„A legfontosabb, hogy jó beszélgetések szülessenek” – Interjú Falvai Mátyással és Zsolnai Györggyel

2020-ban indult el a podcastunk, kezdetben kifejezetten kísérleti jelleggel, de a terv már korábban érlelődött bennünk. A karanténidőszak inkább csak megerősített minket abban a szándékunkban, hogy létrehozzunk egy olyan csatornát a KO-nak, amelyen keresztül máshogy tudunk beszélni a művészetről, mint akár írásban vagy bármilyen más formátumban. Nagyon új volt számunkra ez a terep, legalábbis a műsorkészítés oldaláról, de éppen a karantén ideje alatt lehetett azt tapasztalni, hogy a podcastok felé nagyobb figyelem fordul. Ekkoriban én is jobban rákaptam bizonyos csatornákra.

Nem lehet önirónia nélkül beszélni arról, hogy valaki akkor fog bele egy podcastba, amikor boldog-boldogtalan elindítja a csatornáját. Ahogy régen mindenki DJ volt, most mindenkinek podcastja van. Mégis úgy érzem, hogy egy barátságos térbe léptünk be a KO Kultúradóval: egy olyan terepre, ahol sokan kísérleteznek azzal, hogy közöljenek, megosszanak valamit – valami olyasmit, ami összetettebb egy Facebook-posztnál. Nem versengő szemlélettel vagyunk jelen ezen a platformon, egyszerűen csak beszélgetünk témákról, amik érdekelnek bennünket, igyekszünk valódi vitákat folytatni, és bízunk benne, hogy ez másokat is érdekel.

Hallgatóként is azokat a podcastokat szeretem, ahol azt érzem, hogy a beszélők asztaltársaságának része lehetek.

Ilyenkor fejben vitatkozom velük, bosszankodom vagy jól szórakozom – akárhogy is, egy asztalnál ülök velük. Persze ahogy az ember nem minden asztalnál érzi jól magát, ez itt is megtörténhet, de megvan a lehetőségem, hogy pár kattintás után felálljak, és átüljek egy másikhoz.

Egyik korai beszélgetésetekben hangzott el az ígéret: „olyan kérdésekről beszéljünk bővebben, amire nem biztos, hogy alkalom nyílhat egy rövidebb interjúban”. Ez jól kapcsolódik az előbb említett szemlélethez, amely szerint egy Facebook-posztnál jóval komplexebb élményt, akár diskurzust vártok. Mi az, amit a podcast adta műfaji lehetőségek ebben nyújtani tudnak?

Váratlan és hatalmas revelációnak tartom, hogy kiderült, még mindig van igény, sőt elemi igény van az elmélyült, ráérős, tartalmas beszélgetésekre. Ráadásul a podcastműfaj befogadóként nem sokat vár el tőlünk: sem fizikai jelenlétet, sem azt, hogy egyben hallgassuk végig, vagy hogy át kelljen verekednünk magunkat egy csomó érdektelen tartalmon, netán időben igazodnunk kelljen hozzá, mint a lineáris műsorszolgáltatók, például a televízió esetében. Ahogy ennek a faék egyszerűségűnek tűnő műfajnak – emberek beszélgetnek, mások hallgatják – a technológiája egyre szofisztikáltabb lett, az egyik legszabadabb, leginkább hozzáférhető és legpraktikusabb kifejezési formává vált, lehetővé téve, hogy a futás, kutyasétáltatás, vasalás, vezetés közbeni holtidőket ne háttérzajként szóló rádióműsorokkal kelljen kitölteni. Azt is választhatjuk, hogy szellemi izgalmak, szórakoztató tartalmak, a világról szerzett új ismeretek kísérjenek minket ezekben a tevékenységekben.

Valahogy úgy látom,

a podcast lehetőséget ad arra, hogy csak és kizárólag egy beszélgetés témájára figyeljünk.

Nekünk sincs szorosan vett műsoridőnk, általában annyit beszélünk, amennyi jólesik. De sok podcastkészítő máshogy viszonyul ehhez, katonásabban, szigorúbban szerkeszti a műsorát, pedig valójában kevés korlát van, ami közé be kell szorítani egy podcastbeszélgetést. Úgy is tekinthetünk egy ilyen műsorra, mint egy pódiumbeszélgetésre, ahol nem szól ránk közben a tulaj, hogy most már vissza kellene rendezni a termet az eredeti állapotba. Azt tapasztalom, hogy ez a relatív szabadság jó hatással van a beszélgetőtársakra, kevésbé kell korlátozniuk magukat, ha valamilyen ötletük vagy extra mondanivalójuk van. De ez a kényelmi szempont a hallgató oldalán is megvan: egy gombnyomással bármikor félbeszakíthatok egy beszélgetést, ha éppen más dolgom akad, és éppen ezért bármikor folytathatom is ugyanazt.

Milyen témáitok vannak? Vannak-e bizonyos adások, amelyek valamiért nagyon különlegesek lettek számotokra?

