Beszámoló az áprilisi Előhívás-beszélgetésről, amelynek először volt tárgya költészet: Petri György korai költészete, pályakezdése. Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Vári György beszélt a Petri-versekhez kötődő emlékeiről és véleményéről.
A Litera és a Nyitott Műhely közös sorozata, az Előhívás 2008 óta létezik. A beszélgetés résztvevői mindig neves kritikusok és irodalmárok, az idei évadban Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Vári György beszélgetnek a választott szerzők pályakezdéséről, korai alkotásairól. Mészöly Miklóstól Hamvas Bélán át György Péterig már sok alkotó művei terítékre kerültek, azonban furcsa mód az öt éve tartó sorozatban, amely évadonként havi egy alkalommal, szerdánként a Nyitott Műhelyben kerül megrendezésre, még nem szerepelt költő. Petri György az első, aki a sorozat alanyává vált, akinek az utóbbi években sokkal inkább a politikai verseit tárgyalták, mintsem a zsengéit. Bár például Bán Zoltán András 1998-ban írt egy esszét Petri elindul címmel, amely a Beszélőben jelent meg, ez leginkább Petri első kötetéről, a Magyarázatok M. számára címűről szól, néhány sorát felidézték a szervezők vitaindítóként, például az alábbit: „mára előbukkannak a kötet gyengéi is, mindenekelőtt a túlírt, túlbonyolított, sokfelé elágazó, hosszabb verseket éreztem kifejezetten unalmasnak”. Az est résztvevői arra jutottak, hogy ez egyáltalán nincs így, ez a költészet működik 2014-ből visszatekintve is, s annak kezdetei, a legelső versek is már egy pontosan átgondolt, megmunkált nézőpont és költői alapállás termékei – persze, mint minden költészetben, itt is előfordulnak gyengébb darabok, de Petri első kötete egy kifejezetten erős indulás volt, s ma is annak tetszik.
A téma ötletadója az Előhívásban a kezdetek óta résztvevő Vári György volt, akit elmondása szerint egykori középiskolai magyartanára ismertetett meg Petri György verseivel. Várit először A sertés énekeiből című vers foglalkoztatta, amely a Körülírt zuhanás (1974) kötetben szerepel – ez volt az első eset, hogy a kortárs költészet megszólította. Petrihez, illetve Kertész Imréhez köti az irodalmár eszmélkedését, a két alkotó olyannyira meghatározóvá vált nála, hogy első könyvének – amelyet Kertésztől írt – mottója Petri egy verséből származik: „Az én szemem száraz. Nézni akarok vele.” Várit Petriben a gyanakvás és az intellektuális becsületesség vonzotta, a kritikai racionalitás költészete.
A legkorábbi Petri-versek közt található Vári egyik kedvence a Kommunista vagyok kezdetű, valószínűleg 1959-ben írt vers: „Kommunista vagyok. / Nem hiszek semmiben / csak azt tudom, ami van. / Most éppen osztályharc van / és mindenütt ólálkodik / az ocsmány osztályellenség. / De ne aggódjunk! / A Párt odaüt.” Petri a vers írásakor tizenhat éves volt, túl ’56-on, kamaszként már benne volt az a mély irónia és az az önkínzó intellektuális kíméletlenség, amelynek ez a vers mintapéldánya, s amely miatt Vári is olyannyira kedveli. A kulcsmondat Vári számára az, hogy „Nem hiszek semmiben”, mélységesen erős etikai alapállás és tökéletes illúziótlanság mutatkozik meg ebben, amely persze részben egy egész generáció sajátos tapasztalatát is megjeleníti – véli Vári. Petri sokak életét végigkísérte, nemcsak mint nagy költő, hanem egyben alternatív vátesz is, bármennyire is tiltakozott ez ellen a szerep ellen. Németh Gábor úgy fogalmazott, hogy ő a „puszta túlélésre” használta Petrit a 70-es évek végétől, s az addig született verseket majd mind az Örökhétfő felől olvasta, számára Petri az egészséges, radikális és opponens ember volt mindazzal szemben, amiben ő szocializálódott, s amit Petri írt, az egyfajta szakrális szerep lenyomata volt, egy szinte testetlen lényből kiáradva.
