Nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra – Kritika az Easttowni rejtélyek című sorozatról

A bűnügyi drámasorozatok száma a streamingszolgáltatók térhódításával egyenes arányosságban növekszik, és a mennyiség emelkedése, ahogyan az szokott lenni, nem feltétlenül van jótékony hatással a minőségre. Kétségtelenül kaptunk azonban számos igényes és emlékezetes darabot az elmúlt években, mint például a Hatalmas kis hazugságok, A törvény nevében vagy a Homeland: A belső ellenség. Sikerük leginkább abban rejlett, hogy készítőik a fordulatos cselekményt nem kizárólagos, sőt nem is elsődleges húzóerőként tartották számon. Sokkal többet ismerhettünk meg a szereplők magánéletéből, személyes motivációiból, és a lelki vívódás is legalább akkora szerepet kapott ezekben a produkciókban, mint a testi erőszak vagy maga a bűnözés. A fenti példák kiemelkedő darabok, az Easstowni rejtélyek azonban magasabbra teszi a lécet azzal, hogy a fájdalmas drámát nem luxusvillákban, kirakatéletekbe bújtatva, hanem egy nagyon emberi szociodrámaként tálalja. Ráadásul mindezt egy igen kényes, viszont egyre felkapottabb alapmotivációba, az anyai szeretetbe ágyazza a történet.

Mare Sheehan (Kate Winslet) egy erős, magának való nő, aki az álmos kisváros, Easttown nyomozójaként és mindenki Mare-jeként éli hétköznapi, mégis meglehetősen nyomasztó életét.

Anyjával, lányával és unokájával lakik együtt, ami már önmagában számos konfliktushoz vezet, de a hiányzó családtagokból fakadó probléma jóval mélyebb, mint amit az élők okoznak.

A városban zajló apróbb furcsaságok után egy egyedülálló leányanyát (Cailee Speany) találnak holtan a folyóban, ami végképp felkavarja az állóvizet és a lakók nyugalmát. Tekintve, hogy valóban kisvárosról van szó, mindenki érintett valahogyan, a dúló ellentétek miatt pedig szinte mindenki gyanúsított. Az öntörvényű, elszánt rendőrnő egy perfekcionista profit kap partnerként (Evan Peters) az ügy feltárásához, és kettejük viszonya a konfliktusok ellenére – vagy talán épp azok miatt – működőképes. Mare erején felül igyekszik megtalálni nemcsak az elhunyt anya gyilkosát, de a korábban eltűnt lányt is, miközben ő maga a saját traumái elől menekül. Bár lassan felderíti az ügyet, a város megszokott élete felborul, az összetartó közösség megbomlik, a barátok ellenségekké, az ártatlanság vélelme pedig rendszerhibává válik. A közösségben zajló borzalmak ellenére a szeretet azonban a zord körülményeken, a reménytelen jövőképen és a fajdalmas kapcsolatok résein át is utat talál magának.

Az anyai ösztön mint mindent felülíró alapmotiváció egyre több sorozatban szolgál a cselekmény mozgatórugójaként.

A Westworldből vagy a Farkas gyermekeiből látható, hogy ez az elgondolás jó eséllyel vihet sikerre egy produkciót, hiszen olyan izgalmas eseményeket és fordulatokat szolgáltathat, amelyekben lubickolhat a készítő anélkül, hogy tartania kellene a hitelesség csorbulásától – elvégre egy anya valóban bármire képes a gyerekéért. Brad Ingelsby sorozatának középpontjában szintén az anyai szerep áll: a négy generáció otthonaként szolgáló ház önmagában is remek lehetőséget nyújt a szülő–gyerek kapcsolatrendszer kibontására. Míg a dédmama kapcsolata a lányával viharos, addig dédunokával gondos és szeretetteli a viszony. Mare sincs kibékülve a saját lányával, unokáját mégis rajongásig szereti. Noha sok a konfliktus, a szeretet megkérdőjelezhetetlen, és a családtagok minden igyekezetükkel pótolni próbálják egymás számára a pótolhatatlant: a két elhunyt férfit, azaz Mare apját és fiát.