Több sorozatot igyekszünk életben tartani, főleg olyanokat, amelyekhez viszonylag könnyebben lehet kapcsolódni hallgatóként is. Ezért általában olyan címeket választunk ki, amelyek ismertek, és van arra esély, hogy a hallgatóink is olvasták vagy látták az adott művet, vagy ha nem, akkor a beszélgetésünkkel felkeltsük az érdeklődésüket. Az (Újra)olvasó Klubban Szalai Zsolt szerkesztővel, költővel kiegészülve valamilyen szempontból fontosnak tartott vagy sokak által ismert, magyar könyveket szoktunk átbeszélni, míg az Újrajátszásban Mechiat Zina költővel a fedélzeten ugyanez a koncepció, csak magyar filmekkel. Ebben a két rovatban már a könyv vagy a film kiválasztását is kalandos, sokszor hosszú levelezések előzik meg. De talán a legérdekesebb az, amikor tudatosan szembesítjük magunkat egy újraolvasás vagy újranézés során azzal, hogy miként módosult a véleményünk az adott művel kapcsolatban egy korábbi befogadáshoz képest. Ezért sokszor már nemcsak műismereti, hanem önismereti tétek is vegyülni tudnak egy-egy vitába.

A legemlékezetesebb adás számomra Az ötödik pecsét című filmről szóló beszélgetés volt. Egyfelől úgy érzem, hogy mélyen felkavart és megmozgatott mindannyiunkat, ezért a beszélgetés igazán fajsúlyossá tudott válni. A másik ok, hogy a felvétel kellős közepén a lakásom előtt álló autómba beleszaladt egy kisbusz, és totálkárosra törte. A csattanásra abba sem hagytuk a beszélgetést, mert a Hungária körúton lakom, és ott mindennaposak a karambolok. Végül a felcsöngető rendőr szakította félbe a felvételt, amit csak hetekkel később folytattunk, így ez az adás sokáig volt dobozban.

Melyik volt az eddigi legsikeresebb adásotok?

Ha a hallgatottság szempontjából nézzük, akkor az Utas és holdvilágról szóló epizód volt a legsikeresebb. Ez talán érthető is, hiszen az a random hallgató, aki böngészget a podcastok között, és csupán az epizódok címe alapján tájékozódik, annak Szerb Antal regénye biztosan többet mond, mint mondjuk Mészöly Miklóstól Az atléta halála. Ez így is van rendjén, mert Mészöly nem tömegregényeket írt, korántsem ismerik az írásait annyian, hogy felvehetné a versenyt Szerb Antallal – már ami a potenciális hallgatottságot illeti. Azonban

a KO Kultúradóval nem valamilyen fogyasztói igényt akarunk kiszolgálni, mindig arról beszélünk, amit éppen fontosnak tartunk.

Az Utas és holdvilág esetében például fontosnak tartottuk, hogy a könyv hibáiról és népszerűségének okairól is beszélgessünk, mert egy könyvet vagy egy filmet sosem promotálni akarunk, hanem elsősorban megérteni, és a hallgatóinkat is mindig arra buzdítjuk, hogy ebben a megértési folyamatban tartsanak velünk. Úgy is szoktunk fogalmazni, hogy nem irodalomtudósként vagy filmesztétaként vesézünk ki egy művet, hanem inkább a profi olvasó, illetve a profi néző szemével.

Volt már kurátori beszélgetés, de fogalomkörbejárás is, és olyan könyvről olvasóklubszerű beszélgetés, amely számotokra vagy a vendégetek számára fontos. Nem feszíti szét a kereteket a sokféleség?

Zsolnai György: A KO Kultúradót mindig inkább platformként képzeltük el, nem pedig valamilyen műsorként, amelynek állandó forgatókönyve és szabályai vannak. Azért is kap többféle beszélgetés helyet a csatornán, mert nem szeretnénk, hogy a gondolkodásunkat a forma kényszere határozza meg.

A legfontosabb, hogy jó beszélgetések szülessenek, amiket később is érdemes lehet visszahallgatni.

Aztán ebből sok minden következik: a klubszerű rovatainkban élénk, a vitát sem kerülő beszélgetésekben hiszünk, egész egyszerűen azért, mert mi is jobban szeretjük azokat a podcastokat, amelyekben valódi dinamika van. A portrészerű beszélgetéseknél más magunk felé is az elvárás: ott nem a mi véleményünk a fontos, hanem az, hogy olyan kérdéseket tehessünk fel a vendégeinknek, amelyeket máshol kevésbé szoktak.

Témából, ötletből egyelőre nem volt lehetőségünk kifogyni, de nem is hiszem, hogy ez előfordulhat. Mindannyian, akik állandó vagy visszatérő beszélgetőpartnerként részt veszünk a Kultúradó adásaiban, aktív kultúrakereső emberek vagyunk, sok feldolgozandó művészeti élménnyel, amik megvitatása számot tarthat mások érdeklődésére is.