Jánossy a kultuszhoz kapcsolódván a műforma és az életforma egységére hívta még fel a figyelmet. S ha már kultusz, mindenkinek volt legalább egy története Petriről, Petrivel – ahogy az lenni szokott a róla szóló esteken, hiszen időben nem olyan távoli tőlünk, és sokan ismerték –, ám szerencsére nem fulladt anekdotázgatásba a beszélgetés. Megemlítődött a Nádas által meg is írt helycsere Bibó temetésén vagy egy ominózus gulyás, amit Petri főzött egy tatai találkozón, majd miután valaki felrúgta (arra mindenki másképp emlékezett, hogy ki), Petri kijelentette: „Ez már a ti gulyásotok!”
Természetesen többször szóba került az est folyamán József Attila, a folytonosság elérhetetlensége a József Attila-féle úttal kapcsolatban. Petri ugyanis így indult neki a lírának, kár, hogy arról nem esett szó, hogy emiatt évekig nem is írt verset, tehát az első kötete gyakorlatilag egy leszámolás, újrakezdés termékeit tartalmazza. Tizenhat évesen már az imént idézett versből is látható ironikus társadalomlátással rendelkezett, mégis huszonnyolc évesen jelent csak meg az első kötete. Petri tényleges költői indulása a korábban folyóiratokban publikált, s később megtagadott versek után, az újrakezdés után az 1969-es Költők egymás közt antológiához köthető, a kötetben Vas István mutatta be Petrit, s rögtön védelmébe is vette pesszimizmusát.
Reményi József Tamás hozzáfűzi: különleges időszak volt ez, hiszen ekkor több antológia is megjelenhetett, például az évekig kéziratban állt Elérhetetlen föld, de ekkor indul el a Magvető új sorozata is, és ekkor volt a lillafüredi találkozó is. 1969 az aczéli kultúrpolitika nagy időszaka volt, látszólag beemelte a kultúrába a fiatalokat, porondra engedte őket, ám ezzel egyszerre be is kerítette, ellenőrzése alá vonta őket. A Költők egymás közt egyébként egy Illyés Gyula vers címe, maga a vers is ott van az antológia elején, de ez nem meglepő, a Mozgó világ is egy Illyés Gyula-vers (1965-ből).
Reményi említi Petri Világosságban megjelent írását József Attiláról, amelyet később a Holmiis közölt, mert ez egy olyan tanulmány, amelyet érdemes lehet összevetni a korai versekkel, itt jelzi Petri például azt, mekkora probléma a bolsevizmussal szembenéző hit feldolgozása. Az Ismeretlen kelet-európai költő verse 1955-ből jól példázza ezt: „Amiben hittem, / többé nem hiszek. / De hogy hittem volt, / arra naponta emlékeztetem magam. // És nem bocsájtok meg senkinek. // Pattogzik / szörnyű magányunk, / mint a napon a rozsdás sinek.”
Vári szerint Petrinek motivikus szinten is messze több a viszonya József Attilához, mint a tagadás, ismét A sertés énekeibőlre utal, amelyben szerepelnek e sorok: „Csak vakargassátok nyakam. / Én nem leszek kolbász, se hurka. / – Saját belembe töltsenek?” Ez az utalás, metaforikus és gondolati szinten is megfeleltethető a József Attila-i „mégis, magyarnak számkivetve” gondolattal a Hazám című versciklusban, s főként a harmadik szonett utolsó tercinájával: „hisz »nyíltan« dönt, ki ezer éve / magával kötve mint a kéve / sunyít vagy parancsot követ.” Reményi Petri 1966-os Négy töredék című verséből citál: „Felhők olajos rongyai / törlik a forgó holdat.”, s hasonlítja azt a Külvárosi éjhez, amelyet látva kétségtelen az intertextus: „S olajos rongyokban az égen / megáll, sóhajt az éj;”. Reményi hozzáfűzi, hogy akkoriban megjelent egy vaskos József Attila-emlékkönyv kortárs versekkel Garai Gábortól Nagy Lászlóig (aki például csupán a Seb a cédruson egy sora miatt került be), ez is mutatja, mennyire népszerű volt József Attila a fiatal költők körében. Németh Gábor hozzáteszi, hogy szemben a Juhász Ferenc és Nagy László-féle hagyománnyal Petri persze nem úgy folytatta a József Attila-i vonalat, hogy „csillag-világ-mindenségezett” – kölcsönzi Németh Kukorelly szóalkotását –, hanem azt az utat választja, amely az Elégia sajátja: „Egy vaslábasban sárga fű virít.”
