A 3D nagykorúsága

A 3D ezredfordulós felfutása idején Hollywoodban több hagyományosan forgatott mozit konvertáltak át az utómunka során térhatásúra, főleg animációs és sok CGI-t (számítógéppel létrehozott képet) használó látványfilmeket. A mai napig bevett gyakorlat „laposan” forgatni és az utókonverzióra bízni a 3D-t. Hagyományos forgatás esetében csak a sok CGI-t használó filmektől várhatunk látványosabb 3D-s hatásokat, hisz ezeken még sokat lehet javítani az utómunka során. Sikeres példa erre a Piranha 3D mélyvízi szörnyhorrorja a maga CGI-jal készített bestiáival és kreatív gore-jával (lásd az arcunkba úszó, leharapott péniszt). Főleg azért éri meg hagyományosan forgatni egy háromdimenziósnak szánt filmet, mert nem kell bajlódni a 3D-kamerával. (Például azért nem árasztották még el a mozikat a 3D-s harcművészeti filmek, mert térmélységüknek köszönhetően könnyebb észrevenni, ha a szereplők valójában nem ütik meg egymást.)

Régi filmeket is konvertáltak 3D-re és forgalmaztak újra moziban, főleg animációt (a Toy Storytól a Nyócker 8D-ig), valamint látványeffekteket használó epikus munkákat (Jurassic Park, Titanic, Star Wars: Baljós árnyak). Folytatásokat is készítettek 3D-ben (Harry Potter, Narnia krónikái), ezzel le is tudva a közönség újdonság iránti igényét. E sequelek közül egyedül talán a Tron: Örökség 3D-je ötletes, hisz e filmnek csak azon szcénáit forgatták három dimenzióban, amelyekben a főhős alámerül a címszereplő videojáték világába.

A mai animációs mozik java gyerek- és családi komédia, ami illik a 3D gyakran blikkfangos, játékos alkalmazásához. Példa erre a már címével is repülésre utaló Fel!, az Így neveld a sárkányod és a Derült égből fasírt, na meg számos Pixar- és Disney-mozi. Az élőszereplős filmek közül a sok CGI-t használó, tehát főleg sci-fi, fantasy és akció-kalandfilm műfajú darabok készültek 3D-ben, a Titánok harcától Az utolsó léghajlítóig. Manapság a 3D-t már nem a korábbi ilyen formátumú mozik felkavaró trükkjei járatják csúcsra, hanem mély, kidolgozott totálok és a levegőben suhanó kamera. A 3D tehát a nézőt kizökkentő blikkfangból pusztán a CGI kiterjesztésévé alacsonyodott. Nem zavaró, de más hatása nincs. Számítógépes játékok adaptációit (Resident Evil, Need for Speed) kézenfekvő 3D-ben készíteni, hisz a videojátékok gyártói eleve térhatású animációt hoznak létre, hasonlóan a mai komputeranimációs mozik alkotóihoz. Az ideális 3D-s műfaj a fantasy, hisz e zsáner alkotóinak a semmiből kell világot teremteniük, amit a térhatás megkönnyít.

Ami az animációt illeti, a Karácsonyi lidércnyomás mintájára népszerűvé váltak a horrormesék, melyek a 3D-s rémfilm gazdag eszköztárát vitték be a fősodorba. Ilyen a Coraline, a Szörnyek és űrlények, a ParaNorman, a Frankenweenie (Burton Frankenstein-parafrázisa), a Hotel Transylvania és A doboztrollok. Az élőszereplős horror is megkapta a maga 3D-s ciklusát: a Fűrész és a Végső állomás sequele sikeresebbnek bizonyult, mint a Véres Valentin című slasher és a Fright Night remake-je, köszönhetően annak, hogy az előbbi kettő kreatív halálnemekre épül. A 3D az animáció mellett a szuperhős fantasyben talált otthonra, amin már csak azért sincs mit csodálkozni, mert az anaglif technika a képregények világában sem ritka, és e filmekben a térmélység a szuperképességek hatását fokozza.

