„A vágó a közönséget képviseli, az ő szemükkel kell látnia a filmet” – Interjú Duszka Péter Gáborral

Egy interjúban említetted, hogy már általános iskolásként foglalkoztatott, hogyan lehet képek segítségével történetet elmesélni, és folyton ott volt a kezedben a kamera. Mesélsz kicsit erről az időszakról?

A nagybátyám operatőr volt, és rengeteg családi eseményen forgatott. El voltam bűvölve, hogy mi ez a nagy eszköz, amivel képeket lehet rögzíteni, nem is akármilyet: mozgóképet. Ez gyerekkoromban óriási dolognak számított, sehol nem volt még a ma már mindenki számára elérhető digitális képrögzítési kultúra. Először tizenkét évesen, a sulirádióban kezdtem, de a hangszerkesztés mellett volt lehetőségem kipróbálni az iskola kameráját is. Mindig találtam valami indokot, hogy forgathassak vele, így nem is volt kérdés, hogy a ballagási pénzemből vásároljak egy saját szalagos kiskamerát. Onnantól kezdve az unokatestvéreimmel kitalált rövid történeteket filmeztük lelkesen. Az, hogy utólag számítógépen lehessen a felvett anyagot szerkeszteni, csak egy álom volt, ezért kronologikusan forgattunk, és a kamerában tekergettük a szalagot, hogy újravegyük azt, ami esetleg nem jól sikerült. Így alakult ki, hogy bár dadogva, de elkezdtem próbálgatni, milyen kifejezésmódok működhetnek a filmnyelv által.

Mikor tudatosult benned először, hogy a filmezés több is lehet, mint hobbi, és megélhetést is biztosíthat számodra?

Sokáig nem tudatosult. Csináltam, amit szerettem, és reménykedtem, hogy ez talán anyagilag is fenntartható lehet. A középiskolában programozónak tanultam, de onnan már tizennyolc évesen az ELTE filmelmélet-filmtörténet szakára mentem továbbtanulni. Bár nem gyakorlati képzés volt, de kiváló lehetőséget teremtett, hogy közelebb kerülhessek a filmek világához, mert a Színművészetire akkor még nem vettek fel. Annyi diákfilmet, vizsgafilmet, klipet, tévéműsort vállaltam, amennyit csak bírtam. Igyekeztem referenciákat, kapcsolatokat gyűjteni. Egy pici, háromágyas ELTE-s koleszban lakó, papucsos, laptoptáskás fiú voltam. Huszonhárom éves lehettem, amikor először olyan munkákat kaptam, hogy elhittem: ebből akár meg is lehetne élni.

Sok rövidfilmet vágtál. Mennyire tudtad kamatoztatni ezt a rutint az egész estés alkotásoknál?

Minden filmből rengeteget lehet tanulni, függetlenül attól, hogy kis- vagy nagyjátékfilm. Működtetni kell a jeleneteket, fel kell építeni a színészek karaktereit, el kell mesélni egy történetet, meg kell teremteni egy hangulatot, irányítani az érzelmeket. Minden rövidfilmből szerzett tapasztalatot bátran lehet kamatoztatni egész estés alkotásoknál is. Úgy látom, hogy ez minden műfajra igaz, jótékonyan hatnak egymásra. Amikor tévéműsorokat csináltam, a technikai oldalam fejlődött, amikor dokumentumfilmet, akkor a strukturális-szerkesztési kihívások voltak előtérben, ha klipet, akkor a zenei ritmusra és az aktuális trendekre kellett jobban figyelni. Ezek a gyakorlatok mind-mind segítenek abban, hogy komplexebben lásson rá a vágó a nyersanyagra, és felismerje benne a maximálisan kihozható lehetőséget, bármilyen műfajban vagy hosszúságban kell létrehoznia a produktumot.

A FOMO volt a második nagyjátékfilm, amin vágóként dolgoztál. Mennyire vagy elégedett a fogadtatásával?

Tudtuk, hogy megosztó lesz, de úgy éreztük, hogy jól fogadták. A visszajelzésekből az körvonalazódott, hogy a tinédzsereknek és szülőknek is meg tudott mutatni egy olyan szemszöget, amivel bepillantást nyerhettek az aktuális korképbe-kórképbe, ami egyszerre figyelmeztet, megmutat, lesokkol, elgondolkoztat. Ha pedig a film egy kicsit is segített abban, hogy elkalauzolja a nézőt a mai tizennyolc évesek világába, akkor már megérte elkészíteni.

Azon kevesek közé tartozol a magyar filmszakmában, akik előzeteseket is vágnak. Hogyan találtak meg ezek a munkák?

Mindig szerettem ezt a műfajt, mert teljesen egyedi látás- és szerkesztésmódot igényel.

A Filmalap egyszer felkért, hogy készítsek magyar filmekből összeállított bemutatóvideókat, amit külföldi fesztiválokon vetíthetnek az érdeklődőknek. Ezekhez a prezentációkhoz először minitrailereket készítettem a megadott filmekből, és ezeket fűztem tovább egy nagy egésszé. A végeredményt látták az egyes filmek producerei, rendezői is. Így ismerkedtem meg sok új szakemberrel, akikkel elkezdtünk együtt dolgozni.

Hogyan készül egy előzetes? Mennyi jelenetből dolgozik a vágó, és mennyire kap szabad kezet a rendezőtől és a producertől?

