A Hangfoglaló Program #mertkelladal névvel indította útjára magyar dalok meghallgatására és lejátszására buzdító kezdeményezését, amellyel a nehéz helyzetbe jutott hazai könnyűzene szereplőit szeretné segíteni. A szerzőgárdánkból először Farkas György mutatja meg leghallgatottabb számait.
A könnyűzene minden szegmense nehéz helyzetbe került az elmúlt hetek eseményeinek hatására. Rendezvények nélkül nemcsak az előadók, de a háttérben dolgozók, a helyszínek, a szervezők és még sokan munka nélkül maradtak. Azonban egy kis segítséggel mindnyájan hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a zeneipar a lehető legkisebb károkkal élje túl a válságot: ezért hozta létre a Hangfoglaló Program a #mertkelladal kampányt, ami a tudatos zenefogyasztásra hívja fel a figyelmet. A program arra buzdít mindenkit, hogy olyan platformokon hallgassa kedvenc előadóit, amelyek biztos jövedelemhez juttatják a szerzőt és az előadót. A felület megválasztásánál már csak a tartalom lehet lényegesebb, hiszen új zenék, dalok, előadók megismerésével és ajánlásával növekedhet az itthoni könnyűzene részesedése a zenefogyasztásból. A cél tehát, hogy hallgassunk magyart. Mi pedig szállítjuk is nektek kedvenc dallamainkat, szigorúan a határokon belülről.
A Korai történetét lehetetlenség lenne itt pár sorban bemutatni, de talán nem is szükséges. Ha valaki nem ismeri, akkor elegendő lesz rácsodálkozni erre a zenére. Engem a dinamizmusa ragad meg mindannyiszor, amikor hallgatom. A világzenei vonal pont annyira hangsúlyos, hogy én inkább sorolom a progresszív-pszichedelikus irányzathoz, amit világzenei ízzel erősítenek az alkotók. Ezt a dalt azért szeretem különösen, mert nagyon izgalmas zeneileg, ahogy a közepén megérkezik a címben ígért japán hangszer stílusát idéző dallam, amit aztán rendkívüli érzékkel formálnak át a zenészek úgy, hogy végül megint itthoninak és sajátnak kezdem érezni. És persze a doromb miatt.
Az Óperentzia számomra egy viszonylag új felfedezés – legalábbis ahhoz képest, hogy a zenekar 2005-ben alakult. Az erősen népzenei gyökerű zenei világukban annyiféle stílus, hangzás és persze ötlet kap helyet, hogy nem is érdemes ezeket külön felsorolni vagy még inkább külön válogatni. Persze fontos kiemelni az elektronikus elemeket, az időnként reggae-s ritmusokat és a címből is sejthető balkán hangzásokat.
Az Úzgin Üver nemcsak stílusában áll közel a Korai együtteshez, hanem azzal is, hogy szintén egy, a ’90-es évek elején alakult zenekarról van szó. És nemcsak nevében idézi meg a közép-ázsiai kultúrát – az együttes neve egy mongol helységnév, jelentése: szegény aratás –, de repertoárjuk számos darabjában találunk zenei utalásokat is a mongol, török, örmény vagy balkán autentikus dallam- és ritmusvilágra. Ebből a szempontból ez a daluk más irányba mutat, hiszen a Shirat HaYam jelentése ‘A tenger dala’, amit az ószövetségi Kivonulás könyvében találunk, és a Vörös-tengeren való átkelésre utal. Így a hangzásvilág is a közel-keletet idézi, keveredve a sajátosan Úzgin Üver-es feelinggel.
A The Qualitons hatalmas löketet kapott legutóbbi lemezével és persze a KEXP-s szereplésével. Ettől függetlenül hihetetlen izgalmas és merész, sok szempontból pedig nagyon friss, amit létrehozott a KEX együttes dalainak újrajátszásával, újragondolásával. Lehet, hogy akik sok-sok éve nosztalgiával idézik fel Baksa-Soós János dalait, azok akár még fanyalognak is ezeket az adaptációkat hallva. Én azonban azt gondolom, hogy azt, amit ezekkel a dalokkal Baksa-Soós ki akart fejezni akkor, nem is lehetne ennél jobban átadni a mai közönség számára.