Komikusok is kipróbálták magukat a 3D-ben. A Jackass gyomorforgató és börleszkszerűen erőszakos komikumához kiválóan illik a 3D, ahogy Harold és Kumar füves humorához is a Kalandférgek karácsonyában. A 3D-nek újabban már némi elitkulturális elismertséget is szerzett néhány auteur, amilyen Scorsese (a némafilmeket kreatívan felelevenítő A leleményes Hugo), Spielberg (a kalandos mese Tintin kalandjai), a látványos kosztümös filmben utazó Luhrman (A nagy Gatsby) vagy épp Ang Lee, aki Oscar-díjat is nyert (Pi élete). A 3D-s hollywoodi szexfilm még várat magára, de nem ilyen szégyellősek a szexben és pornóban utazó külhoni filmesek, főleg a Szex és zen 3D és a Kámaszútra 3D alkotói, akik térhatásban kínálnak telt idomokat.

A 3D és a világuralom

Hollywoodban tudják, hogy olyan filmeket érdemes 3D-ben készíteni, amelyek – legalább a marketing szintjén – lehetőséget nyújtanak a térmélység kiaknázására. Ebbe beleférnek még más mozgalmasabb műfajok is, amilyen a történelmi katasztrófafilm (Pompeji), de a romkom már nem (lásd az S.O.S. Szerelem folytatását). Ami az animált 3D-t illeti, továbbra is csak Hollywoodban érdemes bízni, elég olyan filmekre gondolni, mint a Kis Vuk, vagy a Szemekbe zárt titkok rendezője, Juan José Campanella A csocsó-sztorija, mely ugyan sportfilmként tökéletes 3D-mozi lehetne, de a rendező minden ziccert kihagy. A mozivilág – azon belül is a kiforrottabb filmiparú országok, mint Olaszország, Japán, Dél-Korea (Julia X) vagy India (Haunted) – elsősorban horrorral igyekeznek felzárkózni, bár kevés sikerrel. Az olasz horrorista, Dario Argento Drakulája éppoly kudarc, mint Az átok rendezője, Takashi Shimizu két horrorja, a The Shock Labyrinth és (a neves Christopher Doyle fényképezte) Rabbit Horror. Ugyanakkor a közeljövőben a felzárkózás megtörténhet, hisz e filmeknek éppen a 3D és a horror összeházasítása az egyetlen erőssége. A The Shock Labyrinth már címében is sokkhatású útvesztőt ígér: szürreális, rémálomszerű kísértethorror, míg folytatása, a szörnyfilm Rabbit Horror már „meta” is, hisz hősei a The Shock Labyrintht nézik a moziban, a mű azonban bekebelezi őket, szó szerint részesei lesznek tehát egy 3D-filmnek. Ez J-horrorfilmes (japán horrorfilmes) metafora a 3D-re, hisz a japán rémmozi újabban technokrata, modern világunkkal riogat, gondoljunk A kör híres (3D-s attrakciónak is beillő) jelenetére, melyben a tévéadásból mászik ki felénk a kísértet. Üdítő sikerfilm a nem amerikai 3D világában a Torrente 4, melyben a térhatás az altesti humor eszköze – elég arra a szcénára gondolni, melyben egy karakter a végbelében csempészett mobiltelefont dug Torrente orra alá, egyben a közönség arcába.

Dokumentum és művészfilm 3D-ben

Hazai pályán még nem lehet megverni Hollywoodot, művészmoziban és dokumentumfilmben viszont nem az USA uralkodik. Előbbi műnemben stílszerűen a rebellis Godard tette meg az első lépést a díjnyertes Búcsú a nyelvtől alkalmával. Avantgárd kísérleti filmet alkotott felforgató 3D-s vizuális hatásokkal, amilyen az egymásra fényképezés. Kevésbé metaforikus a Love a szintén polgárpukkasztó Gaspar Noétól. Már a Visszafordíthatatlan során is rosszullétet okozó kameramunkát használt, na meg felkavaró szexet és erőszakot mutatott, a 3D-t tehát neki találták ki, a Love pedig a hírek szerint térhatású, felénk irányzott ejakulációval kecsegtet.

