Fejben járó – kritika a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmről

New Jersey-ben, egy orvosi konferencián találkoztak, és egy hónappal későbbre, a Szabadság hídhoz beszéltek meg randevút. Se telefonszám-, se emailcímcsere – úgy romantikus. Mintha Richard Linklater kiváló trilógiájába csöppentünk volna, csak míg a Mielőtt felkel a napban egyik szerelmes se ment el az egynapos kalandjuk után pont egy évre megbeszélt találkozóra, addig Horvát Lili filmjében a nő ott várakozik a pesti hídfőnél. Hiába. Drexler János nem jön el, és amikor összefutnak az idegsebészet parkolójában, fel se ismeri Mártát: állítása szerint sose találkoztak. A doktornő csak képzelte volna az egészet? Vagy a férfi hazudik, hogy így bújjon ki az itthon már nem kívánt kaland alól? Szomorú szerelmes filmet vagy furcsa kísértetsztorit nézünk, ahol a nő annyira beleőrült az érzelmeibe, hogy már szellemeket lát?

A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre thrillerekbe illő feszültséget gerjeszt abból, hogy mindvégig ügyesen lebegteti ezt a kérdést.

Habitustól függően ki így, ki úgy nézheti a filmet – az élmény minden esetben babonázó.

Van valami hipnotikus, álomszerűen elmosódott hangulata ennek a mozinak, amelyről ugyanúgy eszünkbe juthat a dánok szürreálisan szép szerelmi története, a Rekonstrukció, mint Hitchcock klasszikusa, a Szédülés és persze Enyedi Ildikó Oscar-jelölt drámája, a Testről és lélekről. Ahogy Enyedinél, úgy itt is magukba gubózott emberek szívszorítóan óvatos közeledését figyelhetjük egy rendhagyó szerelmes filmben, amely a romantikus komédiák harsány színei helyett az introvertáltak intenzív belső világát festi elénk, hogy elkápráztasson. Csak míg Enyedi az álom és ébrenlét egymásra játszásával éri el a hatást, addig Horvátnál a képzelet csúszik össze a valósággal.

Aki volt már plátóian szerelmes, és gondolt személyiséget vagy akár komplett világokat emberek mögé, akiket alig ismert, az könnyedén megláthatja magát Horvát Lili filmjében, amely annak szentel kiemelt figyelmet – ahogy azt a rendező az interjúkban is előszeretettel fejtegeti –, hogy milyen fontos szerepet játszhat a fantáziánk az ismerkedés, a szerelembe esés korai szakaszában.

Az alkotót hőseinek rejtélyekben gazdag belső élete érdekli igazán, akik úgy vesznek el a tudatuk és az érzelmeik útvesztőiben, mint egy labirintusban.

Ehhez tökéletes metaforát nyújt a foglalkozásuk, hiszen az agysebészek hiába közelítenek a tudomány felől az elme működéséhez, annak legmélyebb titkait megmagyarázni nem tudják. A Felkészülés… hihetetlenül intenzív érzelmi erejét pedig az adja, hogy ezeket a titkokat képesek a készítők a film nyelvén is megfogalmazni és olyan tovalebegő, puha fényben fürdetett hangulatot teremteni, amely a végig intenzíven dobogó suspense-nél is mélyebbre ránt a történetbe.

Kell ehhez a hagyományos, 35 mm-es filmszalag szemcsés, zsizsegő képi világa, és kellenek Maly Róbert operatőr – ő fényképezte az Oscar-díjas Mindenkit is – álomszerűen elmosódott kompozíciói.

Maly tükröződő felületeken, eső áztatta taxiablakokon, az előtérbe tolakodó tárgyakon, BKV-utasok válla fölül és hónalja alól, orvoskollégák tarkója mögül fotózza a színészeket, akik folyamatosan görbülő terekben járnak.

Az őszbe borult Budapest agytekervényként kanyarog a lépteik előtt, a Körszálló görbe folyosói, a vertigósan csavarodó csigalépcsők találó metaforáit nyújtják a szerelmet talán csak képzelő hősnő állapotának, ez a csodálatos vizuális atmoszféra pedig legalább annyit hozzátesz a mű rétegeltségéhez, mint a színészek – a filmen ezidáig méltatlanul mellőzött Stork Natasa és az elsősorban színházi rendezőként ismert Bodó Viktor – belülről izzó, izgalmasan visszafojtott játéka.

A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, amely Halász Péter 1972-es lakásszínházi előadásából kölcsönözte frappáns címét, kétségkívül az utóbbi idők legeredetibb és legszebb magyar szerelmesfilmje a Testről és lélekről mellett. Horvát Lili hatalmas nívóugrást tett debütáló filmje, a Szerdai gyerek óta, amely ugyan kiváló beleérzési képességről és nagy kutatómunkáról tanúskodott, de végeredményben mégiscsak kutatómunka maradt, mely a vásznon csak félig-meddig tudott életre kelni. Míg a fia felügyeleti jogáért küzdő lányanya története részben a félrecastingolt főszereplő, részben a vázlatosan megvalósított világépítés miatt kelthetett hiányérzetet, addig a Felkészülés… legtöbb ízében igazi mestermunka, amely csak a legvégén bicsaklik meg kissé. Nem azért, mert egyértelműsíti az addig következetesen lebegtetett rejtélyt, hanem mert azt nem túl találó metaforákban (hangfal), a katarzist nem fokozva, inkább csak szolidan lecsengetve teszi meg.

Horvát Lili második filmjének a fesztiválkarrierje is magasabbra ívelt, Karlovy Vary helyett már egyenesen Velencében debütált, majd onnan Torontóba utazott, és az angolszász sajtó is elismerősen nyilatkozott róla. Olyannyira, hogy azon se lepődnénk meg, ha idővel egészen az Oscar-jelölésig, de legalább a shortlistig eljutna. (Azt, hogy ebben a magyar filmre nézve járványtól függetlenül is gyenge évben ez lesz Magyarország Oscar-nevezettje, borítékolni lehet.) Kortalan film a Felkészülés…, amely nem ad teret fesztiváldivatoknak, nem foglalkozik súlyos szociális problémákkal (a magyar kórházi viszonyokról nyújtott keserédes látlelete a rossz körülmények ellenére is csodát művelő orvosokról inkább csak itthon vág húsba), ám olyan érzéseket mozgat meg, olyan témákat pedzeget, amivel így vagy úgy, de mindenki találkozik az életében. Az pedig csak a slusszpoén, hogy titkai és melankolikus bája mellett e filmnek még humora is van: moziba menni érte még ezekben a nehéz időkben is érdemes.