Egy csoda illusztrációja

A fatimai jelenés a 20. század egyik leghíresebb csodatörténése, melyet a katolikus egyház hivatalosan is elismert. Fatima üzenetét mozgóképen is sokan próbálták már eljuttatni a nagyközönségnek, riportfilmtől rajzfilmig mindenféle feldolgozás napvilágot látott már Szűz Mária portugáliai látogatásáról. Nagyjátékfilm is készült belőle, legutóbb Fatima csodája címen, így előzetesen arra számíthattunk, hogy az eddig filmes körökben teljesen ismeretlen angol testvérpár (akik valószínűleg ezután sem kerülnek be a szakirodalomba) vagy úgy gondolta, a korábbiaknál jobban tudja mozivászonra álmodni az eseményeket, vagy egy egészen új oldalról közelít majd. A film 2009-ben készült, itthon azonban csak a közelmúltban volt először megtekinthető az Uránia dísztermében.

Nehéz eldönteni, hogy Ian és Dominic Higginsnek mi volt a pontos célja az új adaptációval, de az jól látszik, hogy mindenképpen valami egyedit szerettek volna létrehozni. A rendezés mellett a forgatókönyvért, a vágásért, a fényképezésért és az operatőri munkáért is ők a felelősek.  A szerzők kézjegye minden egyes képkockán megtalálható, olyannyira, hogy néhol azt érezhetjük, nem is annyira a maga realitásában szerették volna megragadni az eseményeket, hanem a csodáról alkotott saját belső képeiket próbálták elénk tárni. A jelenséget egyértelműen tényként kezelik, semmilyen kétely nem kap helyet az alkotásban, melynek keretét az egyik látnok, Lucia nővér időskori kolostori önéletírása adja.

A film fekete-fehér, bár időnként meglehetősen didaktikusan és modorosan színesbe vált a Mária-jelenéseknél vagy a természetfölötti jelenlétét éreztető snitteknél, és összességében is sok anakronisztikus filmnyelvi eszközzel él.  A rendezők sok áttűnést és a film születésének korát idéző kameraállásokat használnak, nagyon kedvelik az egyoldalú, erős megvilágítást, a közelképeket és a tükröződéseket, mint a szemgolyóban táncoló gyertyaláng vagy a várakozó asszony alakjának belerajzolódása a falióra üveglapjába.

Hogy a némafilmes képi reminiszcenciáktól a töredezett illusztrációkkal tagolt filmmeneten át sok ponton múltidéző a formanyelv, azt az is indokolhatja, hogy némiképp dokumentarista ösztönzéssel több helyen valódi fényképekből indul el a mozgókép, és Lucia önéletírásának idézeteivel vezet minket a narrátor.

Így a végeredmény egy töredezett, időnkét giccses, időnként pedig túl szürke egyveleg, ami nem átélhetővé teszi a bemutatni kívánt nem hétköznapi eseményeket, pusztán a készítők múltidéző nyelvén illusztrálja a csodát. Az elbeszélés során nem igazán ismerjük meg a szereplőket, nem kerülünk közelebb hozzájuk, a fatimai emberek reakcióit pedig csak a legsematikusabban láthatjuk egy-egy villanásban megjelenítve, így nem válik élővé az eseménysor, nem tudunk igazán bevonódni a történetbe. A forgatókönyv a legtömörebben a jelenések és körülményeinek summázó leírására szorítkozik. Nincs egyetlen rövid kitérő sem a vásznon, amiről ne olvashatnánk bármilyen, a fatimai csodáról szóló összefoglalóban.

Összességében túl sok az illusztráció, sok a narráció, kevés a valódi dialógus és történeti elem. A jelenésekkor a szent asszony hangját egyáltalán nem halljuk, ehelyett Lucia tolmácsolja naplójából a kinyilatkoztatást, amíg egy fényárban úszó ikonikus szűzanya-kép lebeg a három imádkozó gyermek fölött a képkockákon. A film csúcspontjának a nap táncát érezhetjük, amit hosszan és szerénytelenül stilizáltan jelenít meg a film. Nem reálissá, hihetővé próbálja varázsolni a jelenetet a képsor, inkább a készítők saját belső képeiket öntik itt is elénk érzelmes szín- és zenei kavalkádban, a végeredmény pedig sajnos nem túl meggyőző.

A film nem sokat ad tehát a fatimai jelenésekben hívő és azok iránt érdeklődő közönség számára, de azoknak sem, akik egy érdekes legenda megfilmesítésére ültek be a moziba. Egy rosszul elgondolt ujjgyakorlat ez, nem friss elbeszélése egy sokakat foglalkoztató történetnek, hanem egy csoda anakronisztikus szerzői illusztrációja.

Fatima – A 13. napon (The 13th Day)
Rendezte: Ian Higgins, Dominic Higgins
Színes, feliratos, angol életrajzi dráma, 2009.