A végeredmény egy töredezett, időnkét giccses, időnként pedig túl szürke egyveleg, ami nem átélhetővé teszi a bemutatni kívánt nem hétköznapi eseményeket, pusztán a készítők múltidéző nyelvén illusztrálja a csodát. A fatimai emberek reakcióit csak egy-egy villanásban láthatjuk, így nem válik élővé az eseménysor, nem tudunk igazán bevonódni a történetbe.
A fatimai jelenés a 20. század egyik leghíresebb csodatörténése, melyet a katolikus egyház hivatalosan is elismert. Fatima üzenetét mozgóképen is sokan próbálták már eljuttatni a nagyközönségnek, riportfilmtől rajzfilmig mindenféle feldolgozás napvilágot látott már Szűz Mária portugáliai látogatásáról. Nagyjátékfilm is készült belőle, legutóbb Fatima csodája címen, így előzetesen arra számíthattunk, hogy az eddig filmes körökben teljesen ismeretlen angol testvérpár (akik valószínűleg ezután sem kerülnek be a szakirodalomba) vagy úgy gondolta, a korábbiaknál jobban tudja mozivászonra álmodni az eseményeket, vagy egy egészen új oldalról közelít majd. A film 2009-ben készült, itthon azonban csak a közelmúltban volt először megtekinthető az Uránia dísztermében.
A film fekete-fehér, bár időnként meglehetősen didaktikusan és modorosan színesbe vált a Mária-jelenéseknél vagy a természetfölötti jelenlétét éreztető snitteknél, és összességében is sok anakronisztikus filmnyelvi eszközzel él. A rendezők sok áttűnést és a film születésének korát idéző kameraállásokat használnak, nagyon kedvelik az egyoldalú, erős megvilágítást, a közelképeket és a tükröződéseket, mint a szemgolyóban táncoló gyertyaláng vagy a várakozó asszony alakjának belerajzolódása a falióra üveglapjába.
Így a végeredmény egy töredezett, időnkét giccses, időnként pedig túl szürke egyveleg, ami nem átélhetővé teszi a bemutatni kívánt nem hétköznapi eseményeket, pusztán a készítők múltidéző nyelvén illusztrálja a csodát. Az elbeszélés során nem igazán ismerjük meg a szereplőket, nem kerülünk közelebb hozzájuk, a fatimai emberek reakcióit pedig csak a legsematikusabban láthatjuk egy-egy villanásban megjelenítve, így nem válik élővé az eseménysor, nem tudunk igazán bevonódni a történetbe. A forgatókönyv a legtömörebben a jelenések és körülményeinek summázó leírására szorítkozik. Nincs egyetlen rövid kitérő sem a vásznon, amiről ne olvashatnánk bármilyen, a fatimai csodáról szóló összefoglalóban.
Összességében túl sok az illusztráció, sok a narráció, kevés a valódi dialógus és történeti elem. A jelenésekkor a szent asszony hangját egyáltalán nem halljuk, ehelyett Lucia tolmácsolja naplójából a kinyilatkoztatást, amíg egy fényárban úszó ikonikus szűzanya-kép lebeg a három imádkozó gyermek fölött a képkockákon. A film csúcspontjának a nap táncát érezhetjük, amit hosszan és szerénytelenül stilizáltan jelenít meg a film. Nem reálissá, hihetővé próbálja varázsolni a jelenetet a képsor, inkább a készítők saját belső képeiket öntik itt is elénk érzelmes szín- és zenei kavalkádban, a végeredmény pedig sajnos nem túl meggyőző.