A halál mellékhatásai

A barokkos fantáziájú rendező, Tarsem Singh filmjében Ben Kingsley Ryan Reynolds bőrébe bújik. Az Önkívület némi elmefilozófiát és -akciót ígér.



Egy öreg férfi (Ben Kingsley) néz ki lakásából a Central Parkra. Kőgazdag, de rákos. Egy orvos kiutat kínál neki: csinos összegért cserébe egy fiatal testbe telepítik át a tudatát. Újrakezdhet mindent, vagy folytathatja zseniális építészeti munkáit. Előtte áll az egész élet, pedig már leélt egyet.

Ryan Reynoldsként, megfiatalodva új helyre költözik, délután kosarazik, közben a pálya mellett szól a New Orleans-i jazz. Délután karneváli, este fülledt a hangulat, ahogy Damian sorra dönti meg a csajokat. Csak akkor üt be a krach, amikor elfelejti bevenni a gyógyszerét. Hallucinációk gyötrik: csatatér, háború, síró lány és elhagyott feleség. Mint kiderül, mégsem volt olyan új az a fiatalos test. Két tudat harcol egymással, az öreg építészé és a fiatal katonáé – a gyógyszer azért kell, hogy az előző tulaj emlékeit elnyomják.



Testcserés filmekből többnyire színvonaltalan romkomok válnak Hollywoodban, az Önkívület viszont már koncepciójában is ígéretes. Az elszúrt életekről és újrakezdésekről szóló, tipikusan amerikai drámának is új keretet talál, és talán némi filozofálgatásra is hajlik. Miben áll tudatunk azon része, amit nem lehet kitörölni? Mi marad az izommemóriában, és mi az agyban? Hogyan tud az elme hozzászokni egy új testhez anélkül, hogy kilökődne, hogy az idegenség élménye elviselhetetlen őrületté fajulna?

Jogos kérdések, amelyekkel az Önkívület mit sem törődik. Ez az első csalódás: a film parlagon hagyja a különleges koncepciót. A science fiction filmek elgondolkodtató felütése után mezei akcióthrillerre vált. Az egoista építészzseni hirtelen öntudatot növeszt, jót akar cselekedni – szembekerül így a pszichopata doktorral, aki meg akarja őrizni testcserés vállalkozásának titkait. Verőlegényeket, killereket küld hát rá. Az Önkívület másfél órája puszta menekülés: autós üldözések, leszámolások, golyóváltások sora. Mint egy előre beprogramozott algoritmus, úgy fut le az egész. Kicserélhető jelenetek, bármelyik névtelen akciófilmmel össze lehetne vágni ezeket.



Ez a második csalódás: Tarsem Singh rendezőként nem tud mit kezdeni a sablonos alapanyaggal. Nyoma sincs korábbi filmjei – például az egy sorozatgyilkos elméjében játszódó A sejt – tobzódó látványvilágának. A barokkos vizualitás nélkül Singh jellemző kézjegyét is elveszti. Csak egy ritmusos montázsban – a jazzre komponált kosaras-csajozós képsorban – ismerhetünk rá kliprendezői múltjára. Meg a folyamatosan alkalmazott flashforwardokban, amikor is egy később bekövetkező esemény felvillantott képeit vágja össze a jelennel. De emögött sincs truváj, csak alibi a megoldás: azért kell, hogy ne váljanak a jelenetek mérhetetlenül unalmassá. A forgatókönyvírók, David és Alex Pastor közhelyekben gondolkodtak, náluk az orvos csak őrült tudós, a gazdag csak narcisztikus bunkó, a katona csak önfeláldozó hős lehet. A sztoriba rejtett logikai bakiktól és a leárazott, mondvacsinált konfliktusfeloldásokról nem is beszélve.

Elpuskázott lehetőség, mondhatnák, de a harmadik csalódás az, hogy már az alapötlet is lopott. Méghozzá John Frankenheimer 1966-os filmjéből: az Önkívület ugyanis a Másolatok másolata. Abban egy középkorú hivatalnokot szervez be egy rejtélyes cég, amelyik új testet és új életet kínál. De Frankenheimer nem az üldözésre, a fizikai konfrontációra, hanem az újrakezdés nehézségeire fókuszál. A kövérkés bankár Rock Hudsonként születik újjá, és a kaliforniai tengerparton éldegélhet festőként, hol luxus koktélpartikra, hol dionüszoszi borünnepekre járva. A kísérlet persze bármiféle pszichopata nélkül, önmagában is félrecsúszik.

A Másolatok részben az amerikai álmot – a tárgyak, a vagyon fétisét – kritizálta. Másrészt az amerikai kultúra szinte megszállott érdeklődését a folyamatos újrakezdés, az örökös második esélyek iránt. (Hányszor láttuk már a hőst, aki korábban elszúrt valamit az életében, de szinte takkra megegyező körülmények között lehetőséget kap a javításra, és megváltja önmagát?) A Másolatokban az emberek ott rontják el, hogy nem ismerik fel az előző életük hibáit, nem viselik értük a felelősséget, mindig majd a következő testben akarnak jót és jól cselekedni. A filmben emellett tűpontos és horrorisztikus rugóra jár a kapitalizmus és az elidegenedés logikája is.



Frankenheimer mindezt máig hatásos vizuális trükkökkel vitte vászonra (az operatőr James Wong Howe), amelyekben a klasszikus amerikai filmstílus szinte mindegyik szabályát áthágta. A színészre rögzített kamerával, a torzító lencsékkel, az elmosódó, pszichedelikus képekkel olyan szürreális és fojtogató hangulatot szőtt, amivel megágyazott a hetvenes években kivirágzó paranoiathriller zsánerének. Ha Singh hatására akár csak egy ember is megnézi a hatvanas évek talán legkísérletezőbb hollywoodi filmjét, már megérte elkészíteni az Önkívületet. A film egyetlen pozitív mellékhatása ez.

Pont: 3/10

Önkívület (Self/less)
Színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi/thriller, 117 perc, 2015
Rendező: Tarsem Singh
Forgatókönyvíró: David és Alex Pastor
Operatőr: Brendan Galvin
Szereplők: Ben Kingsley (Damian), Ryan Reynolds (fiatal Damian), Natalie Martinez (Madaline)
Bemutató: 20 15. júliu 23. (Forgalmazó: Freeman Film)