Univerzális reneszánsz polihisztorok kései utóda – Eőry Emil köszöntése

A Kortárs egyszerre irodalmi és művészeti folyóirat, amely minden nyomtatott lapszámában bemutat egy-egy kortárs magyar képzőművészt. Ehhez a hónapról hónapra bővülő portrésorozathoz minden esetben egy színes reprodukciós melléklet is kapcsolódik, mely reprezentatív válogatást nyújt a bemutatott művészek teljes életművéből vagy munkásságuk egy kiemelt szakaszából. Ez az illusztrációsorozat pedig mára már egy egyedülállóan gazdag képzőművészeti gyűjteménnyé terebélyesedett, amely állandó online galériaként átfogó képet nyújt a kortárs magyar művészet közelmúltjáról és jelenéről.

Eőry Emil szobrász és festőművész változatos életművéből két alkalommal is közöltünk egy-egy áttekintő válogatást, először a 2016-ban a Look Galériában rendezett kiállítása kapcsán, majd 2020-ban az előző évi Kortárs-díj odaítéléséhez kapcsolódóan. 2010 óta pedig újabb és újabb elemzések és méltatások tárgya volt a folyóirat hasábjain, melyekben nyomon követhettük pályájának további alakulását. Szerkesztőtársunk, Novotny Tihamér nemcsak kiemelten foglalkozott Eőry Emil művészetével, hanem 2019-ben Kor-szak-ok címmel albumot és monográfiát szentelt az abban az évben 80. életévét betöltő művész munkásságának.

Visszatekintés Eőry Emil életművére

Könnyű helyzetben van tehát az olvasó, ha szeretné megismerni eme különleges életmű jellemzőit, gyökereit és vonásait, hiszen csak meg kell nyitnia a Kortárs archívumát, hogy elolvassa Eőry Emil művészetének legjobb ismerője, Novotny Tihamér írásait, aki a Kortárs folyóirat képzőművészeti szerkesztőjeként 2010-ben így jellemezte a művész pályáját: „Életműve tehát szívós és kitartó serénykedésével meggyőzően és sokágúan kiteljesedő, hiszen alkotásról alkotásra alakuló munkássága már vagy harminc-negyven éve folyamatosan révbe érkező, a túlsó partra kapaszkodni – hál’ istennek! – egyelőre még nem igyekvő, inkább amolyan moralizáló, töprengő szerzet. Az a sziszifuszi alkotótípus, akit »nem elcsorgat – táplál verítéke«.”

Ugyanebben a méltatásában így fogalmazott műveiről: „szobrain és festményein sokféle stílus szellemében és ismeretében, illetve sokféle művészettörténeti ismerettel és mintával a tarsolyában dolgozott és dolgozik. A realizmustól az absztrakcióig; a tömbszerű formatömörítéstől a kecsesen dekoratív szimbolizmusig; az organikus jelteremtéstől a konstruktív emblematikáig; a kubisztikus formafelbontástól az átemberiesített, vázszerű architektúráig; az expresszív neoprimitivizmustól a letisztult, bölcseleti metafizikáig; az új tárgyiasságtól az allegorikus képfelfogásig; a klasszikus értékrendtől a még teremtő (!) avantgárd modernségéig.”

Eőry Emil festészetében fontos szerepet töltenek be évtizedek óta újabb és újabb formákban megjelenő önportréi, melyeket szemlélve és elemezve Novotny Tihamér így fogalmazta meg azt a művekből kivilágló eredeti és átfogó művészetszemléletet, mely markánsan megkülönbözteti őt a harsánykodó és divatos fővonalbeli irányzatoktól:

„A mai pengeélen táncoló, mindent-lehet világunkban a tét nem kevesebb, mint hogy a kép marad-e megszentelt hely.

Vagy másképp fogalmazva: »hogyan szembesül önmagával és arctalanodik el [alacsonyodik le bennünk] a ’világszellem’ [az Isten]: hogyan veszik el az önmagához való visszatérés saját tekintetében« (Jean-Luc Nancy) – a destruktív, létrontó művészet igézetében? Eőry Emil zömében ikonikus-emblematikus, kisebb részben festőibb, reálisabb önportréi, amelyeknek léteznek visszatérő azonosulásai; a már említett feleségével együtt lélegző kettős portréi; a magyar élethelyzetekkel közösséget vállaló ironikus, önironikus, moralizáló vagy kritikai megszólalásai, összességében hátat fordítanak a destruktív, létrontó művészetnek.”

Eőry Emilt nyolcvanötödik születésnapja alkalmából Novotny Tihamérnak a 2019. évi Kortárs-díj átadásakor elhangzott laudációjával köszöntjük:

Eőry Emil művészetét egy mindig megújulni kész, egyéni ízű, tiszta ideákat és paradox helyzeteket egyaránt felmutatni képes, józan modernség jellemzi. S ezért e becses józanságért se életében, se művészetében nem hajlandó átlépni bizonyos határokat. Alkotásaival tehát nem felforgatni és megbotránkoztatni akar, nem a sötét erőket kívánja felébreszteni az emberben, épp ellenkezőleg, mértéktartásával, bölcsességével, egyensúlyozó magatartásával, formai és kompozíciós bravúrjaival, esetenként heroizmusával, keser-iróniájával és lényegre tapintó groteszkségeivel az értelem megvilágosodását, a lélek és a szellem érzelmi, gondolati, esztétikai és erkölcsi megtisztulását kívánja szolgálni.

Megfigyelhető, hogy formai meglátásai, kérdésfeltevései már önmagukban is filozofikusak. Egyáltalán, az egész életműve egy merő bölcselet.

Szinte nincs is olyan munkája, amely ne hordozná ezt az alapállását. Ennek az alapállásnak a tónusa azonban nagyon komoly, nagyon mély megfigyelésekből és tapasztalatokból táplálkozik. Sokszor az az érzésünk, hogy életszemlélete – éppen őszinteségéből fakadóan – nemcsak hogy melankolikus, de olykor-olykor a rezignációtól és a pesszimizmustól sem áll távol. Sőt, azt is ki kell mondanunk, hogy már a pályakezdése is számvetésekkel indult. S azóta is minden munkájában ez történik vele: számot vet az élettel, hivatással, művészettel, művészettörténettel, stílustörekvésekkel, divatokkal, önkorlátozással, önhittséggel, logikával, színekkel, formákkal, kompozíciókkal, témákkal, elődökkel, alkotói rokon lelkekkel, származással, társadalmi létformákkal, közösségekkel, egyénekkel, önarcképével, hitével, vallásával, természetlátásával, politikával, esszenciális létérzéssel…

Mert Eőry Emil az univerzális reneszánsz polihisztorok kései utóda. Stílus-bolyongásaiban, stílus-énjeiben, stílus-szerepeiben amolyan mindig úton lévő – „szellemféle” –, világító rész-egész ember, aki valójában nem stílust, hanem kifejezést keres művei megszületéséhez. Kis- és nagyszobrokban, emlékművekben, érmékben, domborművekben, plakettekben, festményekben és grafikákban gazdag munkássága megkerülhetetlen jelensége a magyar képzőművészeti élet kortársi színterének.

A teljes írás ezen a linken érhető el.