Az Európa Kiadó talán az egyetlen olyan magyar zenekar, amelyik képes volt a „távoli múltban” elért kultikus pozícióját felülírni. Menyhárt Jenő orgánuma és az a zenei világ, amit képviselt általa a zenekar akkor és most is, nem kerülhető meg – ennek ellenére nem felmelegített ismétlése vagy halovány mása a korábbi nagy slágereknek az új EP-n bemutatott négy dal. A Még egyszer újra talán azért is a legjobb választás ennek igazolására, mivel maga is reflektál erre a visszatérésre. Egyszerre ismerős és mégis más. Érdemes meghallgatni akár még egyszer, újra.
Kiss László neve ismerős lehet azok számára, akik az Európa Kiadó által is betöltött underground szcénában otthonosan mozognak, hiszen többek között pont az EK eredeti felállásában játszott basszusgitáron. A közel két évtizede Sydney-ben élő zenész végre önálló albummal debütál a közeljövőben, amiről két dal már hallható. A Kép című volt az első híradása ennek a projektnek, és – minden szempontból – a legjobban meg is határozza azt az egyszerre melankolikus, érzelmes, mégis szinte filozofikus gondolatokkal megtűzdelt, egyedi hangzást, amit akár úgy is értelmezhetünk, mint ennek a generációnak az állásfoglalása.
A saját meghatározása szerint pszichedelikus bluest játszó Lemurian Folk Songs legújabb, 2020-as lemezéről választott szám pontosan tükrözi azokat a zenei megoldásokat, amelyek miatt úgy érzem, hogy érdemes ezzel a zenekarral is alaposabban megismerkednie annak, aki ezt még nem tette volna meg. A gitár bluesos – tényleg! – megmozdulásai folyton áthömpölyögnek valami egészen más, például alter-rockos vagy underground területekre. Az énekesnő hangja mintha valahol máshol járna, miközben szilárd támpontot ad a körülötte kavargó zenei folyamoknak. Együtt az egész pedig magában hordoz valamit abból a fajta pszichedelikusságból, amelyben a lebegős érzések újra meg újra találkoznak egy-egy pengeéles képpel, ami egyszer csak ott van a szemünk előtt.
Fennállásának 20. évfordulóját a Besh o droM egy jubileumi lemezzel ünnepelte meg. Ezen hallható a Hat hét című szerzemény, ami számomra felidézi a karantén előtti napokat is, hiszen ekkor élőben is hallottam a teljes anyagot a lemezbemutató koncerten. Lehet, hogy sokak számára a balkáni, ethno-folk svung elveszi a figyelmet a lényegről, ami nem más, mint a zenei kifinomultság, játékosság, rafinált megoldások és persze a technikai, előadói, zeneszerzői tudás, amit húsz év alatt ez a csapat sokszor bizonyított. A Hat hét cím nem a karantén hosszát jósolja meg, csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a dal hathetedes ritmusképlettel képviseli a zenei játékosságot.
Erről a listáról (szinte) teljesen lemaradt a hip-hop/rap szcéna, de nem csak ezért került elő Deniz. Leginkább az volt a fejemben, hogy ebben a nehéz időszakban szükség van olyan impulzusokra, amelyek nyíltan pozitivisták, és megerősítik az emberben egyébként ott lévő helyes hozzáállást. Nekem Deniz ennek a mintapéldája olyan komoly és erős, mindamellett inspiráló szövegekkel, amelyektől a gyerekeimet sem kell távol tartanom. A zenéje pedig közérthető és dúdolható.
És végül újra egy jubiláló csapat! A Kerekes Band idén tölti be fennállásának 25. évét. A Rewind című albumuk pedig egészen egyedi koncepciót hoz: mindenféle előadók – magyarok és külföldiek – különféle stílusú számainak feldolgozását tartalmazza. Amitől igazán izgalmassá válik, az az, hogy mindegyik dalt megfelelő mértékben – vagyis totálisan – átkerekeseznek, így rendkívüli élményben és zenei utazásban lehet részünk, miközben végigpörgetjük ezt az anyagot.
Hallgassatok ti is magyar dalokat!