Nem ér a nevem – Értékes filmek és sorozatok borzasztó magyar címei

Nomen est omen , azaz A név előjel. Nem tudom, hogy a Kevin, a Noel vagy a Zsaklin minek az előjele, de hogy nem sok jónak, az biztos. A filmekkel is történhetnek hasonló merényletek, így ezek között próbálnék egy kicsit rendet, de legalábbis igazságot tenni. A top 10-es válogatásban azok a mozgóképek szerepelnek, amelyek elrettentő címei valójában értékes alkotást takarnak.

A hitetlen (The Believer)

Rögtön egy rendhagyó címmel kezdünk, hiszen a magyar fordítás nemcsak ferdítés lett, hanem homlokegyenest az ellenkezőjét jelenti, mint az angol eredeti. Ryan Gosling egy öngyűlölő zsidó fiatalt alakít, akit magával ragadnak a náci eszmék. A személyiségében rejlő ellentmondással annak ellenére sem tud mit kezdeni, hogy kiugróan magas intelligenciája erre lehetőséget kínálna. Az identitásbeli dilemmák, a szeretetlenség és a környezete félreértése egyre mélyebb zavarodottságba löki. A történet ötletét egy Ku Klux Klan-tag élete adta, akiről később kiderült zsidó származása. De nem kell messze mennünk a történet magyar párjáért, mert Szegedi Csanád exjobbikos képviselő azóta szintén zsidó identitást növesztett – erről a történetről készült egy hatásos dokumentumfilm is Keep Quiet címmel. Úgy látszik az élet egy lépéssel mindig a forgatókönyvírók előtt jár.

Erőszakik (In Bruges)

Talán ennél a filmnél működött a legjobban a nézőriasztó hatás, így ismeretlenségben maradt ez a kiváló fekete komédia. Már az alapszituáció is aranyos: két bérgyilkos – Colin Farrell és Brendan Gleeson – kimenőt kapnak a főnöküktől (Ralph Fiennes). A festői belga városban, Bruges-ben kell eltölteniük néhány napot, amíg nem érkezik újabb parancs a górétól. A bárdolatlan, ír fenegyerek halálra unja a németalföldi építészetet és múzeumokat, míg a társa egy szép lelkű gyilkos – ez már önmagában is kész szatíra. A dolgok persze balul sülnek el, és már indulhat is a vérfürdő a világöröksége részét képező bruges-i óvárosban. A cím ugyan utal a hőseink szakmájára, de azt a legrosszabb, megfakult borítós, pizzafoltos VHS módjára teszi. Ez merénylet a film készítői ellen, és nagy csapda a nézőnek.

Breaking Bad – Totál szívás

„Csak meg ne tanuljon angolul az a szerencsétlen!” – néha az lehet az ember érzése, hogy hasonló gondolat vezérli a fordítókat. Az utóbbi idők egyik legtöbb kritikai elismerését begyűjtött sorozata egy teljesen komolytalan magyar címet kapott. Walter White rákbeteg gimnáziumi kémiatanár útját követjük a drogbirodalom csúcsára, hű fegyverhordozója pedig Jesse Pinkman, aki azóta sem tudott megszabadulni a szerepétől. A narratíva tananyag lett minden forgatókönyvíró tanfolyamon: Walter pokoljárását Ödipuszéhoz is szokták hasonlítani. Egy legújabb kori klasszikussal van dolgunk, nota bene, megérdemelt volna egy rendes magyar címet.

Zero Dark Thirty – A Bin Láden hajsza

Egy kedvenc altípus, a cenzorok bosszúja a többnyelvűeken. Nyilván okkal adnak egy fedőnevet címnek (feladványnak?) a készítők, ez részét képezi a film dokumentarista precizitásának.

A magyar fordítók megnézik a művet, és lefordítják egy csihi-puhi akciófilmre, ami bevonzza az istenadtát a moziba.

Teljesen érthető a jó szándék, de mégis csonkolás az eredmény. Kathryn Bigelow rendező amúgy tényleg az évekig tartó nyomozást és a hírhedt terroristavezér kézre kerítését dolgozza fel, különös figyelmet fordítva az ismeretlen hősökre, akiknek áldozatos munkájának köszönhető a sikeres hajtóvadászat. Vannak benne látványos jelenetek, például amikor Jessica Chastain lángoló tincsei libegnek a sivatagi szélben, és a Ray-Banje mögül olyan szúrósan néz, hogy egy Patriot rakétát is eltérítene vele. Amúgy a „zero dark thirty” kifejezés a katonai szlengben az éjfél és a napfelkelte közötti periódust jelöli, amikor nyakon csípték a nagyszakállú herceget a pakisztáni hegyek között. Csak mondom.

Aki legyőzte Al Caponét (The Untouchables)

Ez tipikusan olyan magyar cím, amit a ’90-es években nyelvbotlás és szégyenérzet nélkül meséltünk volna az iskolai öltözőben. Mert arról, hogy érinthetetlenek, maximum az indiai kasztrendszer vagy valami szörnyű B kategóriás horror juthatott az eszünkbe. Bezzeg aki legyőzte Al Caponét, az bizony legyőzte, nincs mese. Kevin Costner karrierjének egyik sikere ez a mű, csak Robert De Niro szélütött arca ne hasonlítana benne a Puhl Sándoréra. De semmi baj, történelmileg korrekt, izgalmas akciófilmről beszélünk, amiben választ kapunk egy másik mozgókép-kulturális kérdésre is – mégpedig arra, hogy mire jók a rosszfiúk.

