A neorealisták atyja

Az elmúlt esztendőkben számos kiállítással, kerekasztal-beszélgetéssel és retrospektív vetítéssel emlékeztek meg Szőts István (1912–1998) filmművészetéről. A különcnek tartott, irányzathoz nem tartozó rendező mindössze két egész estés játékfilmet készített (Emberek a havason, Ének a búzamezőkről – előbbi szintén megjelent a MaNDA gondozásában), művészi törekvései és megalkuvást nem ismerő személye azonban komoly elismerést kapott, igaz, inkább nemzetközi, mint hazai viszonylatban. Groteszk módon a még kialakulófélben levő olasz neorealizmus alkotói előfutárukként üdvözölték a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott első Szőts-nagyjátékfilmet, az Emberek a havasont (1942), amit a zsűri méltán díjazott is. A magyar filmkészítésben azonban a „szőtsizmus” csak jóval később, a hatvanas években fejthette ki hatását: a rendező ekkor vált megkerülhetetlen példaképpé Gaál István, Sára Sándor, Kósa Ferenc, Bereményi Géza és mások számára. Szőts korát jóval megelőzve, különleges intuícióval fordult a filmművészet akkortájt még kiaknázatlan lehetőségei felé, alkotásaiban a valóság cizellált, képeinek pedig különleges íze és asszociatív ereje van. (A hajlongó jegenyék földre vetülő árnyékjátékát nézve például az elfojtott tudattalan víziószerű birodalma elevenedik meg előttünk az Ének a búzamezőkről képsorain.) Szőts virtuóz érzékenységgel sűrített képkompozícióiba valóságállapotokat, érzelmeket, gondolatokat, a fény-árnyék hatás, a plánozás és a perspektívaválasztás mindig valamilyen közös célt szolgált. A mindkét filmjében szereplő Szellay Alice furcsa szögből vett közelije vagy az Ének a búzamezőkről képszekvenciáin az alkonyban távol menetelő asszonyok képe örökre az emlékezetünkbe vésődik

A képek mellett Szőts a történetépítésben, témaválasztásban is újításokat hozott. Az Ének a búzamezőkről ugyanis – szemben a 40-es években is tömegtermelésben előállított, „fehér telefonos” komédiákkal – elsőként beszél a háborúban megélt borzalmakról és azok utóhatásairól, a katonák lelki vívódásairól, és szól egyúttal a háború elfelejtett áldozatairól, a nőkről is. A film mélyreható lelki folyamatokat tár elénk, pszichológiai hitelességgel festi le bűn és bűnhődés stációit, illetve a titok elszigetelő hatását. Ferenc (Görbe János) a hadifogságból hazatérve nem tud szabadulni a Szibériában megélt borzalmak erkölcsi terhétől, magában őrlődik, azt gondolva, ő okozta hadifogoly társa, Rókus halálát. Ezek az elfojtott érzések szép lassan begyűrűznek Ferenc lezártnak hitt múltjába. Az orvos biztatja egyedül bűnének meggyónására, ezáltal felszabadítva a személyes múlt titkának mérgező hatása alól. A szituációt nehezíti, hogy egykori hadifogoly társa egyben leendő feleségének, Etelnek (Szellay Alice) volt férje. A gyötrő érzés nem hagyja Ferencet nyugodni, új életet kezdeni, ráadásul mikor erőt vesz magán, hogy beismerje hitvesének egykori tettét, Etel – mivel a történtek feldolgozására képtelen –, transzállapotba esik, és a valóságtól elmenekülve a dogmák világával köt barátságot. A javasasszony által hirdetett népbutító eszmék jelentik számára az egyetlen vigaszt és menedéket, melyek – utalva a kommunista diktatúra hályogkovács természetére – elvakítják, innen a mű finom iróniája és a benne megbúvó társadalomkritika. Ferenc a végleges felmentést nem nyeri el, de a filmet záró képsorok üzenete a remény.

„Nálunk a művészet mindig több volt, mint másutt. Sohasem öncél és játék. Elv, hit, magatartás, sikoltás és jaj volt legtöbbször” – fogalmazott Szőts 1945-ben közzétett Röpirat a magyar filmművészet ügyében című írásában. Úttörő kezdeményezései és megalkuvásmentes egyénisége a Rákosi-éra sematikus filmkészítésének vonulatába nem illett bele, második nagyjátékfilmjének befejezését követően a perifériára szorult, ezt követően néprajzi filmeket kezdett forgatni a Népművelési Intézet számára. Így maradt fenn a Hollókőről szóló Kövek, várak, emberek (1955) című dokumentumfilm, mely a DVD extrájaként tekinthető meg.

Pont: 9 /10

Ének a búzamezőkről
Fekete-fehér magyar játékfilm, 82 perc, 1947 – MaNDA DVD 2015
Rendező és forgatókönyvíró: Szőts István
Operatőr:  Makay Árpád, Hegyi Barnabás
Zeneszerző: Polgár Tibor
Szereplők: Görbe János (Ferenc), Szellay Alice (Etel), Bihari József (Öreg), Simon Marcsa (Szüle), Bánhidi László (Messzi Gyurka)