Dzsingisz kán unokája vagyok én (is), avagy élmények a mongol populáris zene frontján

Természetesen nem ez az egyetlen oka annak, hogy egy egész cikket ennek a témának szentelünk: észrevehető a tendencia, hogy a nyugat-európai nagy fesztiválok is egyre jobban nyitottak a nem európai vagy észak-amerikai típusú zenékre. Először csak világzenei színpadokkal, majd később főműsoridőben is, mint például az idei Novarock fesztiválon, ahol nemcsak a Babymetal japán bandával, de a legújabban felfedezett mongol rockzenekarral, a The HU együttessel is találkozhatunk idén. A The HU neve rögtön megragadta a figyelmünket – persze nem az olcsó összecsengés miatt (The Who), sokkal inkább azért, mert ebből is kitetszik, hogy valami rokonság biztos van köztünk.

A saját zenéjét hunnu rockként definiáló The HU genealógiája az időszámításunk előtti 3. századtól a keleti sztyeppéket uraló nomád népcsoportra utal (hsziungnu), amelynek van egy olyan olvasata is a történészek között, miszerint ettől a népcsoporttól származhattak a hunok. Persze nem feledkezhetünk meg a hanokról sem, hiszen a kínai Han-dinasztia nemcsak a hsziungnu birodalommal, de később a mongolokkal is összetűzésbe keveredett. A Kína egyik tartományaként létező Belső-Mongólia egykori önálló léte ma már inkább csak a kínai hősi múlt ködébe vész. De így nem is lehet annyira meglepő az innen származó zenészekből álló Hanggai együttes sikere egy kínai tehetségkutatóban sem. Ezzel a kulturális kettősséggel a banda maga lehet a hiányzó kulturális láncszem, de legalábbis valamiféle összetartozás érzetét keltheti a nézőkben. Ugyan a zenészek régóta Pekingben élnek, megjelenésük és zenéjük mindenképpen ősi hagyományt idéz.

Ha már a mongol múltnál tartunk, természetesen kikerülhetetlen a legnagyobb mongol történet, vagyis Dzsingisz kán életének felidézése, újra meg újra. Ennek egyik variációjához készített beharangozó klipet és zenei anyagot a mongol rapbanda, a Fish Symbolled Stamp. Hangulatát tekintve a Honfoglalást lehetne vele párhuzamba állítani.

Ez a téma már csak azért is fontos – és ennek jelentősége pont az összehasonlítás alapján érthető igazán –, mert a mongol hangzásvilágban még inkább tetten érhető az a probléma, ami a 2000-es évek magyar zenei szcénáját is jelentősen értinti: Hogyan viszonyuljunk saját muzikális, kulturális hagyományainkhoz, hogyan használjuk őket, vagy hogyan utaljunk ezekre a mai zenei anyagokban? Ahogy a Honfoglalás című film betétdala is önálló életre kelt, és saját karriert futott be, így az itt említett filmzenék is pontosan emiatt érdekesek: hogy hogyan használják a tradicionális zenei lehetőségeket, és hogyan működnek a mozgóképektől függetlenül is.

Dzsingisz kán élettörténetének nagyobb ívű feldolgozása a Szergej Bodrov rendezte Mongol, amely Temüdzsin (a későbbi Dzsingisz kán) életének azt a szakaszát mutatja be, ami a hódításokat megelőzte. Ehhez az Altan Urag zenekar írt egy remek dalt Khukh Tolboton címmel.

Azt mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy jóval a The HU megjelenése előtt már többéves karriert tudhatott maga mögött az Altan Urag, akik szerintünk az egyik legstabilabb minőséget felmutató mongol rockzenét játszó banda a kínálatban. De nézünk körül más műfajokban is! Szép keresztmetszetét adja a mongol rapszcénának a következő klip, amelyben az előadók a Mongóliával kapcsolatos saját kötődésüket fogalmazzák meg.

A klipet végignézve láthatjuk, hogy a rapműfaj minden irányzata megjelenik mongol előadók képviseletében, vagyis biztosak lehetünk a helyi rapszcéna gazdagságában. A műfaj egyik erőteljes ága az úgynevezett gengszterrap, amelyre az alábbi példát látva, elismerően bólinthatunk: mongol barátaink tökéletesen átvették azokat az elemeket, amelyek olyan sikeressé tették az amerikai rapnek ebbe a vonalába illeszkedő előadókat. Társadalmi kilátástalanság, munkanélküliség, szegénység és az ezzel kapcsolatban megjelenő bűnözés is megjelenik, amivel egybecsenghet a punk „no future” kijelentése, de míg az egyértelműen egy lázadó álláspont elfoglalása, addig a rap által megfogalmazottak inkább egy helyzetértékelés realitását tükrözik. Ezért is visszatérő eleme Gee és Desant számának az „Add fel!” kiáltás.

Szintén Gee a szerzője annak az egyébként filmbetétdalként is elhangzó anyagnak, amelyben a fentiekkel ellentétben a gengszterségnek már inkább a „romantikus” oldalát igyekszik kidomborítani. Míg az amerikai színtéren a gengszterrap képviselői rendszeresen rendőrségi ügyekkel is bekerülnek a hírekbe, addig sok mongol előadó esetében ez az alvilági feeling inkább csak egy felvett manír, ami könnyen önmaga paródiájává is válhat.

Az álgengszterséghez képest jóval életközelibb kérdést taglal Coolee klipje. A rap mellett leginkább Jamiroquai-stílusú zenei háttérrel érkező anyag az itthon is nagyon ismerős város–vidék szembeállítást és annak utóbbira nézve lekicsinylő bírálatát teszi meg témájának. Ebben persze a vidéki emberhez társul a mongol hagyomány fenntartásának szerepe is. Az ellentét dacára is érezhető, hogy inkább arra szeretné felhívni a hallgatók figyelmét, hogy van lehetőség a hagyomány és a kortárs létezés összeegyeztetésére.

Ennek a hagyománynak egy markánsabb képviselője a Tengger Cavalry (jelentése: az égisten hadserege) zenekar, amely számaiban rendszeresen foglalkozik a mongol nomád életmóddal, a mongol történelmi hagyománnyal.

Az Altan Urag mellett ők azok, akik évek óta jelen vannak a zenei piacon, és komoly minőséget nyújtanak, túlmutatva a rock és némi népi hangszeres hangzás keverékére épülő sémáin. A fentiekhez képest csak egy üres világot idéz meg zenéjével a Bulsara együttes a punk, a grunge vagy a posztrock elemeiből építkezve.

A zenei kalandozásban legnyugatabbra a Liberation nevű formáció jutott, akik a metalcore minden fordulatát elsajátítva énekelnek a végtelen ég harcosairól.

Bármennyire is elnyerték tetszésünket ezek a zenei megnyilvánulások, talán mindet felülmúlja Urna Chahar-Tugchi dalocskája. Az énekesnőt egyébként Byambasuren Davaa (A pityergő teve története rendezője) dokumentum-játékfilmjében, a Két lovat Dzsingisz kánnakban láthattuk: a történet szerint egy régi dal után járja be Mongólia elhagyott vidékeit. Ez ismét arra remek példa, hogy hogyan lehet a régmúlt tradíciókat élővé tenni a 21. században. Igen, kicsit el kell hozzá vonatkoztatni a tőlünk idegen mongol viszonyoktól, de egyébként ez itt, Kelet-Európában is működőképes modell lehetne. A dal lejátszásának legautentikusabb módja egyébként az, ha a mongol sztyeppéhez igazítjuk, vagyis végtelenítve hallgatjuk.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok távol-keleti zenei vágtánkon!