A trailervágás lényege, hogy a vágó mindent lát. Sőt még annál többet is. Vannak helyzetek, amikor egészen a nyersanyagig is visszanyúlhat. Ő találja ki a koncepciót, a szerkezetet, a hangulatot, keresi a zenét, és építi fel a trailert a saját gondolatai alapján. Persze folyamatosan zajlik az egyeztetés a marketingszakemberekkel és a forgalmazóval. Az előzetes vágójának kell leszállítania az ötletet és a trailer működését, de fontos, hogy a végén mindenki elégedett legyen.

Előre leegyeztetjük, hogy milyen célközönséghez szóljon, mi legyen az üzenete, hangulata, milyen filmes műfajról kommunikáljon, vagy mely jeleneteket ne használjuk bármilyen okból kifolyólag.

Sokat ötletelünk együtt is. Van egy iránymutató csapatmunka is a vágó mögött, de nem véletlen, hogy amit itthon „trailervágónak” hívunk, az külföldön a „trailer-producer”. Ő az, akié a koncepció, az ötlet, a kreatív megvalósítás és az ezzel járó alkotótulajdonosi szemlélet, felelősség is. Pont azért nagyon izgalmas ez a feladat, mert rengeteg kreatív energiát lehet belevinni, és viszonylag sok emberhez is eljuttatható a termék, így különösen fontos a közönség szemével nézni, látni, érezni. Egy trailer vágása megtörténhet egy hét alatt, de a kreatív kommentkörökkel, fényeléssel, hangkeveréssel, VFX- és a grafikai elemek beépítésével ez több hétig-hónapig is eltarthat.

Egy trailer esetében a hatáskeltés önmagában kevés, vissza is kell adni valamit a film hangulatából, stílusából. Ez sokszor még nagy amerikai produkcióknál sem sikerül. Szerinted mitől lesz jó vagy rossz egy előzetes?

Szerintem fontos, hogy a trailer ne hazudjon, mert az így-vagy úgy, de végül mindig visszaüt.

A nézők felé kommunikálni kell a film műfaját, stílusát és felvillantani a történetből is egy keveset – meghagyva nekik a titkot, inspirálva őket, hogy az egész filmet látni akarják a moziban.

Dolgoztál kisfilmen, nagyjátékfilmen, traileren és tévéműsorban is. Mi volt a legnagyobb szakmai kihívás pályád során?

Eddig a FOMO működtetése volt a legösszetettebb szerkezetű szakmai kihívásom.

A vágó szakmában kétfajta iskola létezik: a Walter Murch-féle felfogás szerint a vágó nem megy ki a forgatás helyszínére, mert az befolyásolja őt, mások szerint ennek nincs jelentősége. Te melyik iskolát követed?

Magánemberként nem igazán szeretem a forgatásokat. Untat, sok az üresjárat, ezért kerülöm, amennyire lehet. Szakmai oldalról viszont egy-egy helyzetben fontos a helyszíni vágás, ezért ha látom a tényleges értelmét, akkor kifejezetten hasznos lehet. Szerintem az jó, ha a vágó nem látja a forgatás helyszínét, mert ha el is tudna vonatkoztatni a vágás során ettől, mégiscsak szűz szemekkel láthat rá a nyersanyagra, éppúgy, ahogy a néző fog majd a moziban. A vágó a közönséget képviseli, az ő szemükkel kell látnia a filmet, ezért ha én is csak a vágóasztalon szembesülök a felvett snittekkel, talán picit többet tudok megőrizni a nézői szem ártatlanságból.

Azt mondtad egy interjúban, hogy nem tervezel külföldi munkákat vállalni. Ki lenne az a rendező, akinek nem tudnál nemet mondani?

Lehet, hogy nem pontosan fogalmaztam abban az interjúban. Külföldi produkciókban bármikor szívesen dolgozom, sőt remélem, hogy több koprodukcióra is lesz lehetőségünk a következő években, viszont hosszú távra nem költöznék el itthonról csak a munka miatt. Projektalapon bárhova szívesen odaköltöznék, ha úgy adódna, de utána indulnék is haza, mert nagyon szeretem Magyarországot és az itteni barátaimat, a családomat. De az biztos, hogy Darren Aronofsky, Denis Villeneuve vagy Guy Ritchie filmjén nagyon szívesen dolgoznék.

Van olyan műfaj, amiben eddig nem dolgoztál, de kipróbálnád magad benne?

Rengeteg ilyen műfaj van, a thrilleren keresztül a sportfilmen át egészen az akció-blockbusterekig.

A Lumiere filmiskolában tanítod is a szakmát. Milyennek látod a leendő vágóasszisztenseket?

Pozitívak a benyomásaim. Az ide jelentkező tanulók nagy része elszánt és tettre kész. Nagyon remélem, hogy sokan megtalálják a helyüket abban, amit szeretnének elérni.

Min dolgozol jelenleg?

Madarász Isti új filmjének, az Átjáróház vágásának utolsó fázisba érkeztünk, Fazakas Péter A játszma című kémthrillerének a teaserét készítem, ezek mellett pedig Bertha Lívia A bereki ember című, Fekete Istvánról szóló dokumentumfilmben is dolgozom, míg Török Ferivel LGT-roadmovie-klipet vágunk, Szimler Bálinttal és Hartung Attilával pedig reklámokat prezentálunk a napokban. Kovács Zoltánnak vágóasszisztenskedem a háttérben Goda Kriszta Ida regénye című tévéfilmjén, és a már említett A játszmának szervezem az utómunkáját. Hamarosan pedig Kerékgyártó Yvonne nagyjátékfilmjéhez kezdünk hozzá, ami július végétől kezd forogni. Úgyhogy izgalmas év áll előttünk.