Vári a korai versekből egyértelműen kihallja a kései Vörösmarty nagy lemondó világkölteményeit is, de úgy véli, Petri a Vas István által fordított T. S. Eliot antiromanticizmusából is sokat tanult, ennek egyik szemléletes bizonyítéka a Horatiusnak rossz napja vanvagy a K. M. szerelmes éneke, utóbbi Kornis szerelmi életéről szól, ráadásul születésnapi ajándékként készült neki – súgta oda a mellettem ülő Forgách András.
Leszámolni az alapok bonyolultságával, ez Petri költészetének egyik legfőbb feladata: „A szerelem nem tűri / az alapok bonyolultságát.” – írja Petri A szerelmi költészet nehézségeiről című versben, ahol Pilinszky Rekviemjének előszavát („a líra, minél inkább líra kíván lenni, annál kevésbé tűri meg az alapok bonyolultságát”) ismétli meg, csak ott még a lírára, Petrinél pedig a szerelemre vonatkozik mindez.
Petri témája a kezdetektől a mindennapok, hogy mi lesz az ifjúsággal, önnön létével, amelynek éppolyan része a filozófia vagy a szexus, mint a politika, s ezt már az első kötet nyitóverse, a Reggel is jól ábrázolja. Jánossy és Vári elhibázottnak találja azt az egész néhány évvel korábbi vitát, amely Károlyi Csaba provokatív kijelentéséből ("a Petri-líra süllyed") indul a politikai versei kapcsán, hiszen nem egy-egy verstől politikai költészet ez, hanem attól, hogy a megszólalásnak nincs izolált pozíciója, nincs csupán „szerelem”, az nem kizárólag x és y között jön létre, hanem annak inherens – nem zavaró, hanem szükséges – része a közeg, a közélet, a politikaiság. A lírai alany ebben a költészetben mindig szituált, Petri úgy határozza meg magát, hogy „Költő foglalkozású budapesti lakos.” – mondja Vári. Az Ismeretlen kelet-európai költő verse 1955-ből című versben lévő „Hogy itt szerettünk nőket: hihetetlen” sorból is az itt a fontos, ebben rejlik a politikussága.
Németh Gábor szerint, ha a nyelv „el van rabolva”, teljesen átpolitizált, akkor az ún. politikai költészet nem tud nem metafizikai lenne, mindennek lesz egy nagyon különös metaforikus értéke az újraolvasáskor, a politikai kiszolgáltatottság ma az emberi egzisztencia metaforája.
A jelenlévő Keresztury Tibor hozzáteszi, hogy a Petri-féle versfelfogás a ’60-as-’70-es évek elején szembement nemcsak a József Attila-i hagyománnyal, hanem minden korábbi versfelfogással, leépítette a mitizáló hagyományt egy tudatos költői pályakezdéssel. Persze nem volt ezzel teljesen egyedül, egy egész nemzedék tett hasonlóképp, Tandori és Oravecz nagyjából Petrivel egyszerre tette meg ezt a lírával saját módján, amelyhez hasonlítható a későbbi „prózafordulat”. Keresztury igazat ad Várinak abban, s ezzel cáfolja Bán Zoltán András fent idézett állítását, hogy Petri indulása egy erős, kidolgozott költői indulás volt olyan versekkel, amelyek közt nem nagyon találunk zsengéket.
S végül álljon itt egy teljes vers az első kötetből, amelynek érvénye Jánossy szerint kikezdhetetlen, s egyre kikezdhetetlenebb:
Csak egy személy
Ha lehetnék Neked
csak egy személy.
Végérvényes, bár esetleges,
mint rozsdás, görbe szeg
a meleg porban.
Mint árnyékfedte lépcső tetején
egyetlen villogó él.
Csak egy személy
szándéktalan fürdése az időben.
Ha lehetnék Neked
megállás eltünőben.
Kietlen birtokod:
egyetlen pillanatra!
Ha lehetnék Neked
míg az árnyék ahhoz a fokhoz ér
és elporlad a szeg,
csak egy személy.
Frissítés: Felkerült a Litera honlapjára a beszélgetés, itt meghallgatható.
Forgách András utólagos megjegyzései, "kései hozzászólása" itt olvasható.