Az anyaság központi szerepét tovább erősíti, hogy a történetbeli gyilkosság áldozata is egy egyedülálló anya, ahogy a korábbi megoldatlan ügy, az eltűnt Katie Bailey (Caitlin Houlahan) esete is egy szülő–gyerek drámának ágyaz meg. Emellett a kiemelt mellékszálat is Mare barátnője (Julianne Nicholson) és fia (Cameron Mann) viszik végig. Mindegyikben elementáris erőként van feltüntetve az anyai szeretet, ami ugyanolyan hitelességgel ad színteret a szépnek és szükségesnek, ahogyan a bűnnek, ezzel új alapokra helyezve a jóról és rosszról alkotott prekoncepciókat. A narratíva a rablás, a droggal való visszaélés, az önbíráskodás vagy akár az emberölés megítélését is attól teszi függővé, hogy az adott esemény anyai ösztönön innen vagy túl történik.

Az Easttowni rejtélyeknek sikerül kitűnnie a hasonló karakterisztikájú sorozatok közül.

Ennek kulcsa egyfelől a hitelesség, ami a képi világ nyerseségében, a szereplők megjelenésében és a figurák döntéseinek megalapozottságában köszön vissza. A karakterábrázolás alapossága is az autenticitást szolgálja. A sorozat az USA kevéssé reprezentált szegletét mutatja be, és nem fél beszélni anyagi nehézségekről, egyedülálló szülőségről vagy épp az egyház berkein belüli pedofíliáról – ezeket a mély problémákat azonban nem helyezi kizárólagos fókuszba, csak a valós világ egy-egy darabjaként jelennek meg. A készítők a karakterek gyarlóságával, motivációik kuszaságával, valamint a szenvedést bagatellizálás nélkül árnyaló humorral gazdagítják az Easttowni rejtélyek rétegeit, amelyektől a végeredmény végtelenül emberivé és átélhetővé válik. Ingelsby (aki különleges módon az összes eipzódot egyedül jegyzi íróként) első sorozata ez: korábban olyan erőteljes, hasonló műfajú filmeket készített, mint az Éjszakai hajsza vagy A harag tüze, ezúttal azonban úgy döntött, jóval több szereplőjének ad tartalmas és megkapó háttértörténetet, amely már csak egy limitált szériában tudott megvalósulni.

A sorozatbeli kisvárosi közösség egyébként egyidejűleg családként is működik, annak előnyeivel és hátrányaival együtt.

Az egymást bújtató vagy éppen gyanúba keverő városbéliek biztosítják a cselekmény fordulatait, amelyek többnyire lehengerlőek. Jóllehet néhány gyanúsítottról már az elején érezhető, hogy nincs bennük valós potenciál, mégis tovább árnyalja a látottakat az, ahogyan a környezet reagál a felmerülő kételyekre. Ezzel még az olyan, elsőre mellényúlásnak látszó szálak is legitimnek tűnnek, mint például Franké (David Denman). Ezzel szemben épp az eddigi aspektusokat illető hibátlan teljesítmény fényében különösen zavaró a sztori sablonossága egyes pontokon, többek között az alapszituációkat tekintve: egy nyomozó saját traumája miatt túlságosan beleássa magát egy gyilkossági ügybe, majd megszállottsága miatt menesztik, ennek ellenére tovább folytatja az eset feltárását a saját kontójára. Amennyiben feltételezzük, hogy a főszereplő konoksága és sajátos módszerei ellenére alapvetően jó ember, tehát a cselekmény a józan ész ellenére idővel őt kell hogy igazolja, a végkifejlet gyakorlatilag determinálva van. A főszál ilyen kiszámíthatósága mellett a vérprofi, de terepen szocializálódott, saját szabályai szerint játszó, cinikus detektív és a tankönyvből dolgozó, pedáns, lelkes nyomozó párosa is kifejezetten klisésnek hat – a mániákus Mare arcába közelről üvöltő rendőrkapitány jelenete pedig már-már zavaró tetőzése ennek a sablonosságnak.

Az Easttowni rejtélyek nemcsak méltó, de kiemelkedő darabja is a jelenleg a streamingfelületeken futó műfaji sorozatoknak, amelyben a nagyon emberi történetek és a gyarló, de jóravaló karakterek mellett a cliffhanger már csak hab a tortán. Ugyanakkor nem mentesül a sablonosság súlyos vádja alól, így a széria – csakúgy, mint az általa ábrázolt figurák – tökéletlen, ámbár szerethető.

A sorozat adatlapja a MAFAB-on