Elmúlt koroknak hangjai

Mivel egészen a 19. századig nem beszélhetünk zenetörténeti kánon létezéséről, így az 1800-as évek előtt tulajdonképpen csak a kortárs zene létezett. A középkor, reneszánsz és barokk zene még az 1900-as évek első felében is inkább zenetörténeti csemege, semmint a nagyközönség számára is hozzáférhető és élvezhető muzsika létezett. Leginkább bizonyos barokk zenedarabok találtak utat a hallgatósághoz, de ezeket is sokáig a romantikus előadói hagyományhoz igazítva átírt, megcsonkított formában tárták a közönség elé. Semmi meglepő sincs tehát abban, hogy a modern régizene mozgalom két legfontosabb törekvése, a kezdetektől fogva az elfeledett repertoárok felfedezése és a korabeli előadói gyakorlatok felélesztése volt. Csakhogy eme két cél megvalósítása korántsem egyszerű. Erre mutat rá az amerikai zenetörténész professzor, Thomas Forrest Kelly kötete is.

Az átlátható, logikusan felépített bevezető tisztázza számunkra a régizene fogalmát, majd a következő fejezetek történetének tömör összefoglalásával elhelyezik időben az elfeledett repertoárokat. Kelly eközben folyamatosan elemzi a témával kapcsolatos legérdekesebb problémát: az előadói gyakorlat kérdését, melynek később egy külön fejeztet is szentel. A könyv záró szakasza pedig a modern régizene mozgalom történetének talán túlságosan is informatív ismertetését adja. Az utolsó oldalakon az olvasó sajnos elveszik az adatrengetegben, és már képtelen eligazodni a sok előadó, együttes és irányzat nevei között. Talán jobb lett volna csak négy-öt előadót, együttest kiemelni, és az ő munkásságukat ismertetni, a szerző által legfontosabbnak ítélt felvételeik ajánlásával. Kelly könyve azonban ennek ellenére sem kizárólag a szakmabeliek számára készült elvont elmélkedés és száraz adathalmaz. Bátran kézbe veheti azt a téma iránt érdeklődő hétköznapi olvasó is!

A szerző rendkívül lényegretörő ismertetései gyakorlatilag lefedik mindazt, amit a régizenéről bárkinek tudni érdemes. A kötet a szakembereknek szerteágazó ismereteik summázatát nyújtja, míg az érdeklődők számára hasznos útmutató lehet a témában való tájékozódáshoz. Ezt segíti elő a könyv végén található bibliográfia, amelyet a szerkesztő kiegészített egy magyar nyelven is hozzáférhető szakirodalom jegyzékkel. A szerző legnagyobb érdeme a tömör és fegyelmezett stílus. A zenetörténeti korszakok ismertetésekor külön kitér a hangszerek sajátosságainak, a táncnak, az irodalomnak és képzőművészeti ábrázolásoknak fontosságára az autentikus hangzás és előadói gyakorlat megértésének folyamatában. Ezzel a sokszínűséggel pedig rámutat a kutatás különösen összetett, interdiszciplináris voltára.

Kelly ugyanakkor azt is tudatosítja az olvasóval, hogy áthághatatlan szakadék tátong a tényleges korabeli előadói hangzás és az autentikusnak tekintett, modern előadások között. Nem maradtak fent hangfelvételek a több száz évvel ezelőtti korszakokból, ezért az előadói gyakorlatok újrafelfedezése nyomán megszólaltatott darabok egyáltalán nem biztos, hogy úgy hangoznak, mint Antonio Vivaldi vagy Johann Sebastian Bach idejében. A zenei rekonstrukció korlátaink tudatosításával és a különböző irányzatok sokszor egymásnak ellentmondó törekvéseinek bemutatásával rámutat a régizene mozgalom esetlegességeire. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmünket, hogy egy zenedarabot nemcsak egyféleképpen lehet jól előadni. Ebben rejlik az előadóművészet izgalmas sokszínűsége: ahány zenész, énekes vagy karmester, annyiféle interpretáció.

Összességében tehát ígéretes olvasmánynak tűnik a MÜPA új kiadványsorozata, amelynek következő kötetei a népzene és a szimfonikus zenekar iránt érdeklődők számára nyújtanak majd színvonalas tájékozódási lehetőségét.