Feljegyzések a bordélyházból

Bertrand Bonello filmjének témája nem új, viszont a hozzáállása a kérdéshez (megjegyzem, rendkívül problematikus kérdéshez) annál inkább szokatlan. A 19–20. század fordulójának egy népszerű párizsi bordélyházában járunk, annak mindennapjaiba tekintünk bele, és egészen annak alkonyáig kísérhetjük figyelemmel a műintézményt.

A film lélektani terheltsége meglehetősen nyomasztó hatást érhet el, ugyanakkor mindenféle didaktikus vagy eltúlzott propagálást kerülve valahogy mégis az elfogadás felé löki a prostitúcióról való gondolkodásunkat. Valószínűleg mindig marad ellenállás ezzel a jelenséggel szemben, de a feltáró, dokumentáló igény valahogy csökkenteni igyekszik ezt az ellenállást, anélkül, hogy idealizálná azt. Egzotikumtól és erkölcsi, elmarasztaló felhangjaitól lecsupaszított bemutatása ez egy olyan világnak, ahol ugyanúgy hús-vér, érző emberek élik az életüket, akik álmodnak, viccelnek és törődnek egymással.

Mi is a prostitúció? Munka, hivatás, opportunizmus? Megalkuvásnak bélyegezni ezt a tevékenységet talán ugyanolyan könnyű, mint amilyen könnyűnek elgondoljuk ezt az életet, és csupán a tisztességtelenséggel és erkölcstelenséggel tudjuk azonosítani azokat a nőket (és férfiakat), akik ezzel keresik a kenyerüket. Ne válasszuk ezt a könnyű utat – buzdíthat a film. Viszont arányérzéke, dokumentarista jellege nem táplál illúziókat bennünk. Ez egy döntés, egy lehetőség, belekezdeni nem kényszer, de folyamatos küzdelem, és nem a könnyű pénzkereseti formák egy alternatívája. Ezt a realista, dokumentarista jelleget élezi, hogy a film beenged a színfalak mögé. A testek bemutatásának természetessége, amit a mennyiséggel (rengetegszer látjuk ruha nélkül a szereplőket) is erősít a rendező, abban áll, hogy ezek a meztelen jelenetek nem igen vannak megemelve, „eltúlozva”. Nem esemény a film számára, hogy megmutatja ezeket a testeket, épp ezért a mozi vége felé már a nézőnek sem az, tétjét veszti a „kukkolás”. Tovább erősíti elfogulatlan jellegét a Bordélyháznak, hogy nem is igen van főszereplője: a madame, az új lány, a megcsúfított, megkínzott Madeleine is ugyanúgy főszereplők, ahogy majdnem az összes többi lány, egyeseken kicsit több a hangsúly, másokon valamivel kevesebb.

Ha küzdelmes és fájdalmas ez az élet, miért nem lépnek ki ezek a nők? A film megadja a nagyon is prózai választ: pénztelenség, tartozások, a társadalmi elismertség teljes hiánya, a közösségnélküliség, a védtelenség. A prostitúció futóhomokszerűsége mellett a film annak érzékeltetésére is vállalkozik, hogy megmutassa, az ember tényleg mindenhez képes alkalmazkodni. Mert természetesen megvannak a bordélyház világának a saját tragédiái, a maguk mikrotársadalmában, közösségében ez valahogy mégis a sajátjuk: a kellemetlen, perverz vendégekkel, a vérbajjal, az éjszakázással és adóságokkal együtt nem idegen ez a világ, számukra nem. És talán számunkra sem, a formák talán kicsit persze mások. Orvosi vizsgálatok, a lányok higiéniai tanácsai egymásnak, öltöztetések, jó hangulatú, mulatságos asztali beszélgetések, szabadnap a tópartnál – valóban annyira más ez az élet?

A mozit alapvetően jellemzi egyfajta ciklikusság, az időszámítás egy másik módja van itt jelen: kuncsaftokban, adósságban, öltözésekben-öltöztetésekben és főleg vetkőzésekben, ópium- és alkoholmámorban. A jelenetek ismétlése, visszatérése, több nézőpontból való megmutatása vagy szimultán (egyszerre látunk négy jelenetet a vásznon) volta nagyon meghatározza a filmet, sajátos, időtlen atmoszférát teremtve ezzel és a maga történetnélküliségével, halvány linearitásával. Ilyen a megcsúfított lány, Madeleine visszatérő álma is, ami fontos kerete lehet a filmnek (és mintegy esszenciája annak), ami szintén ennek a ciklikusságnak, így a végtelenségnek és a szabad élettől való elzártságnak egyfajta metaforája: az általa szeretett férfi – aki egyébként megnyomorítja – házassági ajánlata után, a szeretkezés végén Madeleine-be élvez, spermája pedig a lány szemén keresztül folyik az arcára. Az aktus eredménynélkülisége, a normális, mondhatjuk, biológiai szabályok megszegése és ennek a szokatlan körforgásnak a céltalansága a prostituált életmód céltalanságával mutathat analógiát. A szájra lefolyó sperma, amiből nem lesz gyermek, szintén a biológiai normák megszegésével megintcsak erre utalhat: kilátástalanság, peremlét, a megszokottól való elhajlás.

A film záró képei egyfajta ellenpontként működnek: napjaink prostitúciójának rövid „rezüméje”, ahol a lányok autókból kiszállva, egymástól mint elkülönült szigetek állnak és folytatják azt, ami régen, egy másik környezetben, egy közösségben sokkal kevésbé volt megterhelő. Mert ott voltak egymásnak, egymásért és így ma, ennek a lényeges komponensnek a hátrányával, már a teljes kilátástalanság tűzlángja felé verdesnek perzselődő szárnyaikkal az éjszakai pillangók. Talán épp ez a Bordélyház legnyomasztóbb része. Mert nem a kiszolgáltatottság, a megaláztatás, hanem a közösség, az egymásért valóság megszűntének képeivel, jelenetével zár a film. A bordélytársadalom leáldozásával.

Bordélyház (L'Apollonide [Souvenirs de la maison close])
Rendezte: Bertand Bonello
Színes, feliratos, francia filmdráma, 2011.