Mitől működnek az irodalmi klasszikusok a szélesvásznon? – Interjú a Kortárs új vetítéssorozatának szervezőivel, Fábián Lászlóval és Szekeres Nikolettával

A Kortársnak már korábban is volt egy hosszabb programsorozata, a Budapest Objektív, amiben kortárs magyar filmeket vetítettünk. A vetítést beszélgetés követte, amelyre mindig meghívtunk egy vendéget az alkotók közül. Az utolsó évadot a járványhelyzet szakította félbe.

A legutóbbi vetítésen a Lajkó – Cigány az űrben volt műsoron. Nagyon tetszett, ahogy Laci vezeti a filmklubot, ráadásul többször is dolgoztunk már együtt, és egyetemre is ugyanazokra a szakokra jártunk (magyar–kommunikáció), egy időben kezdtünk. Ott hirtelen összeállt a kép, hogy jó lenne együtt dolgozni, és valahogy a filmet és az irodalmat összekapcsolni – azonnal adta magát az adaptáció mint téma.

Hogy épülnek majd fel az estek, és milyen szempontok alapján választottátok ki a filmeket?

Kortárs magyar irodalmi művek alapján készült filmek, tévéfilmek kerülnek majd fókuszba.

Rajtunk, a két moderátoron kívül minden vetítésen lesz egy meghívott vendég is, aki az adott film, irodalmi alkotás alkotója vagy a téma szakértője.

Az első esten Madarász Isti A fekete múmia átka című tévéfilmjét vetítjük, ami egy Rejtő Jenő-adaptáció. Én még nem láttam a filmet, és a vetítésig nem is nézem meg. A koncepció része, hogy egyikünk mindig először a vetítésen találkozik majd az adott adaptációval, így egy tudatosabb és egy improvizatív moderátori nézőpont találkozik egymással. Ha minden a terveink szerint alakul, akkor levetítjük Pálfi Györgytől Az Úr hangját (Stanisław Lem), Török Ferenctől a Koccanást (Spiró György) és Szász Jánostól az Ópium: Egy elmebeteg nő naplóját (Csáth Géza). Elsősorban kortárs filmekre összpontosítunk, de kakukktojásként bekerül a válogatásba Fábri Zoltántól Az ötödik pecsét (Sánta Ferenc) is, amihez egy különleges meglepetésvendéget szeretnénk majd meghívni, akinek nevét most még nem árulnánk el.

A vetítéssorozat keretein belül a film és az irodalom együttműködését vizsgáljuk, de mindkét művészeti ág önmagában is óriási értéket képvisel. Az a cél, hogy a programsorozat közönsége mindkettőbe betekintést nyerjen. A vetítés filmes élménye mellett tehát megpróbálunk az irodalmi szöveghez is közelebb kerülni.

Kifejezetten érdekes lehet majd az is, hogy mi marad egy könyvből az átültetést követően, és ez nem egy negatív felvetés.

Két különböző eszköztárról, nyelvről van szó. Nem lehet elvárni egy adaptációtól, hogy teljesen olyan legyen, mint a könyv.

Ha a világirodalmat, Hollywoodot vizsgáljuk, és az adaptációkról beszélünk, nem mehetünk el Stephen King neve mellett. King egyértelműen filmszerűen ír, de ezen felül mi lehet az oka, hogy a kortárs írók közül ő az, akinek magasan a legtöbb művéből készült film vagy sorozat?

Stephen King művei önmagukban is népszerűek, rengeteg könyvet ír, rosszakat is, és egy-két egészen jó regényt. Sok más országban bevett szokás, hogy egy sikeres könyvből film születik. Sokáig itthon is működött ez az „árukapcsolás”, aztán a rendszerváltás után megváltozott a helyzet, egy ideje viszont újra kezd divatba jönni. Stephen King valóban filmszerűen ír, ismerős közegekről, amikben a téboly úgy szabadul el, hogy akár a szomszédunkban, rosszabb esetben a szobánkban is történhetne. Izgalmas, hogy egyszerre közeli és misztikus, könnyen befogadható, de közben van a műveiben intellektuális játék. Ráadásul horror ide, horror oda, King pontosan arról ír, ami az olvasók nagy részét érdekli: az emberekről.

Angyalosy Eszter – aki korábban a Libri szórakoztató irodalomért felelős főszerkesztője volt – egy kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, a kiadók gyakran olyan könyveket keresnek, amelyekből remélhetőleg készül egy jó sorozat vagy film. Mit gondoltok a jelenségről?

Nem biztos, hogy ez a hozzáállás jó az irodalomnak. Ezek piaci kérdések, amik nem mindig tesznek jót a minőségnek, miközben a mediális változások inspirálóan is hathatnak az irodalomra.