Kegyenc fegyenc (Big Stan)

Talán ennél pontnál érkezünk meg a pincébe, ahova a KO zseblámpáinak fénye már nem ér el. Aggodalomra azonban semmi ok, van, aki lát a sötétben. Rob Schneider fényes humorát már megcsodálhattuk a Tök alsó vagy a Tök állat című filmekben, de itt is brillírozik. Egy piti csalót alakít, aki lebukik, és börtönbe kell mennie. A dutyiban köztudottan gyakori a hátsó szándék, ezért Robnak kung-fu harcossá kell válnia, ha el akarja kerülni a váratlan meglepetéseket. Ennyi a sztori, igazi guilty pleasure. A film meglepetésvendége David Carradine a Mester szerepében, akinek a dohányzás teljesen hazavágta a keringését, ezért tud nyárs nélkül szalonnát sütni. A magyar cím egy másik előszeretettel alkalmazott stratégia, a rímelés eszközéhez nyúl. Hogy milyen sikerrel, azt az olvasó ízlésére bízzuk.

Shop-stop (Clerks)

A tüdőig húzott farmerek ’90-es éveiből itt egy igazi gyöngyszem, egy voyeur indie film az indusztriális New Jersey-beli rozsdaövezet mindennapjairól. Hokimezes Star Wars-viták, piti narkósok flanelingekben, habcsókos lányok nagy szájjal – marandó élmény. Itt még azt is elhisszük, hogy a fekete-fehér kép a költségvetési hiányból fakad, nem olyan szépiamegoldások indokolják, mint a Schindler listájában. A cím önmagában nem elhibázott döntés, de olyan, mint egy polgári jogi jogértelmezés a színlelt szerződésekről: a felek akarnak, de takarnak. A fordító elfedi az eredeti cím minimalizmusát, még ha meg is ment valamit a hangulatból, mert a magyarban a belső rím működik: rövid és pergős. Nem a legrosszabb megoldás, még a bőven oké kategória.

Spionfióka (If Looks Could Kill)

A korai HBO-s idők egy kedvence volt a Spionfióka című vígjáték. Egy párizsi osztálykiránduláson részt vevő amerikai tinédzsert kémnek néznek, és egy veszélyes küldetésre küldik titokzatos megbízói. Ebből lesz aztán nagy bonyodalom, kaland és izgalom. Erre a címre igazából nem is lehet haragudni, pedig nyilván köszönőviszonyban sincs az eredetivel. Sőt, az eredeti cím egy hulladék, mert ez a look to kill duma már a reumás James Bond idején is túl kimódolt és okmányirodás volt. A Spionfióka frissebb, debilebb, vagányabb cím – mintha egy karakter lenne az Angry Birdsből.

A tökös, a török, az őr meg a nő (Le boulet)

A francia cím koloncot jelent: valószínűleg az a klasszikus helyzetkomikum áll elő, hogy egy balfasz szájhős a hideg profi idegeire megy. Mindez megkeverve francia humorral egészen ütős kis filmet eredményez.

A fordítók fejében valószínűleg az járt, hogy leltárba veszik a történet összes fő és mellékszereplőjét, de a stáblista többi tagjára már nem volt hely, így őket a kisbetűs részben olvashatjuk.

Ha annak örültek, hogy sikerült két ö-t és két ő-t tartalmazó főnevet egymás mellé pakolniuk, akkor gratulálunk nekik, és javasolunk kiadni egy Blu-ray verziót Fekete Pákó audiokommentárjával. Mert ő olyan úriember, aki a köcsögdudát is kocsogdudának mondja.

Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club)

Ebben a filmben nyújtott alakításáért kapott Oscar-díjat Matthew McConaughey. A ’80-as évek marginalizálódott HIV-fertőzöttjei radar alatti elosztóhálózaton keresztül jutottak hozzá a szükséges gyógyszerekhez. Matthew a kőkemény hetero cowboyt alakítja, aki a halál árnyékában és a betegség okozta sorsközösségben toleránsabb lesz a melegekkel – Jared Leto is maradandót hoz – és összességében mindenkivel szemben, beleértve saját magát is. Sok embernek képes segíteni, mielőtt eltávozik a Nagy űrbe. Az illetékesek szándéka hasonlít arra a helyzetre, amiben most e sorok szerzője: nagyon szerettek volna már elmenni sörözni, de még be kellett fejezniük ezt a lokalizálást.

A „Mielőtt meghaltam” klassz ötletnek tűnt – kissé lerázós ugyan, az a tipikus „Jó lesz az úgyis!” mentalitás, de azért nem haragudtak meg érte a nézők.

A magyar verzió teljesen kiiktatja a címből a szervezetet, aminek felépítése lényegében a főhős hagyatéka a világra, de ezzel együtt lehet élni: a nézők többsége úgyis csak a transz Jared Letóra, az Oscar-díjra és Matthew McConaughey eltéveszthetetlen déli akcentusára fog emlékezni.