A népdalkincs jön, lát és győz – Kritika Дeva nagylemezéről

Takács Dorinában az az egyik legérdekesebb, hogy zenei tevékenysége már legelső nyilvános pillanatában sem kezdeti kísérletezésnek, hanem biztos, működőképes receptnek hat annak ellenére, hogy őt megelőzően nem igazán próbálkoztak hasonlóval itthon. Ha a Дeva néven futó projekt zenei világát mindössze úgy írjuk le, hogy a népzenét keveri az elektronikával, még nagyon keveset mondtunk. E leírás alapján ugyanis még találhatnánk is előzményt a magyar popzenében – vegyük például az Anima Sound System kezdeti időszakát: a korai Anima zenei értelemben az elektronikus jellegen túl sokkal inkább valamiféle freejazz-szerű, nyughatatlan kísérletezőkedvvel nyúlt az általa talált beatekhez, de egyfajta etnikai kíváncsiságon túl nem szolgált különösebb megfejtenivalóval. Ellenben amire Takács fiatalkori ambient- és technorajongásán túl rátalált, az a műfajnak egy olyan downtempósabb irányzata, amelyiknek sokkal több köze van, mondjuk, a brit zenész-producer Bonobo világához, mint bármilyen magyar próbálkozáshoz. Még a Дeva-dalok kiadásáért nagyban felelős Zságer Balázs fő zenekara, a Žagar attitűdje is csak nyomokban emlékeztet rá, inkább sajátos, finom pszichedeliája, mint elektronikus megoldásai miatt.

Érdemes beszélni arról is, hogy a 2022 januárjában megjelent Csillag nagylemezt milyen megdöbbentő erővel képesek uralni az említett zenei formára – illetve olykor csak egy a capella kórusra – szinte ráúszó népdalszövegkollázsok: ez az alkotói technika mutatja, hogy

Takács mélyen megmerítkezik a már létező népdalkincsben, és a szöveg tekintetében teljesen feltűnésmentesen alkot új darabokat.

Az, hogy a múltban felgyülemlett népi dalszövegvilág a mai kor számára is érvényes érzéseket tud közvetíteni – legyenek ezek akár fájdalmasak, akár felszabadítók –, önmagában még nem feltétlenül lenne egy erős és újító állítás. Sokan és sokféleképpen vallották már ezt a küldetést a magukénak, például Palya Bea, aki az elmúlt nagyjából tizenöt év alatt fokozatosan változott népdalénekesből saját számokat író, jellegzetesen individuális dalszerzővé. Az ő szövegvilágában ugyanakkor mostanra nem sok maradt a népi ihletettségből, ahogyan számos további hasonló próbálkozásról ugyancsak elmondható, hogy a népi címkét többnyire külső díszítésként alkalmazták, akár zenei, akár szöveges gesztusokról beszélünk.

Takács alkotói módszere ehhez képest a szöveg tekintetében mentes mindenfajta modernizálási kísérlettől. Egyrészt azért, mert az ilyen irányú feladatokat teljes mértékben a zenére és a dallamra bízza, másrészt pedig mert ebben az alkotói módban tudatosan, szánt szándékkal történik meg egy olyan folyamat, amely tudattalan formájában az emberek közti kommunikáció segítségével létrehozta a már ismert népdalkincset. Ha egy népdal az eredeti keletkezési helyéről eljutott két faluval arrébb, máris egy kicsit más dallammal vagy más szöveggel énekelték. A Fa lenni, a Szélben szőtt vagy a Vágy szövegéről nagyon nehéz lenne megmondani, hogy egy már lejegyzett népdalhoz tartozik, vagy Takács Dorina apró módosításokkal történő továbbgondolásának az eredményét halljuk, de ugyanez igaz a Bölcső című szám Stotz Natália által jegyzett szövegére is.

Talán nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy a kiindulásként választott népdalokban minden esetben fontos szerepet tölt be a természet jelenléte, ami ugyancsak bármikor erős toposzként képes hatni. Ennek a felhasznált népdalkincsnek a korokon átívelő ereje úgy alkot harmóniát a downtempo zenei világával, mintha mindig is összetartoztak volna.

Ehhez társul még egy olyan énektechnika is, amelyik – talán a Fa lenni magasabb hangjait leszámítva – teljes mértékben elkerüli az úgynevezett népiesség sokszor kötelezőnek gondolt manírjait.

Takács hangjában éppen az a különleges, ahogyan nincsen benne semmi különleges: csupán egy alapvetően jó énekes adottságokkal rendelkező előadónak a műfajhoz képest meglepően profán előadásmódját halljuk.

Ha tehát a ráérős ritmusok és a különös természetességgel újra felhasznált népdalkincs még nem lenne elég, maga az éneklés is egy könnyen befogadható világot jelent. Az alkotónak az a több helyen is olvasható nyilatkozata, hogy kiindulópontként olyan dalszövegekhez szokott hozzányúlni, amelyek átkarolják és magukkal vezetik, a teljes produkciót hallva nem csak a szövegekre érvényes. Zene, szöveg és előadásmód egymást karolják át ebben a rendszerben, és alkotnak elválaszthatatlan, magával ringató egészet.

Ennek a belülről ringatni képes rendszernek a megteremtése egy olyan korszakban, amelynek dalai sokszor görcsösen keresik az újat külsődleges dimenziókban, fontos és kivételes vállalás. Ráadásul úgy képes a közösségi élmény igénye felé fordítani a hallgatót, hogy közben egy pillanatra sem válik kényelmetlenné vagy erőszakossá. Valószínűleg ennek a vállalásnak köszönhető az is, hogy hiába tekintenek sokan a Дevára Takács Dorina egyszemélyes projektjeként, már csak a Csillag albumnak annyi közreműködője van, hogy sokkal inkább illene alkotóközösségként gondolni rá. Akkor is, ha minden kétséget kizáróan Takács Dorina személye fogja át az egészet.

Mert ami ezen az anyagon szól, az meglepően ősi erővel pattan le bármiféle énközpontúságról.