Mesél a rajz – kritika az Éljen a kérdőjel, vesszen a pont című kiállításról

Réber László grafikusművész, karikaturista, ám nevét főként könyvillusztrációiról ismerjük: olyan neves írók műveihez készített képeket, mint Örkény István, Kurt Vonnegut vagy Gerald Durrell. Öt évtizedet átfogó alkotói korszakában újságoknak is rajzolt. A II. világháború alatt szovjet hadifogságba került, de 1948-ban hazatért, és a Szabad Száj nevű politikai élclap karikaturistájaként dolgozott. Hírnevét a Ludas Matyi című szatirikus hetilapnál alapozta meg. 1951 és 1953 között a Híradó- és Dokumentumfilmgyár rajzfilmosztályának tervezője volt. A hetvenes években az Élet és Irodalom glosszarovatához készített önálló rajzokat. Mégis leginkább illusztrátorként tartjuk számon – neve elválaszthatatlan a Janikovszky Éva- és Lázár Ervin-mesekönyvektől.

De milyen is a réberi stílus, amely művészetét egyedivé, emblematikussá teszi? Szabados Árpád egyszavas képi mondatokhoz hasonlította Réber képi beszédmódját (Szabados Árpád: Réber, Mozgó Világ, 1980/7, 87–90). Legfőbb ereje a tömörségben rejlik: a szikár, zárt vonallal megszerkesztett, vázlatszerű rajzok olykor befejezetlennek tűnnek, az illusztrált szöveggel együtt értelmezhetőek (például a Ballada a költészet hatalmáról című Örkény-novella telefonfülkéje csak az írás ismeretében csattanó). Nem véletlen, hogy Réber olyan szatirikus, groteszk hangvételű műveket illusztrált, amelyek megfeleltek fanyar humorú látásmódjának.

Grafikái gyakran karikatúraszerűek: kevés, de jól megragadott, abszurd képi elemmel érik el a humoros hatást.

Többnyire fekete-fehér rajzokat készített, amelyek uralkodó eszköze a vonal.

Ugyanez a grafikai gondolkodásmód jelenik meg a mesékhez készült rajzokban is, ám a gyermeki látásmódnak megfelelően ezekben feltűnnek a színek, a határvonal, a térbeliség és az arányok felbontása, szabadon kezelése is. A csak részleteiben színezett figurák a kifestőkönyvek világát idézik. A szöveg és a kép egyenrangú, a betű és a rajz együtt alkotja a mesét. Az általa illusztrált képeskönyveknek a tipográfiáját, tördelését is maga tervezte.

Az Éljen a kérdőjel, vesszen a pont című kiállítás Réber László munkásságát idézi fel. A kurátornak, Révész Emese művészettörténésznek a tárlat koncepciójának kialakításában Babos Zsili Bertalan képzőművész volt segítségére, aki a látványtervért és művészeti kivitelezésért felelt. Nem volt könnyű dolguk, mivel csupán tíz eredeti, tenyérnyi méretű Réber-grafika állt rendelkezésükre. Egy merész ötlettel az eredeti illusztrációkat kinagyították, majd falfestményként vagy fotómásolatként reprodukálták, sőt drótból hajlított változat is készült. A művész emlékére rendezett tárlaton tehát nem a művész saját kezű alkotásai láthatóak, kivéve a hangsúlyosan elkülönített, bekeretezett tíz eredeti kis grafikát. Felvetődik a kérdés: kezelhető-e ilyen szabadon egy alkotó életműve, megváltoztatható-e a művek mérete, anyaga, technikája? Avagy mindezt az indokolja, hogy Réber grafikái önállóan nem állnák meg a helyüket, életműve viszont igen?

Ha a kiállítás célja az alkotó sajátos látásmódjának és az ehhez kialakított grafikai stílusnak a bemutatása volt, Révész Emese és Babos Zsili Bertalan elismerésre méltóan bátran és biztos kézzel nyúltak új megoldásokhoz.

Az Örkény-egypercesek szövege, valamint feliratok és szórólapok segítik az illusztrációk mögötti gondolatok, tartalmak megértését. A firkaszerű rajz jól illik a fehér falakra, általa kibontakozik a réberi világ: a Karinthy Frigyes az Én és énke című kötethez készült rajzok, Benjámin László Kis magyar antológia néven megjelent irodalmi paródiájához készült grafikák, Szerb Antal VII. Olivér című szatirikus történelmi drámájának illusztrációi, Kurt Vonnegut és Mihail Bulgakov műveihez készült képei. A groteszk vagy éppen szatirikus hangnemben megkomponált rajzok azonban önmagukban nem fakasztanak mosolyra, az egyes művek képi humorának megértéséhez kellő irodalmi ismeret szükséges. A képkeretbe helyezett eredi munkák ugyanakkor azt is bizonyítják, hogy önálló alkotásokként is megállják a helyüket – ezzel a sokszorosított és funkcionális grafika művészetben betöltött szerepét erősítik meg.

Kevésbé eredeti a meseillusztrációkat bemutató terem: vitrinbe zárt könyvhalmaz csupán. Igaz, hogy mindenki ismeri ezeket a képeskönyveket, így talán nem tartották annyira fontosnak bemutatásukat. Vagy talán az a szándék húzódik meg mögötte, hogy ne redukáljuk gyerekkönyv-illusztrátorra a művészt, hanem a hangsúly a grafikákra essék.

Három animációs rövidfilmet is láthatunk Rébertől: Autókor (1964),Eldorádó (1965), Az ember, a föld, és az űr (Configuration) (1967). Önmagukban ma már kevésbé értelmezhetők és élvezhetők, de felvillantják azt a korszakot, amelyben a művész alkotott. Kollázstechnikájukkal, groteszk humorukkal ugyanazt a stílust, képi látásmódot képviselik, mint a rajzok.

Izgalmas élményt nyújthat ez a korlátozott lehetőségekkel rendelkező kamarakiállítás. Ötletadó lehet az életpálya máig elmaradt művészettörténeti feldolgozásához: nemcsak Réber László zseniális irodalmi illusztrációt tekinthetjük meg, hanem az alkotó teljes életművéről, művészi látásmódjáról is képet kaphatunk. Megismerhetjük az abszurd világlátásra fogékony művészt, aki képeivel humánus és barátságos birodalmat teremtett, amely ugyanakkor kétkedő és gunyoros: igyekszik megmutatni a dolgok fonákját.

Puritán egyszerűséggel képes megragadni a lényeget úgy, hogy szerethetővé teszi gyarlóságainkat, leleplezi a visszásságokat, rámutat bűneinkre, hibáinkra.

Réber László ehhez alakította ki a korára oly jellemző „kettős beszédet” rajzai stílusában. A humor, a karikírozás alkalmas eszköz volt a komoly kérdések, mély gondolatok általánostól eltérő felvetéséhez, a kritikához. Ezért is találó a kiállítás címe: Éljen a kérdőjel, vesszen a pont.