A dokumentumfilm mezőnyében az IMAX a pionír, de természetfilmek mellett készültek már koncertvideók is ilyen technológiával (U2, Metallica). A 3D-s dokumentumfilmet Herzog is kipróbálta (Cave of Forgotten Dreams). Térhatásban mutatja be a Chauvet-barlangot, azon belül a valaha megtalált legősibb barlangrajzokat. A rendező szerint a rajzok (melyek főként mozgó állatokat ábrázolnak) a göröngyös falakon térhatást és mozgásillúziót keltettek őseink szemében, e művek így a 3D-s film elődei, melyeket a maga teljességében bemutatni értelemszerűen csak három dimenzióban lehet. Ő is metaforát talált a 3D-re, annak ősét kutatta (és a barlang mélysége ezúttal szintén indokolja a formátumot). Wim Wenders a 3D-dokumentarizmus másik patrónusa: a Pina Bausch alkalmával táncművészetet (azaz térbeli, teátrális mozgást) ábrázol, A kultúra katedrálisai során pedig neves épületeket jár be. Előbbiben Bausch modern táncát mutatja be stílszerűen egy hasonlóan új formanyelvvel. A filmes dokumentáció jövője a 3D: napjainkban már a térhatású televíziós sugárzás sem ritka, de még annak a mozikban való vetítése sem, 2012-ben például az M3 közvetítésében a Cinema City Arénában háromdimenziós olimpiai közvetítésekre válthattunk jegyet, és az élmény például labdasportok esetében garantáltan felülmúl egy „lapos” közvetítést.

3D: megy vagy marad?

Budapesten is elérhető Dél-Korea 4DX nevű találmánya: mozgó székek, füst, vízcseppek, villámlások visznek minket még beljebb a filmbe. A 4DX ráadásul működik 3D nélkül is, hazánkban például a Halálos iramban 7 talált otthonra a Cinema City Westend speciális mozitermében.

Napjainkban a 3D egyike azon kevés attrakcióknak, ami képes moziba csalogatni azt a nagyközönséget, amely a filmeket inkább letölti. A 3D-s forgalmazás elhiteti velük, hogy a film látványos annyira, hogy bűn legyen monitoron nézni. A mai 3D-trendet tehát ugyanúgy a filmipar válsága, az erősödő verseny hozta létre, mint az aranykor idején. A 3D-s tévék és projektorok ugyan egyre olcsóbbak, de IMAX méretű vászon sosem lesz a nappalinkban.

Néhány műfajban (romkom, melodráma) sosem készültek sikeresebb 3D-s darabok, és talán nem is fognak, a fizikálisabb zsánerek filmjei viszont könnyen elavulttá válhatnak lapos formában. Meglehet, hogy a 2D úgy jár majd, mint a fekete-fehér és a néma mozi, csak nem a művészfilm, hanem a romkom és a melodráma stílusává válik.

A 3D valójában sosem hozott radikális változást a filmtörténetbe, hisz a lapos mozi is teremt térmélység-illúziót, csak a 3D mindezt felerősíti közeli mozgások esetén. A világot mi is 3D-ben látjuk, a képzőművészetek egyik fő célja pedig mindig is a minél pontosabb, hihetőbb valóságillúzió létrehozása volt. A festészetben a perspektíva feltalálása óta gyakorlatilag térhatású képeket látunk, a mozi fő erőssége pedig mindig is a valóság lehető legpontosabb rekonstruálása volt. Egy filmnek minél életszerűbbnek kell lennie, kompenzálandó, hogy a színházzal, a sportmeccsel és a koncerttel ellentétben nem „élő” szórakozás. A filmművészet azonban garantáltan életképes 3D nélkül is, annak jövője tehát attól is függ, hogy milyen válságokra kell majd megoldást találnia a filmiparnak.

A sorozat további részei:

A 3D mint retró

A 3D felnövéstörténete

A térmélység úttörői

Ajánlott irodalom:

Ádám Péter: „Térhatású jövő – A mozi harmadik forradalma” Filmvilág folyóirat 2009/10, 4-6. old.

Gorácz Anikó: „Térélmény – A 3D múltja, jelene és jövője” Filmvilág folyóirat 2009/10, 8-11. old.

Varró Attila: „Kalandra fel – Térhatású animáció” Filmvilág folyóirat 2009/10, 7. old.

Varró Attila: „Térhódítás – Exploitation és 3D” Filmvilág folyóirat 2010/12, 34-35. old.

Ray Zone: 3-D Revolution – The History of Modern Stereoscopic Cinema. University Press of Kentucky, 2012