyv, a produkció összes részlegének folyamatosan alakítania kell a saját munkáján.

Úgy éreztem, ha eszembe jut egy jobb mondat, erősebb jelenet, akkor kötelességem változtatni.

Voltak ebből feszültségek, és mindenkinek igaza van, aki emiatt neheztel rám, de fontos, hogy ha veszítek is csatákat, a háborút megnyerjem a stábnak, vagyis a film a lehető legjobb legyen.

Említetted, hogy megszállottan állsz a filmezéshez. Mit érzel azóta, hogy vége a forgatásnak, és moziba kerül a Magasságok és mélységek?

Egyfelől megnyugodtam, másfelől kíváncsi vagyok a kritikákra. A visszajelzések alapján elemezni fogom, hogy mit rontottam el, miben kell fejlődnöm. Ez egy soha véget nem érő feladat. Nem tudok henyélni. Most is újabb filmtervek kavarognak a fejemben.

Enyedi Ildikó az osztályfőnököd volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezői mesterszakán. Kikérted a véleményét a forgatás során?

Természetesen. Nagyon fontosnak tartom a véleményét, és bízom az ízlésében. Elküldtem neki a forgatókönyvet, és mutattam neki különféle vágásverziókat a filmből. Ellátott tanácsokkal, amelyeket már a forgatókönyvírás során is megfogadtam. Az a típus vagyok, aki a forgatókönyvet és a még félkész filmet is teszteli a környezetén. Sok ember véleményére kíváncsi vagyok, de kell egy erős vízió, hogy ne tévedjek el a sok különböző visszajelzés között.

A Magasságok és mélységek az Inkubátor Program keretében hatvanhétmillió forintos támogatást kapott a Nemzeti Filmintézettől, emellett a két producer, Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás szerzett még plusz forrást a produkcióhoz. Hogyan tudtatok gazdálkodni ebből az összegből?

Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás tudott annyi pénzt szerezni, hogy – ugyan szűk stábbal és csak néhány napra – külföldre is elmehessünk hegymászós jeleneteket forgatni. Óriási segítség volt. Az is nagy könnyebbség volt, hogy a stáb megértően elfogadta, hogy nem tudjuk ugyanazokat a béreket biztosítani számukra, amelyekre egy magyar produkcióban általában számíthatnak. A Magasságok és mélységek ötödakkora összegből készült, mint a magyar nagyjátékfilmek átlagos költségvetése. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a lelkes, hozzáértő stábnak és a sok-sok szerencsének köszönhetően olyan filmet tettünk le az asztalra, amely versenybe szállhat a milliárdokból készült hazai alkotásokkal is.

Nem is kellett kompromisszumokat kötnötök?

A filmkészítés önmagában rengeteg lemondással jár, de olyan kompromisszumokat nem kellett kötnünk, ami a minőség rovására ment volna. Ha kötöttünk, utólag kiderült, hogy mégis jól döntöttünk. Nagyon szerencsés csillagzat alatt született meg a film, és ki tudtuk hozni belőle a maximumot.

Mennyire változott meg az Erőss Zsoltról alkotott képed a forgatás alatt?

A forgatás előtt és alatt rengeteget hallottam, olvastam Zsoltról. Továbbra is ugyanúgy megértem a karakterét, és példaképként tekintek rá. Tisztában vagyok vele, hogy sokan nem tudnak azonosulni a természetével, de én meg tudom érteni a döntéseit, ezért is határoztam el, hogy filmet készítek róla.

Milyen tanulságokat tudsz levonni az első nagyjátékfilmedből?

Az egész estés film sokkal komplexebb, mint a kisjátékfilm. Nemcsak háromszor annyi ideig tart a forgatás, de sokkal mélyebben és tudatosabban kell vele foglalkozni, hogy egységes egészet alkosson. Sokkal több energiát emészt fel, mint azt előzetesen gondoltam volna. Most úgy látom, hogy 

amikor nekivágtunk, még nem álltunk készen erre a filmre, de amikor befejeztük, akkor már igen.

Milyen további filmes terveid vannak?

Három tervem van, amikről egyelőre részletesebben nem beszélnék. Annyit elárulok, hogy mindháromnak nő a főszereplője. Az ötletek közt van egy vígjáték, egy életrajzi ihletésű és egy kosztümös film is. Azt kell megtalálnom, hogy melyik az az ötlet, amivel újabb három évet el tudok tölteni szerelemben. Csak olyan alkotásnak vágnék neki, ahol három évig kitart az érdeklődésem. Csak úgy lehet magas minőségű filmet készíteni, ha az alkotók végig szerelmesek abba, amivel foglalkoznak.