Ez egy könnyű út, de én sem értek vele egyet. Nem újdonság, hogy a filmek világa sok olvasót is be tud vonzani.

Nem a legjobb recept, hogy csak azért hozunk létre egy műalkotást, mert a trendek szerint biztos sokan fogyasztják majd.

Mintha a mai magyar filmgyártásban kevésbé kapnának szerepet az irodalmi alkotásokból készült mozik, vagy ha jelennek is meg adaptációk, a nézők gyakran nem tudják, mi ihlette az adott művet. Mi lehet ennek az oka?

Úgy látom, ma is készülnek adaptációk, csak talán kevésbé kerülnek fókuszba. Ráadásul azt is tapasztalom, hogy a fiatalokhoz egyre kevésbé jutnak el a kortárs magyar alkotások.

Talán inkább az a kérdés, hogy miért nem tudják sokan, hogy ezek adaptációk. Mintha a mai filmek és a kortárs irodalom közti nem is olyan gyenge kapcsolat nem kapna elég figyelmet, és ugyanez igaz a film és a színház viszonyára is. Talán azért, mert nem divat közölni egy filmről, hogy könyv alapján készült. A szocializmus évtizedei alatt – még ha gyakran groteszk, rossz módon is – az irodalom presztízse nagyobb volt. Ez a helyzet folyamatosan alakul, nyilván a mediális változások miatt is.

Én is úgy látom, hogy ma itthon nem számít izgalmas hívószónak, ha azt mondják egy filmre, hogy regény vagy novella alapján készült. Az is lehet, hogy jóval több rendezőnek jut eszébe feldolgozni egy irodalmi alkotást, de nem kap hozzá támogatást, elhal a fejlesztési fázisban. Vagy ha mégis, szinte be sem kerül a mozikba.

„A könyv sokkal jobb volt” – olvashatjuk gyakran a filmadaptációkról szóló vélemények közt. Szerintetek mitől lesz jó egy adaptáció?

Attól, hogy nem veszem észre, hogy adaptáció. Viccet félretéve, korábban már utaltam rá, hogy nem lehet egy filmtől elvárni, hogy hozza az adott könyvet száz százalékig. Ilyenkor mindig Bondarcsuk Háború és béké je jut eszembe, amiben egyszerre benne van a korabeli művészi (orosz) filmgyakorlat, és közben mégis a világ egyik legunalmasabb szuperprodukciójával állunk szemben. Azt gondolom, személyes preferencián múlik, ki mit vár egy adaptációtól. Én biztos nem a szigorú lekövetést, hanem egy másik alkotást, ami nyomokban az alapművet is tartalmazza, az atmoszférát.

Kérdés az is, hogy egy adott filmadaptáció alkotóit mi ragadja meg az eredeti irodalmi műben, és mi a hozzáadott érték.

Erre a kérdésre hihetetlenül nehéz válaszolni. Optimális esetben alapvetően két, teljes értékű műalkotásról van szó, egy szépirodalmi szövegről és egy filmről, amelyek tehát önmagukban is teljesek, művészi értékük megkérdőjelezhetetlen, még ha az egyikük inspirálta is a másik létrejöttét. Tulajdonképpen már a film megszületése óta foglalkoztatja a művészetek összehasonlítását vizsgáló gondolkodókat a műfajiság kérdése. Bíró Yvette szerint például a vizuális gondolkodás nem csupán a technikai vívmányoknak köszönhetően tér el a többitől, hiszen a mozgókép sajátos nézőpontja, szemlélete és jelrendszere emeli önálló művészetté a filmet. Helyszűke miatt leegyszerűsítve csak annyit tudok még hozzátenni, hogy a filmes adaptációnak több típusa is létezik: főként aszerint szokás ezeket egymástól elkülöníteni, hogy milyen viszonyt ápolnak az eredeti irodalmi alkotással.

Szerintetek melyik korosztályt tudja leginkább megszólítani a programsorozat?

Reméljük, hogy minél szélesebb lesz a közönség. Jöjjenek minél többen! A célközönségünkbe mindenki beletartozik, aki nyitott, érdekli a film és az irodalom kapcsolata. Azoknak is érdekes lehet, akik már látták az alkotásokat, és azoknak is, akik itt látják majd őket először.

Egyetértek. Szerintem a gimnáziumtól felfelé bárkinek izgalmasak lehetnek a vetítések, akár egy irodalomórai tananyaghoz kapcsolódva is. Az idősebb generációnak, aki ismeri ezeket a műveket, jó alkalom lehet az „újraolvasásra”.

De természetesen senkitől sem várjuk el, hogy előzetesen elolvassa őket. Ha kellőképpen izgalmas lesz a néző számára a filmes élmény és az alkotóval való találkozás, lehet, hogy magától kedvet kap, hogy kézbe vegye a könyvet.