Mi a nehézség a „podcastcsinálásban”? Hogy jut el az ember ebben a zajban a közönségéhez?

A legnagyobb nehézség talán az, hogy bármennyire is új platformról van szó, a hatása inkább csak hosszabb távon érezhető és mérhető. Nem lehet egy adást megítélni az alapján, mondjuk, hogy az első pár napban hányan hallgatták meg, mert ismertté kell válnia a csatornának ahhoz, hogy visszatérő törzshallgatói legyenek.

A magyar kultúrát szerető embereket szeretnénk megszólítani, elsősorban azokat, akik a KO-t amúgy is követik. Azt gondoljuk, hogy sok olyan témát nyitunk meg, amelyhez lehet kapcsolódni, tehát nem csak könyves vagy filmes podcast vagyunk, még ha ezek is azok a területek, amikhez személyes okokból könnyebben tudunk nyúlni. Erre az összművészeti jellegre szeretnénk a jövőben erősebben építeni, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem feltétlenül érdekel valakit egyszerre a kortárs tánc és Szabó István filmjei.

Van-e olyan podcast, amiből inspirációt merítetek, akár magyar, akár külföldi adások közül?

Gyurival csak részben fedik át egymást a műsorfogyasztási szokásaink, ezért nagy közös vonatkoztatási pontokról nem beszélhetünk. Ami közös bennünk, hogy mindketten sokat hallgatunk magunk is podcastot. Az inspiráció inkább abból származik, hogy a műfaj hányféle formátum lehetőségét kínálja fel, mennyire sokszínű és kötetlen.

Felszabadító, hogy szinte bárhogy megcsinálhatjuk a sajátunkat, mert nincsenek szabályok, talán csak egy: ne legyél unalmas.

Úgy gondolom, nem érdemes sehonnan sem meríteni – nem azért, mert nincsenek jó podcastok, hanem mert elsősorban nem műfaji kérdésként tekintünk a podcastra, hanem platformként, ami sok műfajt elbír. Ez a szemlélet amúgy ritka, de nem egyedi, mindenesetre magunknak kell kitaposni azt az ösvényt, amin járni szeretnénk.

Sokáig kevés magyar nyelvű podcast volt, ám az utóbbi években valódi dömping alakult ki. Ebben a dömpingben indultunk el mi is, de az látható, hogy még egyáltalán nem érte el a magyar podcastok piaca a csúcspontot. Szinte minden témában lehet találni már jobb-rosszabb, professzionális vagy éppen garázspodcastot. Teszem hozzá, gyakran az utóbbi garázspodcastok sokkal izgalmasabbak, mert őszintébbek és nyitottabbak is, mint azok, amelyek esetleg tele vannak tűzdelve reklámokkal.

Személy szerint szívesen hallgatom a Vakfolt podcastot, ahol rengeteg, jellemzően külföldi filmet beszélnek át meglehetősen szabadon a hostok. A csatornájukon egy-egy film után olykor akár évekre visszamenőleg is képes vagyok kutatni. A Különvélemény podcastot különösen kedvelem, ahol úgy beszélnek vallásos szemszögből aktuális könyvekről, hogy egy percig sem lehet érezni dogmatikus vagy hittérítő szándékot. Számos közéleti podcastot követek magyar és külföldi vonatkozásban is, de több sporttematikájút is meghallgatok az országúti kerékpártól a fociig.

Terveztek-e a kezdetekhez képest valamilyen változást?

A változás, útkeresés szerintem állandóan jelen lesz a csatornán, és ne felejtsük el, hogy még mindig gyakorlatilag kezdők vagyunk, adásról adásra elemezgetjük utólag, hogy mi működött, mi nem, és igyekszünk tanulni a hibáinkból. Persze hogy nem vagyunk gyakorlott szereplők, és nem vethető össze a beszédünk minősége egy rádióséval, nincs adásmenet, nem vágjuk patikatisztaságúra a felvételt, tehát – reményeim szerint jó értelemben vett – amatőrséggel, de talán pontosabb, ha azt mondom: egyfajta privát attitűddel állunk hozzá a beszélgetésekhez. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ezt valaki jó esetben hallgatni fogja-szeretné, tehát igyekszünk fejlődni például olyan értelemben is, hogy megszabaduljunk esetlen manírjainktól, amiket csak most, kívülről hallgatva magunkat ismerünk fel.

Folyamatosan megy a GPS-ünk, adásról-adásra figyeljük és követjük nemcsak a reakciókat, hanem magunkat is, milyennek találtunk egy adást, miután visszahallgattuk. A beszélgetés öröme az, aminek hajtania kell minket, mert a hallgató észleli, ha egy adás erőltetetté válik. Igyekszünk mindent ennek a belső szempontnak alárendelni – természetesen úgy, hogy közben a KO összművészeti világát is szeretnénk átfogni minél inkább releváns tartalmakkal.

A legújabb epizód – a többi adással együtt – elérhető a KO Kultúradó Soundcloud-, iTunes- és Spotify-csatornáján.