A nyolcvanas évek elejének Argentínájában káosz uralkodott, az instabil katonai diktatúrák miatt megnőtt a bűnözők hatalma. Ezt eleveníti fel egy valóban létezett gengsztercsalád felemelkedésének és bukásának történetével a Velencében és Torontóban díjazott bűnügyi dráma, A klán.
A klasszikus amerikai gengszterfilm kapott hideget-meleget, a hollywoodi öncenzúra, az 1930-tól az 1960-as évek végéig érvényben lévő Hays-kódex például egyenesen kiátkozta a mozikból a társadalmilag károsnak ítélt műfajt. Pedig a gengszterfilmek, mintA kis cézár vagy A sebhelyesarcú nem a bűnözőt éltető, immorális, szenzációhajhász alkotások voltak, hanem a válságkorszak hű, szinte szociorealista pontosságú dokumentációi. A műfaj későbbi változatai – például a Bonnie és Clyde vagy A keresztapa trilógia – is megtartották társadalmi érzékenységüket, nem pusztán a közönségigényt szolgálták ki erőszakos jeleneteikkel, hanem tükröt tartottak az Egyesült Államok elé a mitikus közelmúlt felhasználásával.
Ugyanezt teszi Pablo Trapero a nyilvánvalóan A keresztapa filmek nyomdokaiban járó argentin gengszterdrámában, A klánban, amely a nyolcvanas évek káoszát idézi meg, hogy kapcsolatba hozza a kortárs Argentínával, illetve a 21. századdal. A Juan Perón elnök uralmát megdöntő hetvenes évekbeli puccskísérlet után katonai különítmények (junták) diktatúrái váltották egymást gyors ütemben az országban. A politikai hatalom instabillá vált, az önkényuralmat és a terrort mintegy eltanulta a társadalom is. A film bemutatja a diktatúra egyik szimptómáját, a Puccio-családot, amelynek feje, az ötvenéves Arquímedes korábban rendőri szerveknek dolgozott. A válságkorszakban, amikor a junták uralma mellett a gazdaság is mélyponton volt, Arquímedes – a végrehajtó hatalom bizonytalanságát és egykori rendőri kapcsolatait kihasználva – maffiózóvá vált. Gazdag családok csemetéit, asszonyait rabolta el alkutyái és fiai segítségével, busás, természetesen dollárban követelt váltságdíj fejében. De mindig túllőtt a célon, és az amúgy kifogástalan bánásmódban részesülő foglyait a pénz megkaparintása után rendszeresen fejbe lőtte. Ettől fia, a sokszor saját barátait apja kezére játszani kénytelen Alejandro lassan megundorodott. A cselekmény során döntenie kell: a fiúi tisztelet vagy a magasabb rendű erkölcs mellett teszi le a voksát.
A klán igaz történetet dolgoz fel, ezért a sztori kiszámíthatóságát nem szabadna felróni neki. De tény, hogy tipikus „felemelkedés és bukás” történetről van szó, amely karakterkapcsolataiban erősen emlékeztet Mario Puzo és Francis Ford Coppola klasszikusára, A keresztapára. Csak éppen itt Arquímedes egy emberben testesíti meg a tiszteletet parancsoló és a Puccio-család szentségét mindenek fölé helyező Don Vitót és a hűvös, kegyetlen Michael Corleonét. Alejandro a maffialéttől undorodó fiatal, még idealista Michaelre emlékeztet. Előre sejthető, hogy apa és fia közti feszültség robbanásba torkollik, és az is, hogyan fog végződni. Ám Pablo Trapero az ismerős, archetipikus történetet remekül adja elő és variálja színészeivel. A klán stílusa igazán megkapó – Martin Scorsese legjobb pillanatait idézi. Trapero rendkívül jól bánik a vágóollóval, és olyan zenés, párhuzamos montázsokat láthatunk a filmben, amelyeket Scorsese vagy Coppola is megirigyelne. A rendezőnek nagyon tetszik ez a stílusjáték, mert feltűnően sok párhuzamos szerkesztésen alapuló jelenetsort alkalmaz. Magával ragadó például, amikor egy gondtalan szexjelenet közben kiváló latino-rockzenére Pablo Trapero folytonosan bevágja a gyilkossággal végződő túszcserét, így érzékeltetve Alejandro lelki zaklatottságát.
Az előadásmód mellett a színészi alakítások miatt is emlékezetes számos jelenet. Az Arquímedest játszó Guillermo Francella jelenléte különösen erős a vásznon. A vonásaiban Udo Kierre emlékeztető és Al Pacino Michael Corleonéjének hűvös nyugodtságát idéző színész roppantul hiteles Arquímedes szerepében, higgadtságával és jókedélyűségével borzongatóan képes meggyőzni minket arról, hogy nem gyilkos, csak tisztes családapa – hogy aztán persze elő-előbújjon belőle a vadállat. Trapero A klánnal megérdemelten nyerte el tavaly Velencében a Legjobb rendező díját: a film főként Guillermo Francella játéka miatt riasztóan hiteles történelmi tabló, látlelet egy olyan társadalomról, amelyben bűnözők illegálisan tartják markukban a hatalmat. Tanulságos történet, nem csak Argentína számára.
Pont: 8/10
A klán (El Clan)
Színes, feliratos, argentin-spanyol gengszterfilm, thriller, 110 perc, 2015.
Rendező: Pablo Trapero
Forgatókönyvíró: Pablo Trapero, Esteban Student
Szereplők: Guillermo Francella (Arquímedes Puccio), Peter Lanzani (Alejandro Puccio), Antonia Bengoechea (Adriana Puccio), Giselle Motta (Silvia Puccio), Epifanía Puccio (Lili Popovich), Gastón Cocchiarale (Maguilla Puccio)
Bemutató dátuma: 2016. július 21. (Forgalmazó: Cirko Film.)
Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!